Három újabb emlékezetes estével ajándékozta meg közönségét a Paloznaki Jazzpikni, ami augusztus 5-én zárta kapuit közel 20.000 látogatóval.

Minden fesztivál stábja számtalan kiszámítható és ad hoc nehézséggel néz szembe az esemény kezdetéig, utána pedig még többel. Egy szabadtéri megmozdulásnál ilyen nagy kihívás tud lenni az időjárás, ami feladta a leckét az idei Jazzpikniknek is. A szervezőknek a pénteki nap programjait elérőbb kellett hozniuk például az estére kiadott riasztás miatt, ami vihart jósolt, de ez az előrelátás szükséges is volt, mint utólag kiderült.

Incognito (Fotó: Mónus Márton)

Szombaton már nem számíthattunk ilyen nehézségekre, de a verőfényes napsütés elmaradt, így a piknik takarók nagy részét gumicsizma és széldzseki váltotta fel. Ez azonban mit sem vont le a közönség jókedvéből. A nagyszínpad előtt most is lelkesen gyűlt a tömeg az Incognito brit acid jazz együttes koncertje előtt. A 80-as években berobbant banda remekül adagolta a pozitív energiákat a közönség felé, akik szép lassan ráhangolódtak az esti kikapcsolódásra. Természetesen elhangzott ez egyik legismertebb számuk is, a Don’t You Worry ’bout a Thing, aminek ritmusára már tényleg minden láb elindult.

Level 42 (Fotó: Mónus Márton)

Őket követte az est főszáma, a Level 42, akiket évek óta csábítgattak Paloznakra a szervezők és idén sikerült is összehozni a koncertet. Hatalmas lelkesedéssel vették birtokba a színpadot és még annál is nagyobb energiákkal csaptak a lovak közé a közönséget is magukkal ragadva. Körülnézve a tömegen számtalan ember énekelte a szintén angol jazz-funk zenekar dalait, az első sorokban pedig szó szerint tombolt a közönség.

Az időjárási viszontagságok ellenére a Jazzpiknik ismét számtalan ember arcára csalt mosolyt és oldotta fel a hangulatot a Balaton mellett. Jövőre ugyanitt, 2024. augusztus 1. és 3. között vár mindenkit az északi part egyik legfelkapottabb butikfesztiválja, a Paloznaki Jazzpiknik.

Kiemelt kép: Mol Nagyon Balaton Nagyszínpad (Fotó: Mónus Márton)