Ma ünnepli 35. születésnapját Wunderlich József, Junior Prima díjas színművész, énekes.

Wunderlich József 1989. február 28-án született Pécsett. A zene már gyermekkorában fontos szerepet játszott az életében, hiszen már háromévesen zenei óvodába járt. Azt vallja, hogy a hangok és a ritmus szeretetét a szüleitől kapta, édesanyja ugyanis zongoratanár a Pécsi Művészeti Középiskolában, míg édesapja két pécsi kórusban is énekelt. 1995-ben kezdte a Szent Mór Általános Iskolát, amelyből nyolcosztályos gimnáziumi tanulmányait félbehagyva a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába került, kivételes hegedűtudásának köszönhetően.

17 évesen jelentkezett A Társulat című televíziós műsorba, amelynek keretében az M1 stábja az akkor 25 éves Szörényi-Bródy rockopera, az István a király szereplőit válogatta ki ismeretlen és már sikeres művészek közül. A közel fél évig tartó szereposztó-showban végül Vecellin német lovag karakterét osztották rá. Az érettségit követően első próbálkozásra bejutott a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol Novák Eszter és Selmeczi György voltak az osztályfőnökei. A diploma megszerzését követően a Pécsi Nemzeti Színház társulatához szerződött, ahol két évadot játszott. Eközben jelentkezett az RTL Klub X-faktor című tehetségkutató műsorába, ahonnan még az élő adások előtt kiesett. 2015-ben Eszenyi Enikő, a Vígszínház akkori igazgatója hívta a budapesti társulatba, amelynek a mai napig is tagja, sőt vezető színművésze. Először Rádiós szerepében lépett a Szent István körúti teátrum színpadára, A padlás főszerepét azóta is változatlan lelkesedéssel játsza.

Jelenetkép A padlás című előadásból (Fotó: Gordon Eszter)

Az elmúlt években olyan szerepekben láthatta és láthatja a budapesti közönség, mint a Bádogember (Óz, a csodák csodája), Boka (A Pál utcai fiúk), Razumihin (Bűn és bűnhődés), Biron (Lóvátett lovagok), Andrej Bolkonszkij (Háború és béke), Schultz hadnagy (A diktátor), Petőfi Sándor (Kinek az ég alatt már senkije sincsen), Jay Gatsby (A nagy Gatsby). Legutóbb Hanoch Levin Krum című drámájának címszerepét, illetve az Amadeusban II. József szerepét próbálta, mindkét előadás a Pesti Színházban látható.

Néhány alkalommal a televízióban és a filmvásznon is feltűnt, szerepelt a Kossuthkifliben, az Egynyári kalandban, és játszott az Aurora Borealis – Északi fény és a Nyitva című filmekben. Oszlopos tagja a 2017-ben alakult A Grund – vígszínházi fiúzenekarnak, A Pál utcai fiúk első szereposztásának művészeiből alakult formáció (Fesztbaum Béla, Ember Márk, Zoltán Áron, Medveczky Balázs) végtelen népszerűségnek örvend, vidéki fellépések mellett teltházas koncertet adnak minden évben a Vígszínházban is.

Első felesége Mészáros Blanka színművész volt, Bach Kata színművésznővel 2018-ban kelt egybe, akitől két gyermeke is született, Júlia és János.

Különleges tehetségét 2016-ban Junior Prima díjjal és Ruttkai Éva-emlékdíjjal, 2017-ben Soós Imre-díjjal, 2018-ban és 2019-ben Vígszínház-díjjal, 2020-ban Ajtay Andor-emlékdíjjal, 2022-ben pedig Pethes-Agárdi-díjjal ismerték el.

Kiemelt kép: Wunderlich József (Fotó: Dömölky Dániel)