Molnár Piroska hazánk egyik legkiválóbb színésznője, aki pályája több mint ötven éve alatt megszámlálhatatlanul sok szerepben és a legkülönfélébb műfajokban, színpadon, televízióban, rádióban és szinkronban egyaránt megmutatta páratlan tehetségét. Alázatos és nyitott gondolkodású, emellett képes kritikus szemmel figyelni a körülötte történő eseményeket, ám bármit is tesz vagy mond, mindennel az a célja, hogy segítsen, hogy jobbá, elfogadóbbá tegye környezetét. Ehhez pedig nincs is talán alkalmasabb hely a színháznál.

A komédiáktól a drámai darabokig mindegyik képes tanítani, Molnár Piroska pedig fél évszázada a legkiválóbb pedagógusok egyike, aki ha kell nevettet, ha kell megsiratja diákjait. Mi pedig nem múló kíváncsisággal és tudásszomjjal ülünk be újra és újra a katedrája elé. A Nemzet Színésze címmel is kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész hét éve a Thália Színház tagja, ahol az évad első két bemutatójában is színpadra lépett. A próbákról, további premierjeiről és mindennapjainkról is beszélgettünk.

Az évad elején rögtön két bemutatóban is szerepet kapott. Tudott a nyáron pihenni?

Tavaly nyáron rengeteget dolgoztam, ezért ezt a nyarat most pihenéssel töltöttem. Évad közben annyira sűrűek a napjaim, reggel elindulok és csak este érek haza, hogy ilyenkor élvezem a semmittevést. (nevet)

Nem volt nehéz, hogy egyszerre kellett próbálni két új előadást?

Szerencsére nem egyszerre ment a kettő, mivel a Bernd Rózát már tavaly évad végén megcsináltuk, tartottunk is belőle előbemutatót, úgyhogy idén csak egy erős, egyhetes próbaidőszakra volt szükség, hogy minden újra a helyére kerüljön. Erre az egy hétre pedig leálltunk az Egy csók és más semmivel, így nagyon jól megfért egymás mellett a kettő.

Milyen volt Tarnóczi Jakabbal együtt dolgozni? Ismerte az egyetemről, tanítványa volt esetleg?

Nem ismertem korábban, csak láttam vizsgarendezéseit, A Schroffenstein családtól például teljesen el voltam ragadtatva. Emiatt is vártam a vele való munkát, és minden álmomat felülmúlta. Nagyszerű fiatalember, nagy élmény volt a próbaidőszak, és szerintem ezzel mindannyian így vagyunk, akik részt vettünk a Bernd Rózában. Nagyon jót tett velünk.

Molnár Piroska (j) az Egy csók és más semmiben (fotó: Zsigmond László)

Ennyire új, ennyire friss volt az, amit ő képvisel?

Megnyerő személyiség, jó irányba tudja vezetni az embert, és mindezt nem kiabálva vagy erőszakosan teszi, hanem remek érzékkel, mindenkire odafigyelve. Minden szerep más és más, mindegyik karakterhez más instrukciókat kell adnia a rendezőnek, nem mondhatja mindig ugyanazt, és Jakab már most, ilyen fiatalon remekül érti és érzi a színészeket.

Az Egy csók és más semmiben pedig a társulat mind a három új tagja játszik. Milyen volt velük a közös munka?

Nagyon jó próbafolyamat volt ez is, amilyen egy könnyed, zenés vígjátéknál lenni szokott, és öröm volt az újakkal együtt dolgozni. Zayzon Zsolt régi kollégám, nem játszottunk még együtt, de ismertük egymást, a fiatalokhoz viszont még nem volt szerencsém eddig, de úgy éreztem, mindannyian hamar megtalálták a helyüket.

Mind a hárman azt is mesélték nekünk, hogy jó értelemben meglepte őket az a nyitottság, ahogy önök fogadták őket.

Ismerem én is azokat a városi legendákat, amik arról szólnak, hogy a színészek mennyire féltékenyek tudnak lenni az újonnan érkezőkre, de ezek általában nem igazak. A tehetséget mindenhol befogadják, nagyon kirívó embernek kell lennie annak, akit valahol, valamiért ne várnának tárt karokkal. Örültünk annak, hogy új színekkel gazdagodik a társulat.

