Múlt hétvégén rendezték a XXX. Zalai Kamaratánc Fesztivált, melynek, a zalaegerszegi színház felújítása miatt a budapesti Hagyományok Háza adott otthont.
A versenyprogramot 3 felvonásban, szombaton bonyolították a szervezők, melyre szép számmal jelentkeztek táncegyüttesek az ország minden szegletéből. A versenyre három kategóriában lehetett nevezni. Egyik az autentikus számok kategóriája, melynek kikötése a Kárpát-medence néptánckincséből való koreográfusi építkezés, az eredetiséget szem előtt tartva. A következő kategória a táncszínházi produkcióké volt, amelyekben a hagyományos mozgásvilág mellett megjelenhettek modernebb formák, gondolatok. A harmadik, egyben legújabb kategóriát a rövid táncfilmeknek hirdették, amely idén először színesítette a versenykiírást.
Szombaton egymást követték az autentikus, illetve táncszínházi darabok, melyeket hat tagú szakmai zsűri bírált: Fitos Dezső, Szögi Csaba, Merczel István, Varga János, Sára Ferenc és végül, de nem utolsó sorban, a zsűri elnöke, Mihályi Gábor.

Tókos Táncműhely, koreográfia: Tókos Attila (Fotó: Rencz Norbert)
A nagy múltú fesztivál idén is üde színfoltja volt a hazai táncművészeti fórumoknak: egyaránt láthattunk a színpadon progresszív, új irányokat keresgélő, modern kérdéseket feszegető produkciókat, illetve olyan számokat, melyek teljes mértékben tánchagyományainkra épülnek, autentikus zenei anyaggal kiegészítve a mozgásvilágot.
A vasárnap rendezett gálaműsorba azok a produkciók kerülhettek be, melyek a zsűri véleménye alapján kiemelkedtek a versenyre nevezett mezőnyből. A díjátadó kezdetén Mihályi Gábor köszöntötte a jelenlévőket, majd gratulált a nevező koreográfusoknak, munkájukat méltatta, illetve rámutatott: a magyar néptáncszakma idén is olyan koreográfiákat termelt ki, melyek a világ más színpadain is megállnák a helyüket.
Elsőként a legújabb kategória díjazottjait ismertette a zsűrielnök. A táncfesztivál rendezői nívódíjának első fokozatát, azaz a kategória fődíját átvehette Gasztonyi Áron és Gellén Péter, a Bajadérok című munkájukért. A díj megosztott, ugyanis Sára Ferenc is megkapta a rendezői nívódíjat, Az ünnepek című filmjéért.

Corvnius Közgáz Néptáncegyüttes, koreográfia: Deffend Irén és Bordás Barnabás (Fotó: Rencz Norbert)
A következőkben a zsűri a fesztiválon nyújtott zenei teljesítményekért adott át díjakat: Kuczera Barbarának, illetve Takács Ádámnak, akik kiemelkedő hegedűjátékukkal emelték a verseny színvonalát; valamint zeneszerzőként Kovács Márton kapott elismerést.
Kiváló táncos teljesítményért díjban részesült Bacsó Lilla (Notitia Társulat) és Kis István (Bem Táncegyüttes).
Táncegyüttesi különdíjban részesült a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes, majd következett a két fő kategória díjazása.
A táncszházi kategória díjazottjai:
3. hely: Turi Endre: Rézfán fütyülő című koreográfiája (Somogy Táncegyüttes), illetve Módosné Almási Berta Szem meglátta, szív megverte című koreográfiája (Forrás Néptáncegyüttes Független Színház).
2.hely: Tókos Attila Vörös rébék című koreográfiája (Tókos Táncműhely).
1. hely: Darabos Péter, a Zavar című koreográfiájáért (Notitia Táncműhely).
Az autentikus kategória díjazottjai:
3. hely: Merczel Sára és Bogdán Gergely Somogyország felől című koreográfiája (Somogy Táncegyüttes).
2. hely: Lőrincz Hortenzia A nappal szemben letérdeltem című koreográfiája (Fehérnépek Társulat).
1. hely: Deffend Irén, Bordás Barnabás A nádasmenti románoké című koreográfiája (Corvinus Közgás Néptáncegyüttes).
A fesztivál szervezői Orsovszky István néhai koreográfus tiszteletére létrehoztak egy különdíjat, melyet idén Darabos Péternek ítéltek oda.
Egyetlen cím maradt még, mely kiosztásra vár: a koreográfusi nívódíj. Ezt Módos Máté vehette át, aki ezentúl viselheti a nívódíjas koreográfus címet.
A XXX. Zalai Kamaratánc Fesztivál záróakkordja Módos Máté koreográfiája volt, a Forrás Néptáncegyüttes Független Színház férfi tánckarának tolmácsolásában.

A Forrás Táncegyüttes Független Színház férfikara, koreográfia: Módos Máté (Fotó: Rencz Norbert)
Kiemelt kép: Forrás Táncegyüttes Független Színház, koreográfia: Módosné Almási Berta (Fotó: Rencz Norbert)