David Walliams 2012-ben tűnt fel a magyarországi könyvpiacon: ekkor jelent meg ugyanis magyarul a mára mondhatni modern klasszikussá vált Gengszter nagyi című regénye, amivel szinte azonnal belopta magát a hazai olvasók szívébe. (A regényből a Budapest Bábszínház készített színpadi adaptációt, amely mára meghaladta a 100. előadásszámot.) Az elmúlt tizenegy évben a regényt további tíz követte, valamint megjelent A világ legrosszabb gyerekei-trilógia is, amelyben rövidebb történeteket olvashatunk rosszcsont kölykökről. Habár Walliams minden könyve önállóan élvezhető, úgy nevezett stand-alone kötet, a szerző 2021-ben megírta legnagyobb sikerének folytatását, amely pár hete Gengszter nagyi újra lecsap címmel már magyarul is olvasható.

A második kötet cselekménye egy évvel az előző regény történései után veszi fel a fonalat. Ben továbbra is azért küzd, hogy egy nap vízvezeték-szerelő váljon belőle, ahogyan szülei sem adták fel a reményt, hogy egyszer a társastánc bajnokaivá váljanak – igaz, fiukkal szemben álmuk beteljesítéséhez semmi affinitásunk nincs. Egy nap különös hír bolygatja fel London lakosságának életét: ellopták Tutanhamon halotti maszkját, nem sokkal később pedig a FIFA Világbajnoksági Kupájának is nyoma vész. Minden jel szerint a tettes nem más, mint a világhíres Fekete Macska – aki valójában Ben gengszter nagyija volt. Csakhogy a nagyi már egy éve nincs köztünk, így valaki más hajtja végre a történelem legnagyobb rablásait! Ben elhatározza, hogy végére jár a rejtélynek – annál is inkább, mert Kukutschka úr, a nyugdíjasokból álló Kertvárosi Őrszolgálat lelkes vezetője arra gyanakszik, hogy a fiúnak is köze van a bűntényekhez, így Bennek a saját ártatlanságát is bizonyítania kell.

Az 1971-es születésű David Edward Walliams neve azoknak is ismerősen csenghet, akik nem követik figyelemmel a gyerekkönyv-piacot. Ő készítette ugyanis Matt Lucas-szal közösen az Angolkák (Little Britain) című televíziós sorozatot, valamint zsűriként részt vett a Britain’s Got Talentben. Első regénye, a Köténycsel 2008-ban jelent meg, mára pedig napjaink egyik legismertebb kortárs gyerekkönyvírójává vált. Könyvei (jelenleg: 18 regény, 10 mesekönyv és 7 gyűjteményes kötet) eddig több mint ötvenöt nyelven jelentek meg, számos közülük az év gyerekkönyve volt Nagy-Britanniában, és több mint ötvenmillió példány kelt el belőlük a világban. Munkásságát gyakran hasonlítják Roald Dahléhoz, ugyanis mindketten határtalan fantáziával megalkotott történeteket írnak, különc, eltúlzott, ám mégis szerethető szereplőkkel és rengeteg humorral. Kezdeti műveiben Walliams igyekezett valamilyen tabu- vagy más, teljesen hétköznapi, de mégis nehéz témát feldolgozni (Gengszter nagyi – nagyszülő-unoka viszony, halál; Büdöss úr – hajléktalanság; Milliárdos fiú – a pénz nem boldogít; Köténycsel – másság; Az éjféli banda – halálos betegségek; Rosszfiúk – csonka család), az utóbbi időben viszont inkább a kalandokra helyezte a hangsúlyt, és arra, hogy hősei minél furcsább (és némely esetben meglehetősen undorító vagy bizarr) szituációkba kerüljenek.

David Walliams (Fotó: Dymond/Thames/Syco/Shutterstock)

Húszas éveim elején jártam, amikor kezembe került a Gengszter nagyi. Nem kimondottan én vagyok/voltam a célközönség, de szeretek képben lenni a gyermek- és ifjúsági irodalommal is, Walliams regénye pedig annyira magával ragadott, hogy mára szinte ő az egyetlen olyan gyerekkönyv-szerző, akinek a munkásságát folyamatosan figyelemmel követem, regényeit pedig nem sokkal a megjelenés után elolvasom. Talán nem meglepő, hogy felnőttként hozzám közelebb állnak azok a művei, amelyeknek valódi mondanivalója van, az altáji és helyenként alpári humort (ami rendre előkerül az újabb írásokban) viszont már nem tudom élvezni. Ezért is bíztam benne, hogy a Gengszter nagyi újra lecsappal Walliams visszatér a gyökerekhez, és ismét egy olyan könyvvel jelentkezik, amelyet minden további nélkül bármelyik kiskamasz kezébe nyomnék.

