Április 9. és 13. között rendezik meg a Zenevarázslat elnevezésű négykezes, kétzongorás versenyt és fesztivált Szentendrén, a rendezvény alapítója és művészeti vezetője Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész.

“A Zenevarázslatnak a kamaramuzsikálás népszerűsítése mellett a zenén túlmutató üzenete által közösségépítő szerepe is egyre inkább hangsúlyt kapott az elmúlt években. Maga a négykezes is ezt jelképezi, hiszen, ha a mai, elmagányosodó világban két ember együtt muzsikál, együtt lélegzik, az segít hangsúlyozni az összetartozás fontosságát” – fogalmaz Várnagy Andrea. A négykezes zongoraverseny évről évre új kategóriákkal bővül, a klasszikus tanulói párosok mellett tanár-diák, tanár-tanár, valamint szülő-gyermek párosok is színpadra lépnek.

A gyermekközönség az első napon két ZeneVarázslat négykezes zongorakoncertet hallhat, amelyen Várnagy Andrea zongoraművész kamarapartnereként lánya, Farkas Lili, a Zeneakadémia mesterszakos hallgatója lép színpadra. A versenynapokat követően esti programok is várják a közönséget. Április 10-én a Városháza dísztermében Eckhardt Mária Széchenyi-díjas zenetörténész Két öntörvényű géniusz: Liszt és Chopin című előadása hangzik el, zongorán közreműködik Király Csaba Liszt Ferenc-díjas orgona- és zongoraművész. Idén képzőművészeti és fotópályázatot is meghirdettek a szentendrei gyermekeknek. A díjazott műveket április 11-én este a szentendrei művészeti iskola zenei pályára készülő növendékeinek koncertjét követően a város főterén mutatják be zongorakoncert aláfestéssel.

A versenyt záró április 12-i gálaesten látható a Lélekhíd című klasszikus zenei mesejáték Kis Domonkos Márk Jászai Mari-díjas színész, a Déryné Program igazgatója rendezésében. Szereplői a zongoraverseny zsűritagjai és meghívott klasszikus zenei művészek, valamint a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola növendékei és tanárai.

Az utolsó napon ünnepélyes díjátadó és zongora mesterkurzus zárja a szakmai programot. Az esti programok díjmentesek, de regisztrációhoz kötöttek.

Kiemelt kép: Várnagy Andrea (Fotó: jegy.hu)