Mészöly Ágnes, a hazai ifjúsági irodalom kedvelt szerzője harmadik krimiregényével jelentkezett a Könyvfesztiválra: a Végzetes ütem a népszerű Szabó Ágota-sorozat harmadik része, amelyben a középkorú, bátor nyomozónő újabb rejtélyes ügybe bonyolódik.
A történet középpontjában egy népszerű, de kétes hírű zenész áll, Glen Echo, akit névtelen levelekben azzal fenyegetnek, hogy meghal, ha színpadra lép. A koncert szervezői a botrány elkerülése érdekében a rendőrség helyett Szabó Ágota és partnere, Pataki Ádám magánnyomozó irodájához fordulnak segítségért. Az anyagi gondokkal küzdő irodára rá fér egy jól fizető megbízás, így gondolkodás nélkül, elvállalják az ügyet. Nagy lendülettel vágnak bele a nyomozásba, ám rögtön másnap váratlan fordulattal kell szembenézniük: holtan találják a szórakozóhely egyik pultosát. A hivatalos vizsgálat nem állapít meg idegenkezűséget, de Ágota meg van győződve róla: gyilkosság történt. Így nemcsak a rendőrséggel, de a saját kollégáival is konfliktusba kerül. A nyomozás során újabb rejtélyek bukkannak fel, és Ágotáéknak már nem csak a fenyegetések hátterére kell fényt derítenie.
Az 1971-es születésű Mészöly Ágnes érettségi után egy évet az utolsó hónapjait élő Nyugat-Németországban dolgozott, majd a Nemzetközi Pető Intézetben szerzett konduktori diplomát. A 2000-es évek elején kezdett írással foglalkozni, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Tanárképző Központ (PPKE VJTK) kommunikáció szaka és a MÚOSZ újságíróiskolájának elvégzése után alkotta meg első, Sünimanó című meseregényét, de néhány éven keresztül az irodalmi tevékenységgel párhuzamosan dolgozott konduktorként és fejlesztő pedagógusként is. Főként meséről, ifjúsági regényeiről ismer. Szabó Ágota alakja először a Rókabérc, haláltúra című felnőtteknek szóló krimiben tűnt fel, amely a Prae Kiadó Krimi ma sorozatában látott napvilágot 2018-ban. A második kötet Megrajzolt gyilkosságok címmel négy évvel később, 2022-ben jelent meg. A szerzőt ezt követően karolta fel a General Press Kiadó, a harmadik kötet (jelen cikk tárgya) már az ő gondozásukban került a könyvesboltokba.

Mészöly Ágnes (Fotó: Szőlősi Mátyás)
A Végzetes ütem egy igazi mai, modern és friss krimi, amelyben kiemelt fontosság jut a zenei világnak, amelynek kulisszatitkait is megismerhetjük. Olvasás során betekintést nyerhetünk a színfalak mögé, megismerhetjük a zenészek életét és a showbusiness világának sötét oldalát. Mészöly Ágnes meglehetősen jó érzékkel keveri a zenei világ és a bűnügyi történet elemeit, így egy igazán egyedi és lebilincselő olvasmányt kapunk. Valódi könnyed krimi ez, amelyben a hangulat és a szereplők élete legalább annyira fontossá válik, mint maga a nyomozás.
A szerző biztos kézzel nyúl a karakterekhez is, akik ennek köszönhetően akár a szomszédaink is lehetnének, annyira emberiek. Régi jó ismerőseink, Szabó Ágota és Pataki százados megnyitják a nyomozóirodájukat, ami érezhetően nagy jelentőséggel bír az életükben, és ők maguk is sokat várnak ettől. De ott van még Rita és Szilvi is, akik teljesen hétköznapi problémáikkal kerülhetnek közel a szívünkhöz, vagy említhetnénk akár Pistit vagy Domát is, akik szintén nagyon jól eltalált figurák, és akikkel jó újból találkozni. Persze, a szereplők életének alakulásét illetően jó pár kérdésre nem kapunk választ továbbra sem (vagy ha igen, az újabb kérdéseket szül), így továbbra is izgulhatunk értük.
Egyedüli hibaként talán csak az róható fel Mészölynek, hogy a nyomozás a kötet első felében meglehetősen lassan halad, illetve, hogy bizonyos fordulatokra a gyakorlott krimiolvasó még a szereplőknél is hamarabb jön rá, de a végére maga a cselekmény is beindul, ez pedig kellőképpen kárpótolhat minket – pont úgy, ahogyan a regény kiváló hangulata is. Mondanánk, hogy a Végzetes ütem egy igazi strandolvasmány, de aki nem akar vele nyárig várni, nyugodtan kézbe veheti akár az ősz folyamán – hiszen egy hosszú és fárasztó nap után is jól esik a könnyed kikapcsolódás.
Mészöly Ágnes: Végzetes ütem, General Press Kiadó, 384 oldal
Kiemelt kép: Mészöly Ágnes: Végzetes ütem (Szerzőportré: Máth Kristóf)