Vivaldi és Weezer között – Kritika a Lázár tesók új kislemezéről

Múlt szerdán jelent meg a Lázár tesók tavaszváró kislemeze, aminek a lényegre törő Tavasz címet adták. Ez a hat új számot tartalmazó, célirányosan elkeresztelt EP az első eleme egy évszakok köré épülő tematikus sorozatnak – vagyis várhatóan még három ehhez hasonló alkotás érkezik a testvérpártól. Nem hagyták ülepedni a lemezt: pénteken máris bemutatták teltház előtt a Magyar Zene Házában, majd másnap még egyet koncerteztek ugyanitt. A pénteki alkalommal mi is meglestük, hogyan is szólalnak meg az új számok élőben. A Tavasz egy érdekes színfolt az eddigi diszkográfiájuk sokszínű palettáján, ami egy izgalmasnak ígérkező szériát indít útjára.

A zeneileg kissé megfáradt Esti Kornélból ismert Lázár Ágoston és Domokos izgalmas duója még 2020-ban adta ki első lemezét, a Hullámtörést. Az albumot olyan számokkal pakolták tele, amelyek se az EK világába, se a korábbi zenekaruk, a 6 éve felbomlott Pegazusok Nem Léteznek hangzásába se illettek bele. Saját elmondásuk szerint ebben az új projektben sanzonosabb, filmzenésebb ötletektől kezdve, a tábortüzes dalokig minden elképzelés szóba jöhetett. Így nem meglepően az átlag rockzenei felállással ellentétben a dobok helyett inkább a gitár és a pattogósabb zongora diktálja a ritmust, basszusgitár helyét pedig a cselló veszi át. A végeredmény egy mindenképpen különlegesnek ígérkező mellékprojektet vetített elő, ami szabadon próbálkozik a mai zenei világ kevésbé populáris műfajainak keverésével. A Hullámtörés inkább nevezhető kísérletezgető ötletek tárházának, ami tapogatja a hibrid stílus által nyújtott végtelen lehetőség ízléses határait, mintsem egy magabiztos, de hagyományos belépőnek – ami, valljuk be, egy első lemeztől kifejezetten kiemelkedő teljesítmény.

Ezek után borítékolható volt, hogy a következő albumukra érdemes lesz odafigyelni. A 2023-ban megjelent Eső előtt ott folytatta, ahol az előző abbahagyta: megmaradt a könnyed és újító hangvétel, de ezúttal sokkal grandiózusabb és bátrabb formában tért vissza. Az egymásra épülő melankolikusan bohém témák mind zeneileg, mind sztori szinten egy könnyen kitapogatható, de annál megfoghatatlanabb érzéki univerzumot formálnak. A dobgép merészebb lett, megtalálták az egyensúlyt a laza és költői szövegek között, de legfőképpen pofátlanul sokszor libabőrt varázsoltak a kezemre. Az Eső előtt minden tekintetben sokkal kiforrottabbra és érettebbre sikerült, mint az általuk teremtett műfajba tett belépőjük. A második lemez után már egyértelművé vált, hogy egyáltalán nem kell izgulni a srácok miatt.

És ezen a ponton érkezik a Tavasz. Nem ritka, hogy a zenészeket megihleti az évszakok változatossága: azonnal eszünkbe juthat Vivaldi ikonikus műve vagy akár Haydn klasszikus oratóriuma. Vagy aki kevésbé akar okosnak és műveltnek tűnni, gondolhat a Weezerre is, akiknek 2022-ben jött ki ugyanígy a négy évszakhoz komponált tematikus kislemez szériája. Tehát maga az ötlet nem egy világmegváltó újítás, azonban a Lázár tesók éppen az a formáció, akiknek elvben nagyon is jól áll ez a koncepció.

