Frank Hilbrich rendezésében mutatja be Verdi Don Carlos című operáját a Magyar Állami Operaház. A 2021-es online premiert követően június 5-től színházi keretek közt, élőben is látható előadássorozatban a címszerepet Carlo Ventre és Pataki Adorján énekli.

A 16. századi spanyol királyi udvarban a fiatal infánsnak, Don Carlosnak nem sok reménye lehet a boldogságra, miután a hitvesének szánt Valois Erzsébetet, akivel titokban egymásba is szerettek, végül politikai okokból apja, II. Fülöp vette feleségül. Gyerekkori barátja, Posa márki arra bíztatja, hogy az udvartól távol, kormányzóként álljon az elnyomott flandriaiak szolgálatába, mikor azonban érzelmeinek engedve az infáns találkozót beszél meg a királynéval, az udvar és az inkvizíció intrikusai nem csak az infáns, de szerettei életét is veszélybe sodorják.

Verdi a Párizsi Opera megbízásából eredetileg francia nyelven írta meg a Don Carlost, amit 1867-ben mutattak be a Szajna-parti városban. Az opera terjedelme miatt a legtöbb átdolgozásban ismert Verdi-opera, a módosításokat, húzásokat számos alkalommal maga a szerző készítette. A Magyar Állami Operaház most a szerző által 1886-ban készített utolsó, modenai változatot mutatja be, amelyben a drámai részletek még jobban kidomborítják a szereplők közti összefüggéseket, az állami és egyházi intrikák viszonyrendszereit. Ez Frank Hilbrich, a rendező lélektanilag kidolgozott színrevitelének is központi eleme, melyben az egyén szabadságának lehetőségeit vizsgálja egy embertelen környezetben. Az előadás díszleteit Volker Thiele, jelmezeit Gabriele Rupprecht tervezte.

Jelenetkép a Don Carlos című előadásból (Fotó: Berecz Valter)

A címszerepben Matthew Polenzani megbetegedése miatt június 5-én, 8-án és 16-án Carlo Ventre uruguayi tenor lép színpadra, 11-én és 18-án Don Carlost a Kolozsvári Magyar Opera népszerű tenorja, Pataki Adorján énekli. A további főbb szerepeket Palerdi András (II. Fülöp), Szegedi Csaba (Posa márki), Ádám Zsuzsanna (Valois Erzsébet), Gál Erika (Eboli hercegnő), Gábor Géza (Főinkvizítor) és Köpeczi Sándor (Szerzetes) alakítja. A Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát (karigazgató: Csiki Gábor) Leonardo Sini olasz karmester, a 2017-es Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny fődíjasa dirigálja.

Kiemelt kép: Jelenetkép a Don Carlos című előadásból (Fotó: Berecz Valter)