Folytatódnak a helsinki nagyik kalandjai, amelyben visszatérünk az Alkonypagonyba (hogy aztán rövid időn belül el is hagyjuk azt) és újból találkozhatunk Siirivel, Irmával és Anna-Liisával.

A helsinki ​Alkonypagony Idősotthon valóságos háborús övezetté válik, miután megszállják a külföldi, finnül folyékonyan káromkodó felújító munkások. Rettenetes a zaj, a falon óriási lyukak tátonganak, számos dolog eltűnik, az öregeknek hordozható szárazvécét kell használniuk. Az előző kötetből megismert hőseink, vagyis Siiri, Irma és Anna-Liisa ismételten kénytelenek a saját kezükbe venni az irányítást, és a fiatalok körében népszerű közös lakásbérlés mellett döntenek az egzotikus Hakaniemi városrészben – a Nagykövetnek hála pedig sikerül is lakóhelyhez jutniuk. Az együttlakás korántsem felhőtlen, mindenkinek megvan a maga szokása és rigolyája, továbbá rájuk szakad a háztartási munkák cseppet sem vidám, széles tárháza, meg kell tanulniuk a hospice-ellátást, és elgondolkoznak az eutanázia kérdésein is. Természetesen most sem bírják megállni, hogy ne eredjenek a hazugságok nyomába, mivel az Alkonypagony felújítása tele van gyanúsabbnál gyanúsabb ügyletekkel. A nyomozás közben azonban meglepő dolgokra bukkannak, és kiderül, hogy senki nem olyan ártatlan, mint amilyennek látszik…

Minna Lindgren finn író és újságíró, nemzetközileg elismert krimiregényíró, Helsinkiben született 1963-ban. Lindgren újságíróként és rovatvezetőként dolgozott, és klasszikus zenei műveket is írt. A legsikeresebb, Helsinki nagyik akcióban című trilógiáját eddig 11 nyelvre fordították le, az első két kötet azonnal felkerült a bestsellerlisták élére, a harmadik részt (Visszatérés az Alkonypagonyba) pedig Nemzetközi Dublin Irodalmi Díjra jelölték 2009-ben.

Lingren hozza a trilógia első részében megmutatott minőséget és szintet, így a visszatérő olvasók pontosan tudják, hogy mit várhatnak a folytatásban. Egy könnyed, fekete humorral átitatott görbe tükröt, amelyben jól megfér egymás mellett az időskori magányról és gondokról szóló elmélkedés, valamint a nyomozás. Habár ez utóbbinak most sem jut igazán nagy szerep, így ez a regény sem elsősorban a krimiszál miatt lesz érdekes, hanem a régi és az új szereplők miatt, akik humorosabbnál humorosabb szituációkba keverednek bele (hol saját maguknak köszönhetően, hol pedig önhibájukon kívül). Ilyen értelemben sokkal közelebb áll Fredrik Backman eszmeiségéhez, mint a hasonló felépítésű (de hangsúlyozottan később íródott) Richard Osman regényekhez. Most is egy remek, lassabb folyású társadalmi rajzot kapunk a szépkorúakról.

A kétes események színhelyéül szolgáló Alkonypagony lakóinak a felújítás miatt el kell hagyniuk az otthont, így a három grácia kénytelen megtapasztalni a közös albérlet előnyeit és hátrányait – aki pedig lakott már így, az tudhatja, hogy ez sosem egyszerű, hát még, ha az ember élete alkonyán van. Ez az együttélés rengeteg humoros pillanatot ad az olvasónak, így aki emiatt venné kezébe a regényt, most sem fog csalódni. Láthatjuk, hogyan viszonyul a társadalom az idősek felé, akik meglehetősen kiszolgáltatottá, magukra hagyatottá váltak, valamint bepillantást nyerhetünk a finn egészségügyi ellátásba is, amely bár egészen más, mint a magyar, kiderül, hogy ott sem működik minden flottul.

Minna Lindgren könyve tehát egyszerre szívszorító és mulatságos, az egyik pillanatban még a hasunkat fogjuk a nevetéstől, hogy aztán pofonként érjen minket a rideg és kegyetlen valóság, amely helyszíntől függetlenül problémát jelent szerte a világban. A trilógia zárókötetére már nem kell sokat várni, tavasszal érkezik a harmadik rész, kíváncsian várjuk, mit hoz ki abból a szerző.

Minna Lindgren: Menekülés az Alkonypagonyból (Ehtoolendon pakolaiset)
Kossuth Kiadó, ford.: Makra Hajnalka, 352 oldal

Kiemelt kép: Minna Lindgren:Menekülés az Alkonypagonyból (Szerzőportré: Katriina Laine/Yle)