Áprilistól június végéig Magyarországon kerül megrendezésre a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia, amely a hazai és határon túli magyar teátrumok bevonásával, összesen mintegy 750 produkciót kínál a közönségnek, a programsorozat gerincét a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) előadásai adják.

Annak, hogy a 10. Színházi Olimpiát 2023-ban Magyarország rendezheti meg, a MITEM volt a legfontosabb előzménye. A 2014-ben Vidnyánszky Attila által alapított találkozó sikeressége és azok a kapcsolatok, amelyeket a Nemzeti Színház ennek révén kialakított a nemzetközi színházi szcénában, azt eredményezték, hogy 2020-ban úgy döntött az olimpia szervezőbizottsága, Magyarország szervezheti meg a rendezvénysorozatot. Az eddig megvalósult MITEM-eken több mint 200 előadás vendégszerepelt, csaknem 40 ország képviseletében. Kazanytól Portóig vagy Athéntól Stockholmig megfordult a Nemzeti Színházban az európai kontinens szinte valamennyi országának egy-egy társulata, de fellépett az eddigi találkozókon iraki, dél-koreai, jakutföldi, tunéziai színház, vagy éppen tradicionális kínai opera is. Visszatérő vendégek, izgalmas, új kulturális találkozások terepévé vált a MITEM az elmúlt évek alatt, miközben felvillantotta a nemzetközi színházi élet legnagyobb alkotóinak előadásait, mint például Eugenio Barba, Eimuntas Nekrošius, Silviu Purcărete, Michael Thalheimer, Robert Wilson vagy Valère Novarina rendezéseit. Megmutatta a legmeghatározóbb színházi műhelyeket a milánói Piccolo Teatrótól, a holstebrói Odin Teatreten és a moszkvai Vahtangovon át a Berliner Ensemble-ig.

A 9. MITEM mottója egy idézet a névadó, a 200 éve született Madách Imre Az ember tragédiája című művéből: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” A találkozó 19 ország 35 társulatának 68 előadásával várja a színházkedvelőket április közepétől egészen június 18-ig. A minden eddiginél változatosabb és gazdagabb programban több egészen friss előadás is szerepel, olyan társulatoktól, amelyek még nem jártak a találkozón. A világhírű angol rendezőpáros, Declan Donnellan és Nick Ormerod legújabb nemzetközi projektje: Calderón Az élet álom című művének feldolgozása a Cheek by Jowl társulatával Madrid és London után érkezik a MITEM-re. A londoni Complecité társulat a Nobel-díjas Olga Tokarczuk regényének adaptációját hozza el Budapestre, Hajtsad ekédet a holtak csontjain át címmel, Simon McBurney rendezésében. A Színházi Olimpia alapítói közül a japán Tadashi Suzuki és a görög Theodórosz Terzopulosz is itt lesz társulatával, előbbi most először, utóbbi pedig már visszatérő vendégként.

Jelenetkép az indai Chorus Repertory Theatre Macbeth előadásából (Fotó: MITEM)

Igazi kuriózumnak számít a német Heiner Goebbels rendezésében a Minden, ami megtörtént és megtörténhet című színházi vízió, amit a Tüskecsarnokban láthatnak a nézők. Ázsiából is izgalmas produkciók jönnek: érkezik majd a kínai Faust tragédiája és az indiai Macbeth. Ugyancsak különleges csemege lesz egy hagyományos tibeti opera, vagy az olasz Teatro Tascabile di Bergamo és az indiai Kalatharangini Kathakali School koprodukciójában megvalósuló Történetek a Mahábháratából című, kathákali stílusú, klasszikus indiai táncszínházi előadás, amely napnyugtától napkeltéig, több mint hét órán át szippantja be a nézőket India varázslatos világába.

Kiemelt kép: Jelenetkép Az élet álom című előadásból (Fotó: Javier Naval / Cheek by Jowl)