Május 11-én újból Magyarországra érkezik az egyik legizgalmasabb nemzetközi alkotó, Duda Paiva. A X. Színházi Olimpia keretén belül megrendezésre kerülő Abstract – I. Budapesti Nemzetközi Kortárs Bábfesztiválra legújabb szólóprodukcióját, a Bruce Marie-t hozza el. Az előadásban – amelynek alaphelyzetét maga a megállíthatatlan valóság adja – Paiva alámerül a transzhumanizmus világába, ami az örök élet helyett a korlátok nélküli életre törekszik. A darabról magával az alkotóval beszélgettünk. 

Jelenleg Hollandiában élsz és dolgozol, de ha jól tudom, te igazi világutazó vagy.

Így van. Brazíliában születtem, ott is nőttem fel, 17 éves koromban jöttem Európába, ahol szabadúszó kortárs táncosként kezdtem el dolgozni. Később klasszikus és modern táncot is tanultam, többek között Indiában és Japánban is, utóbbi helyen ismerkedtem meg a butoh tánctechnikával (ez egy modern táncforma, ami nem annyira formai technika, mint tudatállapot, a jelenlét művészete – A szerk). Profi táncosokkal kezdtem el dolgozni, többek között Itziki Galilivel, Hans Tuerlings-szel és Piet Rogie-val, majd Ulrike Quade-dal együtt megalapítottuk a Quade & Paiva társulatot.

Mikor döntöttél úgy, hogy magad is alapítasz egy társulatot?

Tizenhat évvel ezelőtt hoztam létre a Duda Paiva Companyt, az előadásainkban a táncot ötvözöm a bábszínházzal. A bábszínészettel az izraeli Gertude Színházi Társulatnál ismerkedtem meg. Csodálatos volt felfedezni, hogy pusztán azzal, hogy a kezemet beleteszem egy bábuba, új életet adhatok egy másik testnek, ki tudom vetíteni az érzelmeimet a bábra. A bábjáték érzékeny húrokat pendít meg, olyan, mint egy híd két világ között. Az a világ, amelyet a gyerekek a képernyőkről, rajzfilmekből és animációkból ismernek, hirtelen megelevenedik a színpadon.

Hogyan fogalmaznád meg az ars poeticátokat?

Tánc- és bábelőadásokat hozunk létre, olyan asszociatív, narratív produkciókat – általában szöveg nélkülieket –, amelyeket színházakban, fesztiválokon, beltéri és kültéri helyszíneken is elő tudunk adni, akár Hollandiában, akár máshol. Az a célom, hogy a legtöbb ember kortól, nemtől, háttértől függetlenül tudjon azonosulni a mondanivalóval. Arra törekszünk, hogy lehető legátfogóbb módon dolgozzunk a tánccal és a bábokkal; mindenféle kötöttség nélkül átlépjük a műfaji korlátokat. Nem szeretem a skatulyákat.

Jelenetkép a Bruce Marie című előadásból (Fotó: Sjoerd Derine)

Mit jelent számodra a bábszínház?

Erre a kérdésre Tom Fool idézetével válaszolnék: ,,Mik is a bábok? Egoizmus nélküli emberek. Mik is az emberek? Egoisták.

Mennyire népszerű ez a műfaj a hazádban, Hollandiában?

Ez a műfaj sehol sem igazán népszerű, annak ellenére, hogy rengeteg potenciált rejt magában különlegességével, frissességével a színházi világban. Sokan úgy vélik, hogy a színházban már mindent megcsináltak, teljesen kiaknázták… Ebben lehet valami, de nem a bábozás terén! Itt ugyanis arról van szó, hogy a színésznek egy teljesen új gondolkodásmódba kell belehelyezkednie, amelyen keresztül elképesztő módon tud más műfajokkal kommunikációba lépni. Hollandia egyike azon kevés országnak, ahol megvan a tér és a kíváncsiság arra, hogy új művészeti formákat alakítsunk ki, sőt akár keresztezzük is őket. Hálás vagyok, hogy lehetőségem nyílik az országomban továbbfejlesztenem a vízióimat, azt hiszem, erre sehol máshol nem lennék képes, hiszen a világunk elég rendesen a középkori állapotok felé halad.

