Nemrég debütált a Bartók Színházban Molière Tartuffe-je, amelyet a teátrum igazgatója, Őze Áron állított színpadra. A francia mester műveinek időtlenségéről, a képmutatásról, a színházak finanszírozásáról, a központosítási törvénytervezetről és a nyári feladatokról beszélgettünk a Jászai Mari-díjas színésszel, rendezővel.

Nemrég mutattátok be a Tartuffe-öt a Bartók Színházban, úgy tudom, hogy a Vas István-féle fordításból dolgoztatok, amit egy picit aktualizáltatok. Miért döntöttél emellett?

Valamikor én is játszottam Tartuffe-öt a Magyar Színházban, ahol a Vas-fordítást rendezte Csiszár Imre. Meghatározó élményem, szerettem azt az előadást. Petri György és Parti Nagy Lajos szövegeit is elolvastam, nagyon jók, de konkrét előadásokhoz készültek, adott társulatra szabva, más rendezői elgondolásból. Ezek ott működtek, de Dunaújvárosban, a Bartók színpadán nem láttam érvényességüket. Én klasszikus előadást szerettem volna rendezni. A Vas István-féle rímes fordítás humoros és okos is, azt Karácsony Ágnes dramaturg sziporkázóvá tette, hozzányúlt a szerkezetéhez is, mert lassúnak éreztük a ritmusát a féloldalas monológok miatt. A mi verziónkban a dialógusok pörögnek, és ez nagyon jót tett az egész anyagnak. Klasszikus fordítást játszunk ugyan, de a maihoz közelítő dinamikával, amit a színészek is nagyon élveznek, hiszen egyre ritkábban találkoznak ilyen míves szövegekkel.

360 éve íródott a darab, de a képmutatás témája azóta is kísér bennünket.

Pontosan így van. 1664-ben írta a mester a Tartuffe-öt, és valóban, azóta nem sok minden változott, ami félelmetes, de persze a darab ettől remekmű. Molière olyat alkotott, amely az emberi gyarlóság legmélyére képes eljutni, és a képmutatás bizony örökérvényű téma. A mai közéletünk történései kapcsán sokan megkérdezték tőlem, én ennyire aktuálpolitizálni akartam-e a darab műsorra tűzésével. Nem. Egyszerűen van, ami változatlan maradt 360 év óta is. De nem is hiszek abban, hogy a színháznak aktuálpolitizálnia kellene, mert az csak lehúzná a művészetet a mocsárba, ez nem tesz jót egy előadásnak. Az olvasópróbán el is mondtam, hogy semmi ilyen szándék nincs bennem, és kértem a színészeket is, hogy az áthallásokból ne csináljunk a próbák alatt se politizálást, mert lealacsonyító. Nekünk az a dolgunk, hogy eljátsszuk a darabot. Ha a néző fedezi fel az átsejléseket, az nekünk bőven elég.

Egyértelmű volt a szereposztás?

A Bartóknak nincs saját művészi társulata, „csak” egy 43 fős háttércsapata, így szabadon tudunk gondolkodni az országos társulatban. Az évek alatt olyan hírünk lett, ami miatt szívesen jönnek hozzánk. Az évadtervezésnél, amikor egy-egy előadásról beszélgetni kezdünk a művészeti vezetővel, Csadi Zoltánnal, már látjuk azt is, kikkel szeretnénk dolgozni. Amikor felkérjük a színészeket, abban nagy öröm van, hiszen a mai helyzetben remek dolog „munkáltatni”, igazgatóként ezt szeretem a legjobban, de persze az egyeztetés azért nem zökkenőmentes. Volt már olyan, hogy egy-egy színészről le kellett mondanunk, mert egyszerűen nem tudta volna játszani az adott előadást. A fenntartótól van rá ígéretem, hogy a második ciklusom végére, netalán a harmadik ciklusra eljuthat a Bartók oda, hogy legyen egy 10-12 fős állandó társulata. Én ebben hiszek, ebben a közegben léteztem a Nemzetiben, majd a Pesti Magyar Színházban, ezért is gondolom azt, hogy az minden színház életében egy mérföldkő, ha van egy mag, akikből tud építkezni.

