A mohorai Tolnay Klári emlékház ad otthont a két évvel ezelőtt elhunyt színművésznő, Venczel Vera életműkiállításának. A Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 2016-ban vehette át a Tolnay-díjat, melyet a magyar színház- és filmművészetben nyújtott magasszínvonalú és odaadó munkásságáért adományoztak neki.

A kiállításmegnyitón részt vett Czapp György, Venczel Vera özvegye, Ferenczy Noémi-díjas formatervező, alkalmazott grafikus, Grünwalsky Ferenc Kossuth-díjas rendező, Kocsa Erika, Szarvaskő polgármestere, Pápai Erika Jászai Mari-díjas színművész, Szorcsik Kriszta színművész, Siklós Endre író és Tóth Judit rendezőasszisztens. A kiállítást Balla István, az emlékház vezetője rendezte, a tárlat létrehozását a Magyar Művészeti Akadémia támogatta. A rendezvény fővédnöke Fesztaum Béla Jászai Mari-díjas színművész.

Venczel Vera 1946. március 10-én született Budapesten. Gyermekkora óta tudatosan erre a pályára készült. A családi háttér, a szülői indíttatás mellett nagyszerű pedagógusok, művészek készítették fel a színészet mesterségére. A Színművészeti Főiskolára elsőre felvették, osztályfőnöke Pártos Géza volt, aki a Madách Színházban dolgozott rendezőként, így tanítványait is szívesen látta saját anyaszínházában. Azonban Várkonyi Zoltán, akinek talán már a főiskolai felvételin feltűnt Venczel Vera tehetsége, másodév végén szerepet adott neki a Vígszínházban. Ettől kezdve nemcsak a főiskola Ódry színpadán, hanem a Vígszínházban (A néma levente, 1966; A nyár, 1967) is megmutatta rátermettségét. A kritika ígéretes tehetségnek tartotta, és a Vígszínházban és a filmekben még többet tanult az akkori színészóriásoktól. Együtt dolgozhatott a kor szinte minden jelentős magyar rendezőjével: Makktól Fábryig, Várkonyitól Keleti Mártonig, együtt játszhatott olyan kolosszális művészekkel, mint Kiss Manyi, Pécsi Sándor, Latinovits. 1967-1968-ban, a főiskola harmadik-negyedik évében már rendszeresen játszott a Vígben, forgatott a filmgyárban, és egymás után kapta a szerepeket a televízióban. A színészdiplomát 1968-ban vette át, a korábbi színházi-, és filmszerepeiben nyújtott színvonalas alakításainak köszönhetően Várkonyi azonnal leszerződtette a Vígszínházhoz, ahol halálig társulati tag volt.

Kiemelt kép: Venczel Vera A vörös oroszlán című előadásból (Fotó: Almási J. Csaba és Gaál Donát)