A folytatás ilyen téren nem is okozott csalódást, a kalandok, amikbe szereplőink kerülnek, még felnőttként is megmosolyogtattak. Jó volt visszatérni a régről ismert karakterekhez, akik nem sok jellemfejlődésen estek át az első rész óta, ugyanakkor volt bennünk annyi potenciál, amely a második részt is elvitte a hátán. Ben szülei a táncimádatukkal (külön kitérve a fiú anyjának meglehetősen fanatikus és beteges Flavio-rajongására) továbbra is zseniálisak, ahogyan a legbelül igencsak jószívű Rádzs – az egyetlen olyan szereplő, aki minden Walliams-regényben feltűnik – is üdítő színfoltja a sztorinak. Akárcsak Kukutchka úr, aki jóval több teret kapott ebben a történetben, vagy Caramel közrendőr, aki tisztsége ellenére szinte sosincs a helyzet magaslatán. De visszatér az első rész másik ikonikus szereplője, a királynő is, aki bár nincsen nevén nevezve, mégis tudjuk, hogy Erzsébetről van szó (különösen megható volt úgy olvasni róla, hogy már nincs köztünk). A regényben – akárcsak a szerző több művében – szinte egyetlen olyan felnőttel sem találkozunk, aki „normális” lenne, a leghétköznapibb figura maga a főhős, a gyermek Ben, ezzel pedig Walliams különösen ki tudja vívni az olvasók rokonszenvét, hiszen bármennyire is elnagyoltak a karakterek, mégis valóságosnak érezheti őket egy kiskamasz, aki számára a felnőttek világa többnyire logikátlan és távoli.

Jelenet a Gengszter nagyi című előadásból (fotó: Éder Vera / Budapest Bábszínház)

Ugyanakkor bármennyire is jó érzés újból találkozni a szereplőkkel, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a Gengszter nagyi újra lecsap egy tipikus második rész, ami érezhetően a nagy sikerre való tekintettel született meg. Walliams igyekszik mindent újra összehasznosítani abból, ami miatt az első rész működött, de egyetlen dolog mégis hiányzik belőle. Ez pedig a lélek: nincs semmilyen erős mondanivalója a regénynek, így a kalandok és bonyodalmak pusztán szórakoztató elemek maradnak, de nem közvetítenek erősebb üzenetet az olvasónak. Persze, ha nagyon akarjuk, beleláthatjuk azt, hogy az idősebb emberek is ugyanúgy vágynak a kalandra és a csintalanságra, ahogyan a gyerekek, és hogy sokszor az életben betöltött szerepünk, a pozíciónk korlátoz minket abban, hogy valóban azt csináljuk, ami örömet okoz, de mindez csak egy nagyon jóindulatú megközelítés lenne.

Természetesen ettől még egyáltalán nem rossz kötet a Gengszter nagyi újra lecsap, a gyerekek minden bizonnyal élvezettel fogják forgatni. A könyvet gazdagon díszítik Tony Ross illusztrációi, valamint a szövegben gyakran előfordulnak másféle betűtípusok, amelyek funkciója általában hangutánzás, a hangulatjelzés vagy a visszatérő motívumok erősítése – ez egyébként Walliams kezdeti regényeiben nem szerepelt még, az évek előrehaladtával alakult ki –, ezeknek hála viszonylag könnyedén olvasható a történet, ez pedig a gyerekeknek is igazi sikerélményt jelenthet. Főleg egy közel 400 oldalas könyvnél.

David Walliams: Gengszter nagyi újra lecsap (Gangsta Granny Strikes Again), ford.: Kövesdi Miklós Gábor, Kolibri Kiadó, 368 oldal

Kiemelt kép: David Walliams: Gengszter nagyi újra lecsap (Szerzőporté forrása: easons.com)