A budapesti közönség február 22-én láthatja először Verdi Machbet című operájának új színrevitelét a Magyar Állami Operaházban. A címszerepben George Gagnidze és Kálmándy Mihály lép színpadra, míg Lady Machbet szerepét Boross Csilla és Rálik Szilvia alakítja. A produkció rendezője Matthew Wild, a zenei vezetést pedig Rajna Martin első karmester irányítja.

Shakespeare királydrámáinak egyik legismertebb története, a Machbet a hatalomvágy, a bűn, a bűntudat és a végzet sötét témáit járja körbe. Verdi feldolgozása mesterien emeli át opera formába a királygyilkos skót tábornoknak és feleségének kegyetlen történetét, melynek drámai és lélektani ereje évtizedek óta inspirálja a zenés színházban alkotókat. Az eredeti feldolgozást először 1847-ben Firenzében mutatták be, majd egy évvel később, 1848-ban a pesti Nemzeti Színházban is színre került.

A Magyar Állami Operaház új színrevitele hagyományokból és kortárs elemekből egyaránt ihletet merítve, erős képekkel ábrázolja a szereplők lelki gyötrelmeit. A rendező, Matthew Wild több eredeti Shakespeare-elemet is beépített saját koncepciójába, miközben a történetet egy disztópikus, jövőbeli Skóciába helyezte. Saját szavaival élve: „Olyan lesz, mint A rettenthetetlen című film, csak gépfegyverekkel”. A dél-afrikai rendező évek óta készül arra, hogy színre vigye Verdi első Shakespeare-adaptációját. A zenés színházi közegben nevelkedett alkotó 2015 és 2021 között a Fokvárosi Opera művészeti igazgatója volt, az elmúlt években pedig már német nyelvterületen is elismert operarendezőnek tartják számon.

Az Operaházban most debütáló George Gagnidze georgiai (grúz) bariton és partnere, Boross Csilla már számos nemzetközi produkcióban megformálták Verdi karaktereit. Kálmándy Mihály és Rálik Szilvia pedig több mint húsz éve éneklik a Macbeth főszerepeit az Operaház színpadán. A tapasztalt táncművészek között megtalálhatjuk Lőrinc Katalint, Fehér Ferencet és Kökény-Hámori Kamillt is. A további szerepekben Cser Krisztián, Brickner Szabolcs, Bartos Barna, Megyesi Schwartz, Pataki Bence mutatkozik be, mellettük Zajkás Boldizsár, Dani Dávid, Csörgeő Luca és az operastúdiós Anija Lombard működik közre az előadásban. A Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát (karigazgató: Csiki Gábor) Rajna Martin első karmester vezényli. Az előadás március 9-ig hét alkalommal lesz látható.

Kép: A Machbet című előadás posztere (Fotó: opera.hu)