Február 4-én mutatják be a Nemzeti Táncszínházban a Magyar Nemzeti Táncegyüttes új előadását, Viharsarok címmel. A Zsuráfszky Zoltán nevével fémjelzett Élő Táncarchívum-sorozat következő darabját ezúttal Sánta Gergő, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tánckarvezetője, Harangozó-díjas táncművész állítja színpadra.
Zsuráfszky Zoltán táncművész, koreográfus, a nemzet művésze Martin György eredeti táncgyűjtéseinek ihletésére, a tudós munkássága előtt tisztelegve indította el Élő Táncarchívum-sorozatát, amely példát mutatott arra, hogyan lehet az autentikus néptáncot tökéletesen elsajátítva, a „tiszta forrást” megőrizve, magas művészi értékű előadásokat létrehozni.
Az öt részből álló sorozatban Kalotaszeg, Mezőség, Bonchida, Gyimes és Szatmár után ezúttal a dél-alföldi régió nemzetiségeinek tánckultúrája, a Viharsarok magyar-román-cigány lakta falvainak kiemelkedő táncos alakjai és az ott fellelhető eredeti táncanyag különleges világa elevenedik meg az est során.
A darab koreográfus-rendezője, Sánta Gergő úgy fogalmazott, hogy az előadásban a vidék sokszínű kulturális hagyományainak hiteles megjelenítése mellett eddig soha nem látott táncokkal és ritkán hallott zenei anyagokkal is találkozhat a közönség az autentikus tánc- és zenei válogatás színpadi megfogalmazása során.
Kiemelt kép: Viharsarok, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes új előadása (Fotó: Rencz Norbert)