Február 4-én beköltözik az északi romantika a Müpába: az érdeklődők a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, a Fesztivál Színházban és az Üvegteremben tartott zenekari koncertek és kamarazenei produkciók keretében a titokzatos Észak meghatározó komponistáinak életművéből kaphatnak ízelítőt, emellett ingyenes koncertfilmvetítések is várják a nézőket.
A Müpa több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő zenei maratonja idén rendhagyó módon nem egy vagy kettő, hanem mindjárt három jelentős zeneszerző kiemelkedő alkotásait vonultatja fel. A legnagyobbrészt a norvég Edvard Grieg, a dán Carl Nielsen és a finn Jean Sibelius műveiből összeállított koncerteken jól ismert darabok mellett ritkán hallható ínyencségekre csodálkozhatnak rá a nézők.
A fellépők között ez alkalommal is hazánk legkiválóbb szimfonikus zenekarait, szólistáit és kamaraformációit köszönthetjük. Színpadra lép a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Danubia Zenekar, a Győri Filharmonikus Zenekar, a Budafoki Dohnányi Zenekar, a Pannon Filharmonikusok és a Kodály Kórus. Délelőtt családi hangverseny várja a legifjabbakat, Ránki Fülöp szólókoncertet ad, Baráti Kristóf és Farkas Gábor a BFZ művészeivel játszik, az Üvegteremben fiatal zeneakadémista tehetségek mutatkoznak be, az Előadóteremben pedig emlékezetes előadások felvételeinek vetítését élvezhetik a nézők.
A hazai előadók mellett – ahogy minden évben – nemzetközi sztárfellépője is lesz a maratonnak. A világhírű svéd szoprán, Miah Persson dalestjének különlegessége, hogy kevésbé ismert északi komponisták művei is felcsendülnek. A napot a hagyományokhoz híven a társszervező BFZ koncertje zárja, ezúttal Sibelius első szimfóniáját adják elő a finn Anna-Maria Helsing vezényletével.
A maratonhoz kapcsolódó tablókiállításon két koncert között az érdeklődők megismerhetik a komponisták életének érdekes fordulatait, és pályájuk legfontosabb mérföldköveiről is képet kaphatnak. A sorozat művészeti vezetője Fischer Iván és Káel Csaba.
Kiemelt kép: Anna-Maria Helsing (Fotó: Chris Christodoulou)