Molnár Piroska az Egy csók és más semmiben (fotó: Zsigmond László)

Amikor átnéztem, hogy milyen aktuálisan futó előadásokban játszik, akkor nagyon meglepett, hogy milyen sok feladatot vállal. Ez egy fiatalnak is a becsületére válna.

Ez így ment egész életemben, egy kicsit sok is most már, nehezebben is bírom. Az Apáca Show-t például, amivel az előző nyaramat töltöttem, már nem játszom, és nagy, fizikai erőt igénylő munkákat sem tudok már vállalni. Ebben az évadban még két feladatom lesz, az Orlai Produkciónál Máté Gábor rendezésében csinálok egy monodrámát, Egy német sors a címe és Goebbels titkárnőjéről szól, ezt kezdjük el próbálni novemberben. Ezután jön majd itt a Tháliában a Gyilkosság az Orient Expresszen Szirtes Tamással, ebben az idős orosz hercegnőt fogom játszani. Úgy néz ki, hogy mindegyik még évekig fog menni, ezért is érzem most azt, hogy jó lenne, ha jövőre nem kellene újat próbálnom, de meglátjuk majd, mit hoz az élet.

Tudna nemet mondani?

Simán. (nevet) Ha az ember eléri a fizikai teljesítőképességének a határát, akkor muszáj hátra lépnie. Egyre nehezebben tudok reggel, délelőtt felkelni és elindulni a próbákra. Jövőre betöltöm a hetvenötöt, ami már egy rázós életkor, ambícióim sem olyanok már, mint egykor, de olyan nagyon szeretem a színházat, hogy ha abba is hagyom egyszer, nézni akkor is fogom. Amikor most van egy-egy szabad estém, sajnos nem sok akad, akkor rögtön megyek is megnézni egy kollégámat, vagy egy darabot, ami érdekel. Szerencsére nagyon sok mindenből lehet válogatni.

Az Egy német sors nagyon izgalmasnak hangzik, már csak amiatt is, hogy igaz történet, egy monodráma pedig mindig különleges.

Máté Gábor és Török Tamara még dolgoznak a szövegen, és mielőtt még elkezdem megtanulni, tartunk majd egy-két elemzőpróbát. Erre minden darabnál szükség van, ilyenkor mondja el a rendező, hogy milyen elképzelései vannak, ilyenkor mondják el a színészek az észrevételeiket, az érzéseiket az anyaggal kapcsolatban. Ha valamit nem látunk tisztán, ilyenkor lehet megkérdezni, átbeszélni a nem egyértelmű dolgokat.

Molnár Piroska (Fotó: A Rózsavölgyi Szalon Facebook oldala)

Itt lehet majd miről beszélni… Mire számít, mennyire lesz nehéz ezt próbálni és játszani?

Biztosan nem lesz könnyű, rettenetes korszak lehetett, de ez a téma most nagyon aktuális. Azt látjuk a világban, hogy egy éretlenebb fiatalt, legyen férfi vagy nő, hogyan képes elsodorni egy téveszme. Hogyan beszélik tele a fiatalok fejét, akiket visz előre a lelkesedés, és nem is néznek utána a dolgoknak, nem gondolnak bele abba, miről is van szó valójában. A történelem pedig ismétli magát, állandóan belelépünk ugyanabba a folyóba… Sajnos pesszimista vagyok. A görögök is megmondták, hogy az ember nem változik, csak a körülményei. Most olvastam egy Mark Twain idézetet is erről, hogy amilyen könnyű lebutítani valakit, olyan nehéz utána elhitetni vele, hogy le van butítva.

Nagy kérdés, hogy ebből talpra lehet-e állni.

Már kisgyerekkorban el kellene kezdeni a gondolkodásra való nevelést, de sajnos pont az ellenkezőjét tapasztalni. A tömegnek pedig vágya is, hogy uniformizálják, hogy mondják meg, mit csináljanak, így gondolkodni sem kell és a felelősség terhét is lesöpörhetik magukról. Ez visszatérő téma a második világháborús események értelmezésekor. Ki a hibás? Aki kiadta a parancsot, vagy aki végrehajtotta?