Visszatérve a Tartuffe-höz. Nálunk Józan László játssza a címszerepet, Quintus Konrád pedig Orgont, akik szerintem nem léteznek egymás nélkül. Ahhoz, hogy valaki olyan képmutató és önző legyen, mint Tartuffe, kell egy Orgon is, aki éppolyan hibás, sőt azt sem tudom néha eldönteni, melyikük a rosszabb. Akkor jó egy dráma, ha mindenki kicsit „koszos”, hiszen emberek vagyunk, embereket ábrázolunk, a maguk csetléseivel-botlásaival, az esendőségükkel kell megmutatnunk őket, ezt a darabot pedig különösen úgy kell kibontani, hogy ezzel tisztában vagyunk.

Említed a magad szerepeit: igazgató, rendező. Nem hiányzik a színészet?

De! (nevet) Nem szeretek túltengeni, de azért időnként fel-felbukkanok a Bartók színpadán, bár az is inkább pedagógiai okokból történik. Igazgatóként néha nagyon jó kijönni az irodai elefántcsonttoronyból és látni színészként, hogy az a rendszer, amit te képviselsz, amit te felelősen szervezel, hogy működik a gyakorlatban. Sőt, mondhatjuk azt is, hogy az ember a játék közben kipiheni magát. A rendezés komplex felelősség egy előadással kapcsolatban, az igazgatás a színházi működéssel kapcsolatos komplex felelősség, ehhez képest színpadra lépni valóban pihenőpálya. Ilyenkor „csak” a saját szerepemért felelek. Egyébként a jövő évad elég színes lesz, mert már három előadáshoz is hívtak színészként, aminek nagyon örülök.

Őze Áron (Fotó: Kovács Milán)

Az elmúlt időszakban a minisztérium arra ösztönzi a színházakat, hogy indítsák be a saját mecenatúrájukat, hogy látod ezt a Bartók esetében?

A kultúrafinanszírozás ezen formája Magyarországon jelenleg nem valósítható meg könnyen. Nem lehet belevágni úgy, hogy semmiféle háttértanulmány, hatástanulmány nem készült. Nyilván presztízskérdés lehetne, hogy egy cég támogat egy színházat, ezért cserébe meghívást kap a premierekre, megjelenik a logója különböző felületeken, de szerintem idő kell, hogy újra lendületbe jöjjön a mecénásgondolkodás. Egy vidéki színház esetében ugyanakkor szerencsére lokálpatrióta a közeg. Ha egy karbantartáshoz festék kell, akkor tudom, melyik céghez kell forduljak, szívesen segítenek, mert büszkeség nekik, hogy ki van írva, hogy a felújítást támogatta az XY Kft. Az első ciklusom harmadik éve után kezdtem átlátni, milyen problémával melyik céghez kell forduljak a városon belül, és megmondom őszintén, nagyon jól eső érzés, hogy működik ez. Nagyon sok dolgot oldunk meg a városon belül, én ezt minimecenatúrának gondolom!

De! Abban nem hiszek, hogy toljuk ki a kultúrát egy az egyben a piacra, az armageddon lenne. A Bartók úgy működik, hogy 50%-ban az önkormányzat, 50%-ban pedig az állam a fenntartó, ez egy jó állapot egyébként, mert így egymásra vigyáznak, ezt az én igazgatásom alatt sikerült így kialakítani. Azért nagy szó ez, mert a városi támogatást követően tudtuk a minisztériumi forrásokat is mozgósítani. Most, 2024-ben fog lejárni a fenntartói szerződésünk – más színházaknak is –, de én azt fogom szorgalmazni, hogy ugyanezekkel a feltételekkel hosszabbítsuk meg, mert így senki sincs monopolhelyzetben a másikkal szemben. A magyar kultúra végtelen sokszínű, a COVID után is visszatért a közönség, érzékenyek és befogadóak, ez remek dolog, működik a közép-európai mentalitás. Erre nagyon kéne vigyázni, remélhetőleg tudunk is, ezért nagyon fontos, hogy az állam ne hagyja magára a színházakat. Nyilván hallunk híreket a központosításról is, de végtelen szakmaiatlan lenne, ha bármi anyagi megfontolás állna mögötte, mert a kultúrából konkrét anyagi haszon sose lesz! Az csak a fejekben és a szívekben tud létrejönni.

