Vasárnap zár a Mezopotámia kiállítás a Szépművészeti Múzeumban, hétvégén meghosszabbított nyitvatartással várják a látogatókat. Pénteken, szombaton és vasárnap egy órával korábban, 9 órakor nyit a tárlat és a szokásosnál egy órával később, 19 órakor zárja a kapuit a múzeum.

Az Istenek és démonok királysága. Mezopotámia Kr. e. 1000–500 című tárlat, amelyre eddig több mint nyolcvanezren voltak kíváncsiak, mintegy 150 kölcsönzött műtárgyon keresztül nyújt betekintést a Biblia, és közvetve az európai kultúra egyik gyökerét is képező letűnt kultúra világába. A tárlat Magyarországon az első olyan időszaki kiállítás, amely átfogó képet ad az ókori Mezopotámia anyagi és szellemi örökségéről.

A budapesti kiállítás a Krisztus előtti I. évezred első felének mezopotámiai világába, az Újasszír és az Újbabilóni Birodalom korába vezeti el a közönséget. A látogatók a kilenc szekcióra bontott kiállításon megtekinthetik az asszír palotákból származó domborműveket, valamint a Babilónban feltárt, lazúrkék színű Istár-kapu sárkánykígyóját, és a felvonulási utat díszítő oroszlánt ábrázoló mázastégla-díszeket.

Az októberben nyílt bemutatón több műtárgy az ókori Mezopotámia szimbolikus jelentőségű alkotása, művészeti albumok főszereplője, olyan európai közgyűjteményekből származó darabok, amelyeket most először adtak kölcsön a közös bemutatóra. A kiállítás az MTA – ELTE Lendület Asszír és Babilóni Istenvilág Kutatócsoport szakmai közreműködésével valósult meg.

Kiemelt kép: Istenek és démonok Királysága (Fotó: Szépművészeti Múzeum)