Williams macskája langyos Zsolnayn – kritika a Macska a forró bádogtetőn című előadásról

Tennessee Williams művei közül A vágy villamosa mellett itthon népszerűségnek örvend a Macska a forró bádogtetőn című is, amit 1967-ben mutattak be először, a Vígszínház színpadán, Horvai István rendezésében. Talán a nosztalgia is közrejátszott abban, hogy Valló Péter éppen ezt a drámát vitte színre (most) a Pesti Színházban, Barabás András fordításában.

Ízlésesen berendezett, elegáns szobabelső fogadja a nézőket. Horváth Jenny aprólékosan kivitelezett díszlete – hozzáadva még a hátul nyíló, a háttérben sejthető terasz érzését is – első látásra tökéletesen realista, „olyan-mintha” életérzésbe ringatja a közönséget. A szoba nemcsak hátul, hanem lent is sejtet még egy alsó szintet, ahonnan a nézők számára láthatatlan lépcsőn járkálnak fel és le a családtagok. Az, hogy néhány szereplő néha felszínre bukkan, néha pedig eltűnik a süllyesztőben, kissé lüktetővé teszi az amúgy statikus teret.

Merthogy családi összejövetel a keretsztori, mégpedig a nagyon gazdag nagyapa születésnapján gyűlik össze a család. Big Daddy végső stádiumú rákos és ezt mindenki tudja a családban – rajta kívül. Noha az egyik fő cselekményszál az örökségre lecsapni vágyó rokoni keselyűk szövetkezete, a néző Big Daddy egyik fia, Brick és felesége Maggie házassági válságán keresztül kerül bele a család történetébe és próbálja kibogozni a hazugság, az elhallgatás, az alamusziság és a mélyen gyökeredző sértődések szőtte hálót.

A tékozló fiú bibliai történetének parafrázisaként is értelmezhető drámában Valló (szokásához híven) a színészi játékra alapozza rendezői tudását. Jó érzékkel választja ki a színészeket a szerepre és a színészek jó energiákkal és felkészültséggel azonosulnak a karaktereikkel, amelyben segíti őket a maira hangolt szöveg, Kovács Krisztina dramaturgi gondozásában.

Szilágyi Csenge született Maggie. A szexuális kielégítetlenségtől és gyermektelenségtől szenvedő nő az ő alakításában néhol szélsőséges, ezzel együtt Szilágyi megfelelő arányérzékkel egyensúlyoz az elkeseredett, kétségbeesett és szerelmes kifakadások, illetve a házassága és a látszat érdekében elszánt, magáért kiálló, szegény családi múltja elöl menekülő lány kemény megszólalásai között. Ezt a belső libikókát emeli ki Benedek Mari felemás, fekete-fehéren pöttyözött jelmeze is, amely feltűnő a többi, a miliőhöz illő ruha között. Ahogyan az is, hogy csak Szilágyi Csenge öltözik át a darab során. Csak ő vált taktikát, mert mindenáron túl akar élni, talpra akar esni. Mint a macska.

Az esetlegesen homoszexuális férj Brasch Bence megformálásában lép színre. Közömbös és kiábrándult minden módon felhevült felesége mellett, ám részeges és vulgáris apjával szemben egyszer csak kiengedi magából az eddig elnyomott, vad ösztönlényt. Bár az első felvonásban Brasch kissé halványnak, kevésbé karakteresnek hat, a második felvonásban új és erőteljees színekben mutatja meg Brick azon oldalát, aminek elege van a színlelésből és az elhallgatásból.

A rendezés a Brasch-Szilágyi páros mellett nagyon  épít Hegedűs D. Géza és Igó Éva kettősére. Big Daddyként és Big Mamaként szinte lubickolnak az egymáshoz ragaszkodó, egyben egymástól megszabadulni vágyó házaspár szerepében. Hegedűs Big Daddyjében hímsoviniszta és öntelt felszín alatt megcsillan a haláltól és a szeretetlenségtől nagyon is megijedt öregember képe. Igó Big Mamája meg kotnyeleskedve aranyos, „átlagosan” idegesítő öregasszonya fokozatosan válik a férjétől rettegő, az egyedülléttől rendkívül félő nővé. Igó és Hegedűs színpadi létében egyszerre van jelen a rutin, a végiggondolás, az önfeledtség és a pontosság.

Telekes Péter és Radnay Csilla – Brick bátyjaként és annak feleségeként – nem gondolják és nem is tolják túl szerepüket. Ők képviselik Big Daddy családjában a „normális párt”, akik magánéletileg és szakmailag is megütik az elvárt szintet – Telekes Cooperja befutott ügyvéd, felesége, Mae pedig már a hatodik gyermekét várja. Noha csak pár jelenetben tűnnek fel, Telekes és Radnay passzív agresszív, kimérten sértett jelenléte megfelelő módon, nem pátoszosan bomlasztja tovább a csupán az örökség miatt egybegyűlt család képét. Ezt erősíti a szertelen gyerekek jelentőségteljes és megnevettető szerepe is. Radnay arcjátékában egészen sokféle érzés jelenik meg a felháborodástól az értetlenségen át a könyörgésig, míg Telekes mindvégig higgadt és tárgyilagos marad, még akkor is, amikor Big Daddy elküldi a francba az aláírni szánt lemondó nyilatkozattal. Telekesnek arcizma sem rendül és ettől érződik igazán a feszültség a színpadon.

Epizódszerepként tűnik fel az orvos és az atya figurája. Az előbbit Gados Béla, utóbbit Zoltán Áron formálja meg emberien, éppen annyi alázattal, hogy a velük folytatott dialógusok a helyzethez és a főbb szerepekhez adjanak hozzá, egészítsék ki. Miközben Gados és Zoltán néha zavart és feszengő, máskor azonban a tudomány és a hit vezette ösztönös reakcióikban magára ismerhet a közönség.

A remek színészi alakításokkal együtt is rejtély azonban, hogy a jó színészvezetéssel élő Vallót miért érdekelte a ma Magyarországán Williams drámája. Az általános igazságok tézise szóba jöhet – korrupció, elhallgatás, önmagunk megtagadása –, azonban talán már Amerikában sem feltétlenül így működnek ezek a mechanizmusok, ahogyan azt az ötvenes években írt dráma ábrázolja. Pláne nem itthon. Vajon a közönség mit tud kezdeni egy szituációkban és színházi értelemben is eltávolított, valamennyire az általános emberi morálra és a színészekre építő, a magyar párhuzamokban nem gondolkodó történettel? Érdemes-e ezzel egyáltalán foglalkoznia?

Ahogyan Brick homoszexualitásának ügye, úgy lehet, ezek a kérdések is nyitottak maradnak  Williams szövegében és Valló Péter rendezésében.

Kiemelt kép: Jelenet a Macska a forró bádogtetőn című előadásból (Fotó: Dömölky Dániel)