Ma ünnepli 70. születésnapját Zsurzs Kati Aase-díjas színművész, szinkronizáló színész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Zsurzs Kati 1955. január 21-én látta meg a napvilágot Budapesten Zsurzs Éva (született Steinhercz Éva) filmrendező és Zsurzs Ágoston alezredes gyermekeként, Zsurzs Katalinként. Már kiskorában belecsöppent a filmiparba, ugyanis kapott kisebb szerepeket édesanyja filmjeiben, noha a nevét nem mindig tüntették fel a stáblistán (mint például az 1966-os Vidám vasárnap című tévéjáték esetében). Főiskolai tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte 1973 és 1977 között, Kazimir Károly osztályában. Innen a Thália Színházhoz szerződött, illetve az Arizona Színház tagja volt, hogy aztán évekig szabadúszóként folytassa. 2000-től 13 éven át a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatát erősítette, majd egy újabb szabadúszói időszakot követően a Karinthy Színházban és a Játékszínben folytatta színészként, továbbá rendezőként egyaránt. De a szcénát nem csak ekképpen segítette, saját beszédiskolát működtetett és a Gór Nagy Mária Színitanodában színészmesterséget is oktatott. Jelenleg a Játékszín olyan darabjaiban láthatja őt a közönség, mint a Nyolc nő, az Életrevalók, A vád tanúja és a Nagyvárosi fények, de az Óbudai Társaskör egyik előadásában, az Átjáróban is játszik.

Hirtling István, Szőlőskei Tímea, Zsurzs Kati és Vadász Gábor az Életrevalók című előadásban (fotó: Játékszín)
A színházi pályafutása mellett nem hanyagolta el az édesanyjától örökölt filmes vonalt sem: az 1973-as Csongor és Tünde című tévéjáték után többek között olyan alkotásokban bukkant fel, mint A Zebegényiek, a Gazdag szegények, a Nemzetemnek vagyok katonája, A látogató, a Csinibaba, az Akik maradtak, a Boszorkányház, az El a kezekkel a Papámtól!, az Együtt kezdtük, a Szimpla manus, valamint a Véletlenül írtam egy könyvet, míg sorozatok tekintetében a Szomszédok, a Família Kft., a Tűzvonalban, A mi kis falunk, az Egynyári kaland, a Csak színház és más semmi, a Barátok közt, a Tóth János és a Mellékhatás is bővíti a repertoárját. Jelentős a szinkron terén végzett munkássága is: elképzelhetetlenek lennének olyan sorozatok nélküle, mint a Csengetett, Mylord? (Poppy Meldrum – Susie Brann), és bár Kathy Bates Molnár Piroskával nőtt össze, Zsurzs Kati is szinkronizálta őt tíz alkalommal. Hallhattuk többek között Dianne Westként, Ann Dowdként, Margaret Colinként és Imelda Stauntonként, az Internetes Szinkon Adatbázis statisztikái szerint több mint 700 szinkronmunkán van túl. Sok más mellett olyan kultikus filmeken dolgozott az évtizedek során, mint a Délidő, a West Side Story, A muzsika hangja, az Alien, az Őslények országa vagy éppen az Értelem és érzelem. Legutóbbi munkája a Hiányzol című sorozat volt. Hangját egyébként nemcsak a szinkronban kamatoztatta, hanem hangjátékok és hangoskönyvek esetében is.

A mi kis falunk egyik jelenetében (Fotó: IMDb)
Munkásságát 2005-ben Vörösmarty-gyűrűvel, 2008-ban a Fehér Megyei Hírlap Aranyalma díjával, 2008-ban Aase-díjjal, 2017-ben Kránitz Lajos-díjjal, 2018-ban Tolnay Klári-díjjal ismerték el. 2023-ban megkapta a Magyar Esélyegyenlőségi díjat és a Francsics-díjat, valamint a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává választották. 2024-ben neki ítélték a Gobbi Hilda-díjat is. Isten éltesse sokáig!
Kiemelt kép: Zsurzs Kati (Fotó: Steindl Gabriella)