Január 19. és 23. között tizedik alkalommal rendezi meg a Bethlen Téri Színház a határon túli színházi műhelyeket bemutató Vendégváró Fesztivált, melynek 2022-es meghívottja a hetényi Csavar Színház Szlovákiából.
Az idei fesztivál különösen fontos a kamara méretű befogadószínház életében, hiszen a Vendégváró Fesztivállal kezdi meg a teátrum fennállásának 10. évfordulós ünneplését: 2012. január 14-én jelentették be, hogy az addig a kortárstánc-színházként működő intézmény Bethlen Téri Színház néven, egyben befogadószínházként folytatja működését. Az első előadásra 2012. január 23-án került sor, az észt rendező-koreográfus, Karl Saks szólóprodukcióját láthatták a nézők. A színház büszke arra, hogy a 10 éve megfogalmazott célok és alappillérek, mint például a külföldi produkciók befogadása vagy a határon túli magyar színházi műhelyek rendszeres bemutatása a mai napig megállják helyüket.
Az első két napon a felnőtt előadásoké lesz a főszerep, január 19-én 19 órától Gál Tamás előadói estjét, a Megáldva és leköpve mindenütt című produkciót láthatja a közönség. Az ezt követő napon Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című darabját mutatja be a hetényi társulat. A fesztivál hétvégéjén, szombaton és vasárnap délelőtt pedig két családi programmal készül a társulat: január 22-én 10 órától Csokonai Vitéz Mihály Dorottya, vagyis a dámák diadala a fársángon című előadásával, 23-án pedig az Asszony!!! – a buták versenye című népmesével kedveskednek a legkisebbeknek.
Kiemelt kép: Gál Tamás és Kiss Szilvia a Jelenetek egy házasságból című előadásban (Fotó: Bethlen Téri Színház)