November 26-án véget ért a 18. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé, a tárlat több mint hat hónapig tartott, a látogatók száma kiemelkedő volt, 285 ezren látogattak el, a diákok és fiatalok aránya ugyancsak jelentős, 38 százalék volt. A Magyar Pavilon kiállítása egyedülálló módon egy virtuális túra segítségével mindenhonnan elérhető a Ludwig Múzeum honlapjáról.
A Biennálé elnöke, Roberto Cicutto a zárás alkalmából köszönetet mondott a nemzetközi tárlat résztvevőinek és az országok intézményeinek, hogy lehetővé tették a valaha volt második leglátogatottabb építészeti biennálé létrejöttét.
A Magyar Pavilon Reziduum – The Frequency of Architecture elnevezésű kiállításának középpontjában a Ferencz Marcel (Napur Architect) által tervezett budapesti Néprajzi Múzeum és annak homlokzati díszítő ornametikája állt. A kiállítást hang-, tér- és fényinstallációból állt, bemutatott különböző kulturális rétegeket, helyet kapott a kortárs zene, de a múlt használati tárgyai is. A tárlat megvalósítói Kondor-Szilágyi Mária kurátor, Ferencz Marcel építész, Z. Halmágyi Judit építész, Mátrai Péter építész-zeneszerző és Haász Ferenc világítástervező. Fabényi Julia nemzeti biztos, a kiállítást szervező Ludwig Múzeum igazgatója kiemelte, hogy mindez három intézmény a Néprajzi Múzeum, a Liget Budapest és a Ludwig Múzeum együttműködésében valósulhatott meg.
Összesen 64 ország vett részt a biennálén, ezek közül Nigeria és Panama első alkalommal voltak jelen saját, önálló pavilonjukkal. Brazília nyerte el a legjobb nemzeti pavilonnak járó Arany Oroszlán-díjat, de különdíjban részesítették Nagy-Britannia pavilonját is. A főkurátori kiállítás legkiemelkedőbb résztvevőjének járó elismerést Alessandro Petti (Stockholm) és Szandi Hilal (Betlehem) DAAR projektje kapta. Demes Nwokot, a nigériai modern művészet úttörőjét életműdíjjal tüntették ki.
Kiemelt kép: A 18. Velencei Építészeti Biennálé Magyar Pavilonja (Fotó: epiteszforum.hu)