Vissza a ’80-as évekbe – Elolvastuk Joe Hill horror-képregényét

A 2020-as Merülés című, hat fejezetből álló képregény – akárcsak Hill másik képregénye, az Egy kosár fej – eredetileg a Hill House Comics brand égisze alatt jelent meg. A sorozat ugyan nem volt hosszúéletű, mindössze hét kötet került kiadásra, és a cím is kicsit megtévesztő, mert nem kizárólag Hill művei jelentek meg ezen logóval ellátva, hanem többek között M. R. Carey és Carmen Maria Machado történetei is (ez utóbbi idén érkezik magyarul)

A történet kiindulópontját a csúcstechnológiás fúróhajónak számító Derleth 1983-ban történő eltűnése adja, hiszen évtizedekkel később vészjelzés érkezik a hajó felől. Miután beazonosítják a jel forrását, a Rococo International olajvállalat megbízza a Carpenter fivérek roncsmentő csapatát, hogy vizsgálják meg az elsüllyedt szellemhajót. A testvérek egy tengerbiológus és a vállalat egyik vezetőjének társaságában útnak indulnak, hogy kiderítsék, mi okozta a hajó eltűnését, és hogy felszínre hozzák a holttesteket. A helyszínen azonban azzal szembesülnek, hogy a Derleth legénységének tagjai nem haltak meg. Igaz, nincsenek is igazán életben.

A képregény egyértelműen tisztelgés a lovecrafti életmű, az Alien-filmek és az 1982-es A dolog című horrorfilm előtt – ez utóbbira utal a Carpenter név megjelenése is a történetben. (És bár valószínűleg a szerzőnek ez nem állt szándékában, de a Lost – Eltűntek sorozat hangulata is eszünkbe juthat a kötetet olvasva.) Ilyen értelemben a Merülés teljesen más atmoszférával rendelkezik, mint az inkább misztikus thrillernek tekinthető Egy kosár fej – még annak ellenére is, hogy bizonyos elemeiben a két mű hasonlít. Jelen történet jóval komplexebb, nehezebben is adja magát, a sztori nyomon követése nagyobb odafigyelést és koncentrációt igényel az olvasótól. Ami viszont változatlan, az a jóleső bizsergető érzés, ami miatt annyira szeretjük a horror műfaját.

Talán nem vagyok egyedül azzal az állítással, hogy az óceán mélye az egyik olyan hely, amely a legtöbb emberben képes félelmet kelteni. Minél mélyebbre merülünk, annál hűvösebb és sötétebb világ vár bennünket, az ottélő lények közül pedig jó pár már látványukkal is viszolygást válthat ki belőlünk. Ha pedig ez a mélység még különleges eseményekkel is párosul – mint például az óriáskalmárok tömeges partra vetődése, az egy évtizedekkel korábban elsüllyedt hajó radarjelei vagy az újszerű és éppen ezért ismeretlen férgek megjelenése –, a borzongatás szinte garantált.

A sztori végig több szálon fut, ezek közül az egyik a Derleth legénységének történet, amelyben fontos szerep jut a matematikának is. (Akárcsak az Egy kosár fejnél, itt is érdemes az eredeti füzetborítókra és címoldalakra tüzetesebben ránézni: ahogy haladunk előre a történetben, egyre több betűt helyettesítenek be számokkal.) Ez azonban az egyik sarkalatos pontja a képregénynek, ami nehezen értelmezhető az átlagolvasó számára, és maga Hill sem törekedett arra, hogy teljesen közérthetővé tegye az ezzel kapcsolatos összefüggéseket, így ez az elem a válasz nélkül hagyott kérdések listájára írható fel.

Szerencsére ezen hiányosság ellenére a Merülés azonban mégis képes jól működni horrorként. Ez egyfelől köszönhető annak az atmoszférának, amelyet Joe Hill és Stuart Immonen közösen teremtett meg. A kötet képi világa abszolút képes arra, hogy beszippantsa az olvasót: ott érezhetjük magunkat a fagyos és rideg sarkkörön, és teljesen átélhető az a rettegés, amelyet az egyre fogyatkozó csapatot jellemzi. Az ismeretlentől és a természetfelettitől való félelem mellett ugyanakkor kapunk némi társadalomkritikát, amely részben a kapitalizmus bírálatában teljesedik ki, továbbá Hill morális kérdésekkel is bombázza az olvasókat, akik így a világ működéséről is elgondolkodhatnak.

Extra fejezetként a kötet végén található néhány alternatív borító és a vázlatrajz, az alkotókkal készített interjúk pedig csak tovább gazdagítják az élményt.

Joe Hill: Merülés (Plunge), rajzok: Stuart Immorten, ford.: Uram Tamás, GABO Kiadó, 168 oldal
Kiemelt kép: Joe Hill: Merülés (Szerzőportré: Lawrie Photography)