Czutor Zoltán, a Nyers, a Belmondo, a CzutOrchestra és a CzutorBorsók zenekarok frontembere ismét zenés-verses estre készül, melyhez Csuja Imre és Vecsei H. Miklós is csatlakozott fellépőként. Az alkotó közben John Lennon emléke előtt is tiszteleg egy különleges koncert keretében, illetve a Szépművészeti Múzeumban is találkozhatnak vele a kultúra-kedvelők, ahol rendhagyó tárlatvezetést tart.
Czutor Zoltán, Artisjus-díjas dalszövegíró Seres Tamás rendező irányításával két olyan produkcióval is készül, amelyekben a zene és a költészet kézen fogva járnak. Csuja Imre Jászai Mari-díjas színművésszel közös estjükön Ady Endre és Babits Mihály versei állnak a középpontban, míg Vecsei H. Miklós Junior Prima és Roboz Imre-díjas fiatal színművésszel a Nagy Magyar Versek sorozatban számos magyar költő, köztük klasszikusok, jól ismert kortársak és fiatal tehetségek műveit adják elő. A sorozat következő előadása május 8-án lesz Budapesten, a 3K Kaszásdűlői Kulturális Központban, majd május 25-én Örvényeshegyen. Ugyancsak a költészet és a zene találkozik a Király versek című produkcióban, amit március 17-én láthat a közönség a budapesti K11 Művészeti és Kulturális Központban. Ezen az esten is Czutor Zoltán zenél, a verseket Balsai Móni, Fenyő Iván és Hajdú Steve adják elő.
A rockzenész a legnagyobb példaképe, John Lennon emléke előtt is tiszteleg: a Beatles alapítója 1940-ben született, vagyis idén lenne 80 éves. A rock legenda 1980-ban tragikusan fiatalon, 40 éves korában hunyt el, merénylet áldozataként. A Lennon konstelláció című műsor számos Beatles- és Lennon-szerzeményt gondol újra úgy, hogy az egy mai koncertszínpadon is megállja a helyét mind akusztikus, mind rockzenekari felállásban. A felcsendülő slágerek feldolgozásai közötti átkötő szövegek és spontán zenei játékok pedig azokhoz a fiatalokhoz is közel vihetik Lennon zenéjét és életszemléletét, akik még meg sem születtek, amikor a gombafejűek alapjaiban forradalmasították a világ könnyűzenéjét. A Lennon konstellációt legközelebb április 17-én láthatják az érdeklődők a budapesti Hunnia Art Bisztróban, majd május 15-én az egri Beatles Múzeumban. Czutor Zoltán május 26-án a Vígszínházban is fellép a Beatles 50 emlékesten a Blackbirds zenekar vendégeként.
A Belmondo frontembere mindezen produkciók mellett a Szépművészeti Múzeumban Czutor és Madonna címmel először március 12-én tart rendhagyó, szubjektív tárlatvezetés keretében mesél Raffaello Esterházy Madonna című festményéről, illetve a kor festészetéről. A kiállításlátogatás után a közönség tagjai Czutor Akusztik koncerten is részt vehetnek.
Kiemelt kép: Czutor Zoltán és Csuja Imre (fotó: borsonline.hu)