Nagyon nehéz a fiataloknak megmagyarázni, hogy gondolják át, mit csinálnak, mik lesznek a következmények. Vagy hallgassanak az öregekre. (nevet) Kicsit közhelyesnek hangzik, de igaz. Egy bizonyos élettapasztalat, műveltségi szint kell ahhoz, hogy az ember átlássa a dolgokat, és rendszerben tudjon gondolkodni. Ha valaki konok, műveletlen, annak hiába magyarázol bármit is, lepattog róla, aki viszont kicsit is esendőbb, az elkezd gondolkodni, és eljut valahova. Sokfélék vagyunk… és ez nem rossz, csak ha valaki teljesen elzárkózik, nem toleráns, meg sem akarja érteni a másikat, akkor vele nagyon nehéz beszélgetni.

Molnár Piroska a Thália Télikert megnyitóján (Fotó: Kállai Tóth Anett)

A színház mondjuk pont tud ebben segíteni, fel tudja nyitni az ember szemét.

Bonyolult a világ… és ha már ezt a gyönyörű hivatást választottam, akkor megpróbálok valamit a színpad segítségével visszaadni, picit jobbítani a helyzeten. A színház nagyon alkalmas arra, hogy gondolkodásra késztesse az embert. Ebben a Hauptmann-darabban is, a Bernd Rózában van két teljesen különböző fiatal. Az egyikük nagyon mélyen vallásos, a másik pedig élvezi az életét, ők nem is jönnek ki jól egymással, és amikor az előbbi istennel példálózik, a hedonista erre azt mondja, „az sem teljesen keresztényi, ahogyan te pislogsz”. (nevet) A színházban rengeteg olyan mondatot hallani, és olyan helyzeteket lehet látni, amik után hazafelé a néző elgondolkodhat, összehasonlíthatja a saját életével, a körülötte történő eseményekkel. Még ha csak szórakozni is akart, akkor is kap útravalót.

A kaposvári, a katonás és a nemzetis évek mondhatjuk művészszínházi iránya után meglepte, hogy anno megkeresték a Tháliától?

Nem lepett meg, ismertem Bereményi Gézáékat, tudtam, hogy bízhatom bennük, másfelől ötven évet végigjátszottam csupa komoly és nagy szerepekkel, itt volt az ideje, hogy megmutassam magam más műfajban is. Sajnos egyre nehezebben bírom erővel, és ha itt megelégszenek azzal, hogy olyan kicsi, de azért fontos szerepeket játszom, amik nem vesznek annyira igénybe, akkor boldog vagyok.

Vida Péter, Molnár Piroska és Gubás Gabi a Boeing, Boeing című előadásban (fotó: Kállai-Tóth Anett)

Az én nagy kedvencem öntől most a házvezetőnő a Boeing Boeingben, és az a poén, hogy letagadhatna egy évtizedet.

„Tudom is, hogy melyiket.” (nevet) Képzeld, Hamvai Kornél, aki fordította a darabot elmesélte nekem, hogy ezt a poént egyszer tőlem hallotta a büfében, és annyira tetszett neki, hogy beleírta a szövegbe.

Nagyon jó látni, és hallani, hogy bár azt mondja, pesszimista, mégis boldognak tűnik.

Mi a boldogság? Leéltem 74 évet úgy, hogy nem volt háború, nem fáztam, nem éheztem… mindig jó emberek vettek körül, többet mit kívánhatok? Az elmúlt nemzedékek, a szüleim két világháborút is átéltek, én ’56 alatt egy kis faluban voltam, ahol egy puskalövés nem dördült, észre se vettük mi történt, sőt boldog voltam.

Édesanyám nagyon jól főzött, és az összes fiatal tanár, aki nem tudott hazamenni Pestre, ott ragadt a faluban, átjártak hozzánk, jót ettünk, én pedig ott voltam ebben a nyüzsgő, élettel teli közegben, ismerősök körében. Szegények voltunk, de ezt soha nem éreztem, édesanyám amit lehetett, mindent előteremtett. Gyerekkorában az ember viszont ezt nem veszi észre, nem úgy értékeli, mint felnőtt fejjel… A főiskolára is elsőre felvettek, a pályám is jól alakult, mindig Szűz Mária kötényében voltam, vigyázott rám az élet.

Kiemelt kép: Ajkai Dávid