Ma ünnepli 30. születésnapját Vecsei H. Miklós, Junior Príma-díjas színész, a POKET és a Sztalker Csoport alapítója.
Vecsei Miklós 1992. május 22-én született Budapesten. A fiatal színművész gyakran átdolgozásokat, szövegkönyveket ír és megjelent két verseskötete is. Beceneve a Hasi, ami nevében gyakran „H.” formában is megjelenik. 18 éves volt, amikor kiadták első kötetét. A színházhoz a Pesti Színházban látott Eszenyi Enikő rendezte Ünnep című előadás vitte közel, melyben Kamarás Iván monológja fogta meg, akivel később versei kapcsán személyesen is találkozott. Az érettségi évében az ÁSZ Drámaiskola Árpád Gimnáziumban működő Ász Színjátszócsoportjának növendéke volt, ezt követően felvételizett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol 2015-ben szerezte meg diplomáját Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter növendékeként. Még ebben az évben a Vígszínház társulatának tagja lett. Előtte gyakornoki évét a debreceni Csokonai Nemzeti Színháznál töltötte.
Még az egyetemen osztálytársával, ifj. Vidnyánszky Attilával létrehoztak egy alkotói csapatot, melynek tagjaival kiválasztottak egy-egy témát, amelyet közösen dolgoztak fel. Ezt a módszert tovább gondolva 2017-ben alapították meg fiatal színészekből álló alkotóközösségüket, az úgynevezett Sztalker Csoportot, amely egy, az Arany János-évforduló apropóján készült, első saját bemutatóval a Kinek az ég alatt már senkije sincsen című darabbal indult útjára. Vecsei H. Miklós hívta életre 2018-ban POKET néven a Sztalker Csoport olvasást népszerűsítő projektjét. A zsebkönyvek célja az irodalom népszerűsítése és egy közösség létrehozása. A POKET azóta már több mint ötven kötetet adott ki, és közel negyven könyvautomatát lehet fellelni országszerte.
Vecsei jelenleg a Mondjad, Atikám! című darabban játszik a Pesti Színházban. Azonban nem csak színészként, de dramaturgként, szövegíróként és rendezőként is közreműködött olyan előadásokban, mint a Szerelmek városa (Vígszínház), a Szöktetés a Szerájból (Erkel Színház), A nagy Gatsby (Vígszínház), A diktátor (Vígszínház), a Woyzeck (Nemzeti Színház). A Pál utcai fiúk című musical eredeti szereposztásában Vecsei játszotta Nemecsek Ernő szerepét is.
A fiatal színész munkáját 2016-ban Junior Príma-díjjal jutalmazták, valamint 2018-ban elnyerte a Roboz Imre-díjat is.
Kiemelt kép: Vecsei H. Miklós (Fotó: Arany Kotta)