Az ország és a Balaton leghosszabb, egész nyáron át tartó zenei- és színházi programsorozatának szervezői közölték: idén nyáron is lesz Kultkikötő.

„Egy tó, öt helyszín, tizenöt év, több száz felnőtt és gyerekprogram, sok-sok ezer elégedett néző és megszámlálhatatlan mennyiségű örök emlék.” A Kultkikötő története 2005-ben indult. Elsőként Balatonföldváron nyitotta meg kapuit a szabadtéri színház. Tavaly nyártól azonban négy további helyszínen élvezhetjük a programokat: Balatonszárszón, Balatonbogláron, Balatonfenyvesen és Badacsonytomajon.

Az immár 16. alkalommal bonyolított rendezvény szervezői hangsúlyozták: a programok minden helyszínen szabadtéren fognak megvalósulni. Balatonbogláron a felújított Balatonboglári Varga Béla Kulturális Központ mellett található kültéri színpadon, Balatonföldváron a Kulipintyó Villa udvarán felállított színpadon, Balatonszárszón a Csukás Színházban, Balatonfenyvesen az egykori kertmozi helyén található Kultúrtéren, Badacsonyban pedig a frissTeraszon várja vissza a közönséget a Kultkikötő.

Fotó: Kultkikötő

„A tavalyi évadot csodával határos módon le tudtuk bonyolítani, de a járványhelyzet minden eddiginél több kérdéssel szembesített minket. Tavaly év végén fogalmunk sem volt, merre induljunk a 2021-es évad tervezésével, tele voltunk kétségekkel és kérdésekkel. Ekkor döntöttünk úgy, hogy találgatás helyett összeállítunk egy kérdőívet, és a közönségünk segítségét kérjük” – mondta Nagy Viktor.

A Kultkikötő alapító igazgatója hozzátette: a kérdőívben a járványhelyzettel kapcsolatos óvintézkedésekről is megkérdezték a nézőiket, akik a biztonságérzetet növelő intézkedések közül a kötelező maszkhasználat után a második legfontosabb tényezőként azt említették, ha szabadtéri játszóhelyen valósul meg egy produkció.

„Úgy tűnik, a nézőink is egyetértenek velünk abban, amit már a tavalyi évadban is hangsúlyoztunk: jelen körülmények között a legbiztonságosabb játszótér a szabadtéri színház. Ennek megfelelően a tavalyi év viszontagságai miatt kicsit megtépázva, de bizakodva tekintünk előre, és a tervek szerint június közepén elkezdjük a 2021-es évadot” – mondta Nagy Viktor.

A Grund zenekar (fotó: Kultkikötő)

Emellett egy rendkívül pozitív változás is bekövetkezett a Kultkikötő életében, hiszen elsők között csatlakoztak a Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekthez. A stratégiai együttműködési megállapodás célja a környezettudatos gondolkodás átemelése a színházi közegbe. Így, sok más mellett a résztvevő színházak közös zöld színházi programok megvalósítására és környezettudatosságra az energetikai működésben törekednek.

A  2021-es évadot a Csiky Gergely Színház díszbemutatója nyitja Balatonbogláron. A nyolcvanas években a kaposvári Csiky Gergely Színház méltán híres nyári előadásai és kamarazenei hangversenyek is a boglári Vörös Kápolna előtti szabadtéri színpad repertoárját képezték. Az idei évadban Neil Simon: Furcsa Pár című előadásának bemutatásával tér vissza Balatonboglárra a színház. A június 19-ére tervezett Olt Tamás rendezte díszbemutató egyben színpadavató is: a helyszín a „kívül-belül” felújított Varga Béla Kulturális Központ lesz. 

A repertoár idén is sokszínű: a műsortervben a könnyűzenei koncerttől kezdve az „érzelmektől izzó színházi estén” át, Szókratész Védőbeszédéig sokféle műfaj és persze számos ismert és elismert művész fellelhető. Idén a Kultkikötőben színpadra lép Mácsai Pál, Thuróczy Szabolcs, Makranczi Zalán, Trokán Nóra, Klem Viktor és a L’art pour L’art Társulat is, a koncertek közül pedig már a GRUND – vígszínházi fiúzenekar, a Budapest Bár, a Tátrai Band és Kökény Attila Akusztik koncertje is fellelhetők. Ez viszont közel sem minden, a repertoár egészen május végéig folyamatosan bővül.

Koltai Róbert a Képzelt beteg c. előadásban (Fotó: Zenthe Ferenc Színház)

Koltai Róbertet az idei évadban két előadásban is láthatjuk,  A képzelt betegben és az Én és a kisöcsémben. Egy nemrég megjelent interjúban mesél arról, mennyire várja az előadásokat és igazán értékeli Nagy Viktor munkásságát. Az ő szavaival élve: „A Kultkikötőt nagyon szeretem, nagyon-nagyon jó a vezetője, Nagy Viktor, akit remek színésznek tartok. Ő is kaposvári színész volt a kezdeti éveiben és nagyon klasszul kinőtte magát a pályán. Drukkolok neki.”

Az előadásokra jegyek kaphatók a kultkikoto.jegy.hu oldalon, ahol támogatói jeggyel tudják segíteni a Kultkikötő működését, hogy az „továbbra is az igényes kultúra közvetítésén dolgozhasson.” Az internetes vásárlás mellett minden helyszín jegyirodájában van lehetőség jegyváltásra. A nyáron üzemelő jegypénztárakban igénybe vehető diák, pedagógus és csoportos kedvezmény is.

Árpási Sára írása

Kiemelt kép: Nagy Viktor (fotó: Sebestyén Blanka)