Turisztikai beszélgetéssorozat, online fotókiállítás, hagyományőrző program és megnyitó állatkertek várják az érdeklődőket a hét elejétől. Hétfőn vette kezdetét a MOL Nagyon Balaton heti beszélgetéssorozata, ahol a Balatont érintő legaktuálisabb témaköröket járják majd körbe. A házigazdák hétről hétre különböző balatoni események főszervezői, a meghívott vendégeik pedig ismert, a Balatonhoz erősen kötődő személyek, művészek és turisztikai szakemberek.

Többek között a Balaton Sound, a Paloznaki Jazzpiknik, a Kultkikötő, a Művészetek Völgye, és a Veszprémi Utcazene Fesztivál szervezői mesélnek majd a terveikről, a jelenlegi helyzetről és a lehetséges jövőről. Az első, hétfői beszélgetés házigazdája Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton alapítója volt, akinek vendégei többek között Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke és Marsalkó Dávid, a Halott Pénz alapító frontembere voltak.

A rendezvénysorozathoz kapcsolódóan hétfőtől Juhász G. Tamás fotóművész alkotásai is láthatók egy különleges virtuális kiállítás keretében, amely a Játékszín Facebook oldaláról érhető el. A művész egy 45 képből álló összeállítást készített a járványügyi helyzet lenyomataként a bezárt színházról.

Kiemelt kép: Játékszín (fotó: Juhász G. Tamás)