Az előadásaidban gyakran megjelennek az emlékek, az emlékezés, a témaválasztás mindig meglehetősen személyes.

Ez így van, vonzanak a személyes történetek. Mindannyiunknak megvan a maga gazdag világa, amelyből dolgozunk, itt sokkal inkább az a kérdés, hogy mi inspirál minket. Engem az emberek. Nem azok, akiket filmekben vagy könyvekben látunk, hanem azok, akik valódi hatást gyakoroltak az én életemre. Ezért tisztelgek előttük a munkáimban. Egy szembetegség miatt sokáig éltem sötétben, talán ez hozott kapcsolatba egy olyan világgal, amelyet csend és sikoly, fény és sötétség népesít be. (Ebből született meg a fentebb említett BLIND című előadás – A szerk.)

Jelenetkép a Bruce Marie című előadásból (Fotó: Sjoerd Derine)

Művészi utad során táncosból váltál színházcsinálóvá, és ahogyan említetted, a társulatodnál is fontos a tánc ötvözése más műfajokkal. Fizikailag ez mennyire megterhelő számodra?

A színpadon még mindig aktív vagyok, annyit táncolok, amennyit egy korombeli ember képes. Az új szólóprojektemben, a transzhumanizmussal foglalkozó Bruce Marie-ban 70 percig megállás nélkül énekelek, táncolok és bábozom. Ahogyan a darabban is elhangzik: „The show must go on, no matter what it costs.

Mi adta a Bruce Marie ötletét?

Abból az ötletből indulunk ki, hogy mi történne, ha létezne egy olyan chip, amelynek a segítségével az emberek túlléphetnek a test fizikai korlátain. A laboratóriumban ott van Bruce, az öregedő drag queen, egy kettéhasadt személyiség, valamint Muffin, a majom, a kísérlet alanya. Vajon mi lenne, ha megkaparinthatnánk ezt a chipet? Emberek tudnánk maradni? Az örök életnél nem csábítóbb a korlátok nélküli élet? Az előadás az eltűnéstől és a haláltól való félelemről és a halhatatlanság vágyáról szól. Ugyanakkor fontos kihangsúlyozni, hogy bár a legnagyobb félelmeink és frusztrációink állnak a középpontban, a Bruce Marie elsősorban vígjáték, fizikai komédia. Itt az ideje, hogy lazítsunk  kicsit és újra mosolyt csaljunk az arcunkra!

Ebben az előadásban mi a te személyes érintettséged?

A Bruce Marie egy idősödő drag queenről, de bizonyos értelemben rólam is szól. A karrierem kezdetén, a húszas éveim elején időnként én magam is felléptem drag-előadóként. Ez ma már mainstream, de akkoriban nem volt az. Bruce Marie nem elbűvölő, hanem egy fáradt, kimerült drag queen, aki egy nap kiment egy majmot egy transzhumanista tudós laboratóriumából, és különleges kapcsolatot alakít ki vele.

Jelenetkép a Bruce Marie című előadásból (Fotó: Sjoerd Derine)

Nem először jársz Magyarországon, milyen érzés újból a meghívottak között szerepelni?

Rettenetesen boldog vagyok, hogy visszatérhetek Magyarországra, hiszen többször is játszottam már nálatok. Először még évekkel ezelőtt az ANGEL című, első előadásomat, legutóbb pedig 2019-ben vittem el a BLIND című darabot, aminek külön érdekessége volt, hogy ebben a projektben az asszisztensem egy rettenetesen tehetséges magyar táncos és bábszínész, Kovács Domokos volt.

Mit üzensz a magyar nézők számára, miért jöjjenek el megnézni előadást?

Ha valami olyat szeretnétek látni, ami gazdagítja a színházi perspektíváitokat és amiért a nap végén, úgy gondoljátok majd, hogy megérte a tévéképernyők biztonságát és a Netflixet magatok mögött hagyni, akkor gyertek el és éljétek át azt, ami a színház igazából: fondorlat, intimitás, élő varázslat. Ráadásul Flip Noorman és Wilco Alkema remek dalokat írt az előadáshoz!

Kiemelt kép: Jelenetkép a Bruce Marie című előadásból (Fotó: Conni Trommlitz)