Zajlik a központosítással kapcsolatban bármi féle egyeztetés, kommunikálnak veletek?

Én még nem kaptam hivatalos megkeresést. Tudtommal Dunaújváros önkormányzata sem. Nagyon nehéz ebben a kérdésben érdemleges szakmai véleményt formálni, mert nagyon kevés konkrétumot tudunk, minden információ csak pletykaszinten érkezik hozzánk. Végtelenül fájlalnám, hogy ha egy ilyen súlyú döntésbe nem vonnák be a szakmát. Az nem szülne jót. Ha valamilyen oknál fogva mégis így történik, remélem, a szakma is felkapja a fejét. Sűrű egyeztetésekre lenne szükség, ahogy korábban az előadó-művészeti törvény létrejöttekor, ott a legkisebb színház és szakmai szervezet is állást foglalhatott. A Bartók tagja a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének, a Teátrumi Társaságnak és a Színházi Társaságnak is, még sehol nem hívtak össze minket, csak meg nem erősített híreket hallottunk eddig és ez baj, nem lenne jó, ha így maradna.

Őze Áron (Fotó: Kovács Milán)

Számítasz szakmai összefogásra?

Igen. Ahol leginkább érzem az érdekérvényesítési erőnket, az a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete, ott biztosan lesz egy összefogás. Bízom abban, hogy nem úgy hozzák ki a törvényt, hogy nincs előtte szakmai egyeztetés, mert akkor már az egész dolog nem nulláról indul, hanem mínuszról.

Még sok minden vár rád ebben az évadban, ha jól tudom, nyáron Kőszegen rendezel.

Kőszegre mindig örömmel megyünk! Idén egy nagyszabású darabot mutatunk be, a Hyppolit, a lakájt fogom megrendezni. Pazar szereposztást sikerült összeállítani és egy csavarral is készülünk: Makács főtanácsos nálunk főtanácsosné lesz, Molnár Piroska fogja játszani, aki így hosszú szünet után visszatér idén Kőszegre. Mellette Hyppolitot Kálid Artúr, Schneidernét Balázs Andi, Schneider Mátyást Göttinger Pál, a főtanácsosné fiát Schneider Zoltán, Mimit Auksz Éva fogja alakítani, de benne lesz Ágoston Péter, Kecskés Karina, Jerger Balázs is. Koprodukció az előadás, nyáron bemutatjuk a Várszínházban, szeptember 21-én pedig, a magyar dráma napján Dunaújvárosban is debütál.

Őze Áron (Fotó: Kovács Milán)

Nyár elején megtartjátok most is a Mikro Fesztivált?

Igen, most már harmadik éve megy nagy sikerrel. Különböző pályázatoknak köszönhetően sikerült biztonságos körülményeket teremteni köré. A Mikro Fesztivál országos színházi seregszemle, nem verseny, ez nagyon fontos. A színházat szubjektív műfajnak tartom, abba nem fér bele a rangsorolás, minden produkciónak készülünk emlékbe egy üvegszoborral. Nemcsak a kollégák jönnek hozzánk örömmel, hanem minden évben nagyon várja a város is!

Színes az idei program is, 11 nap alatt 14 előadást játszunk. Érkezik majd a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Rózsavölgyi Szalon, a Pinceszínház, a Centrál Színház, a Katona József Színház, a Szabadkai Népszínház, az Örkény Színház, a Vígszínház és az Orlai Produkció, és a Márkus Színház adja majd a gyermekelőadásokat június 1-8. között.

Hogy vagy most?

Jól, köszönöm. Ennek az évnek a vége a működési támogatás kérdése miatt izgalmasan alakul majd, szeretnék ügyesen és okosan tárgyalni a minisztériummal. Egyébként meg van mit csinálni, munkát tudunk adni a színészeknek, egyben van a saját csapatunk is. Szemvillanásokból értjük egymást, mindenki tudja, hogy tőlem mi várható el, én mit várok el. Remek a közönség, örömmel jönnek hozzánk. Mondhatom, hogy most nagyon ideális minden!

Őze Áron (Fotó: Kovács Milán)

Kiemelt kép: Őze Áron (Fotó: Kovács Milán)