Szóval az előző bekezdéshez hasonló, ám sokkal kevésbé összeszedett, mondhatni ide-oda csapongó gondolatok közt kezdtem neki a furcsa mód szerdára időzített EP-nek. Az előző album és a nyáron elejtett single után arra számítottam, hogy legközelebb is ráfekszenek majd egy zeneileg zsúfolt, néhol kicsit bevállalósabb fúzióra, ami tovább tökéletesíti, és egyszer-egyszer a határon túl löki az eddigi hangzásvilágukat. Így hát meglepődtem, amikor először szembesültem a Te vagy lecsupaszított kétszálgitáros kezdésével – vagy, ahogy a srácok hivatkoznak rá: a mezőtúri franciás felütéssel. A dal egy lassú, kimért építkezés, amiben sorra egymás után mutatkoznak be a lemez további dalaiban is megjelenő hangszerek. Ez egy amolyan udvarias bemutatkozás, ahol az összeszokott gitár, zongora és cselló megpróbálják becsempészni félénk barátjukat, a klarinétot is a buliba. A dal megalapozza a hangulatot, és egyúttal el is hinti, hogy mire kell számítani a kislemez maradék részében.

Az eddigi két albumhoz képest talán most a legfontosabb a cím figyelembevételével hallgatni a számokat. A szövegek ezúttal kevésbé bohémek és játékosak, sokkal inkább fennköltek és érzékiek. Szerelem és szeretet, madarak és természet – csupa olyan toposz, ami a tavaszt romantizálja. Ha ezt észben tartjuk, és a költészet játékai szerint játszunk, egy kiszámítható, de ennél fogva kifejezetten komfortos zenei utazáson vehetünk részt. Az imént felvázolt átfogó koncepciótól viszont furcsa mód eltér az utolsó dal, ami József Attila egyik versének a Tudod, hogy nincs bocsánatnak a feldolgozása. A lemez nyugodt dalaihoz képest, a szám egyharmadánál berobbanó spanyol folkos lendület egyből csatasorba rendez. Onnantól fogva kész vagyok bármit megtenni, amit József Attila a Lázár tesókon keresztül tolmácsol a sírjából. Így hát érdekes szájízt hagy a lemez maga után: mintha a záródal funkciója az lenne, hogy kizökkentsen abból a szerelmes mámorból, amit az összes többi szám egészen addig felépített. Nem csoda, hogy ez kapta a legnagyobb tapsot a bemutató estéjén.

A dalok értelmezéséhez és a korábbiakhoz képest visszafogottabb hangzás befogadásához számomra sokat hozzátett, hogy élőben is meghallgathattam az újonnan bemutatkozó számokat. A Magyar Zene Háza más könnyűzenei színpadokhoz képest vett hivatalosabb, komolyabb atmoszférája talán a legideálisabb hely a Lázár tesók világának befogadására. A legkisebbektől a legnagyobbakig mindenkivel lehetett itt találkozni. Nincs ragadós padló, nincs dalszöveget nyávogó – vagy szerény személyem képében dörmögő – néző és nincs önjelölt operatőr se, aki az egész koncertet végigvideózná. Ellenben van egy jól kipárnázott szék, amiben ülve jól el lehet veszni a zenéjükben.

Az új kislemezen ezúttal kevesebb a várt újítás: nincs például dobgép, mert az egyáltalán nem illik a képbe és nincs laza szöveg se, mert az meg tönkretenné az emelkedett hangulatot. A lassabb, elegánsabb hangzásvilág azonban nincs a Tavasz vesztére, hisz mindez csak a kirakós első darabja. Továbbra is izgalmasnak tűnik ez a négyrészes projekt. Kíváncsian várom, hogyan fog megjelenni a popzenét mérgező nyár féktelen hedonizmusa a saját kis szerény világukban, hogyan sárgul majd be a hangulat az ősz jöttével, és hogy lesz-e egyáltalán életigenlő dal a téli lemezen – de a srácok Esti Kornélos karrierjét alapul véve, valószínűleg már tudom is a választ az utolsó kérdésre.

Kiemelt kép: Tavasz (Fotó: Lázár tesók)