Április 6-án, e hét vasárnap veszi kezdetét az Újszínház szervezésében immáron nyolcadik alkalommal jelentkező Keresztény Színházi Fesztivál, melynek keretében két színpadon és a teátrum galériájában is előadások és programok várják majd az érdeklődőket.
A szervezők nulladik programként a gyerekeket örvendeztetik meg április 6-án délelőtt, Szent László király csodatételeivel, egy bájos, zenés, interaktív meseelőadással, az Udvari Kamaraszínház vendégszereplésével. Ezt követi vasárnap délután a tudóskör, Takaró Mihály irodalomtörténész vezetésével. A hivatalos megnyitó, két kiállítást ajánl azonnal a látogatók figyelmébe, Nemes Wanda színművész természetfeletti erejű festményeiből és Kolozs Gyula díszítő spirituális fotóiból. Ezután, a nyitóest fénypontjaként a Soproni Petőfi Színház hozza el Zampano szívbemarkoló megválás-történetét, az Oscar-díjas Fellini film, az Országútonszínpadi változatát.
A Kossuth-díjas Tolcsvay Béla zengi el barátaival az Aranyfényű asszony című Mária-tisztelet műsorát. A stúdióban egy ínyenc válogatás hallható a betiltott magyar szerzők hagyatékából, Molnár Anikó és Papp Attila előadásában, a Forrás Színház produkciójaként. Böjte Csaba a cselekvő szeretetről tart előadást, központba helyezve az alapítvány névadóját, akinek tiszteletére évfordulós műsort hoznak a nagyszalontai otthon lakói. Zilahy Lajos: Fatornyok című előadásában egy kétnemzetiségű család szétszakadását érhetjük tetten, sírva, nevetve.
A világhírű szicíliai Fratelli Napoli tradicionális Marionett Bábszínház szülővárosa védőszentjének, Szent Ágotának, izgalmas, példaértékű történetét mutatja be. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem színjátszói, a Boldog Özséb Színtársulat tagjaival közösen repítik el a nézőket a bibliai és csíksomlyói emlékezetbe. Filozófia, etika és vallás ütközik meg a Szókratész védőbeszédében Boráros Imre Kossuth-díjas színművész és Varga Gábor zongoraművész elővezetésében. Herczeg Ferenc drámája, Az élet kapuja azt a példázatot hozza, amikor esélye volt egy magyar érseknek a pápai tiara elnyerésére.
A magyar költészet napján Hűvösvölgyi Ildikó irodalmi összeállításában, a Csendes csodákban andalodhatunk a lírát és a magyarság-szeretetet élvezve. A hangulatot Csáki András gitárművész játéka teszi teljessé. A fesztivál záró előadása a lengyel Teatr A társulatának misztérium musicale, a Testamentum. Ezúttal egy rendkívül izgalmas személyiség, a kiemelkedő tanító, filozófus és apáca, Edith Stein, azaz Keresztes Szent Terézia Benedikta történetét dolgozták fel. A külföldi előadásokat magyar nyelvű feliratozással látják el.
Kiemelt kép: Hűvösvölgyi Ildikó (Fotó: Madách Színház)