A jövő évad elején mutatják be a Varró Dániel verses meséi alapján készült A szomjas troll című előadást a Budapest Bábszínház Ország Lili Stúdiójában, de júniusban egy előbemutatót is tartanak, amelyre a színház hírleveleinek feliratkozói válthatnak jegyet. A darabban a skandináv mitológia jellegzetes vidékei és alakjai – fjordok és gleccserek, orkok, goblinok, trollok, törpék, vikingek, hableányok és hablegények – elevenednek meg, Teszárek Csaba egyszemélyes előadásában. A készülő produkcióról a rendezővel, Cseri Hannával ültünk le beszélgetni. 

Hogyan esett erre a műre választásod?

A kötetért már a megjelenésekor odáig voltam. Aztán 2019 környékén, a Györkőcfesztiválon ismét dolgoztam ezzel az anyaggal. „A szomjas troll” tematikájú játszótérre voltam beosztva, megtanultam pár vonatkozó részt is. Ott találkoztam Teszárek Csabival – aki szintén nagyon szereti ezt a kötetet –, és már akkor felmerült az ötlet, hogy tök jó lenne kezdeni valamit ezzel az alapanyaggal. Neki is tetszett a szöveg zeneisége és humora, így elkezdtünk agyalni, hogyan lehet ebből előadást készíteni. Aztán persze ez mind fiókba került, de tavaly megemlítettem Edinának (Ellinger Edina, a Budapest Bábszínház igazgatója – A szerk.), hogy van egy ilyen projektünk, ő pedig nyitott volt rá.

Az előadásaidnak – amelyeknek sokszor te magad írod a szövegét – nagyon jellegzetes és sajátos a humora. Jól gondolom, hogy Varró Dánielnél is ez a nyelvi leleményesség fogott meg leginkább?

Abszolút. Dani verbális humora nagyon lehengerlő, kimondottan jó a ritmikájuk is. Ugyanakkor éppen ezért nagy kihívást is jelentett színpadra alkalmazni: nagyon jó nyelvileg, ezért nehéz anyag is. Az is nagy feladat elé állított minket, hogy Csabi teljesen egyedül van a színpadon, mindenkit ő szólaltat meg, ráadásul a mesékben nagyon kevés a dialógus, inkább a narráción van a hangsúly. Ilyenkor kérdés, hogy ezekből mit mutassunk meg: csak ami elhangzik, vagy azt is, ami előtte-utána van? Ezzel küzdünk jelenleg, de ez egyben tök izgalmas is.

Miért döntöttetek amellett, hogy egyszemélyes előadás legyen?

Már a kezdetektől így képzeltük el, és utólag sem akartunk változtatni. Csabinak egyébként is van egy bájos virtuozitása, ahogy zenél, bábozik, énekel, beszél – igazán különleges karakter. Benne láttam összpontosulni mindazt, ami Dani szövegében megtalálható, és tudtam, hogy azt ki tudja terjeszteni más műfajokra is.

Teszárek Csaba A szomjas troll próbáján (Fotó: Piti Marcell)

A kötetben több mese is olvasható, ezeket mind láthatják majd a nézők?

Nem, a négy meséből az első hármat állítjuk színpadra, az utolsót, ami egy lapozgatós kalandjáték, kihagytuk.

Ezek a történetek mennyire tanítójellegűek?

Mindhárom mesében van egy-egy főszereplő, akivel azonosulni tudnak a gyerekek – egyébként Dani a saját fiairól mintázta őket. De ezek a történetek alapvetően nem problémacentrikusak, inkább szórakoztatóak és kedvesek. A szomjas troll főhőse úgy oldja meg a problémákat, hogy bunkóval fejbe csapja azt, aki gonosz és hosszadalmas feladatokat ad neki. A kíváncsi óratörpe cuki főszereplőjének van egy jó és rossz értelemben vett kíváncsisága, például mindenhez hozzáér, amihez nem szabad, ezzel pedig nagy galibát okoz. Végül azonban pont ez a képessége, valamint a rengeteg mellébeszélés lesz az, amit az előnyére tud fordítani. A kis hablegény pedig tulajdonképpen egy Andersen-paródia, szerintem a felnőttek ennek a humorát fogják leginkább értékelni. A főszereplő egy kisbaba, aki még beszélni sem tud, de mégis hatalmas bátorságról tesz tanúbizonyságot, amikor a nővérei után megy, akik ott hagyták őt. Ilyen értelemben ez például egy mini felnövéstörténet.

A mesékben különböző bábtechnikát használtok, vagy egységes lesz a világa?

Alapvetően olyan kontextust kerestünk, amiben ez a három mese relevánsan tud megszólalni. Megálmodtunk egy asztalos figurát, aki magányosan él és dolgozik a világ végén. Ő tart időnként iskolásoknak faipari alapismeretek órát. Ennek során kiderül, hogy egy igazi mesemondó, aki szeret különböző lényeket, szerkezeteket faragni. Megpróbáltuk úgy felépíteni az előadást, hogy a három mese vizuálisan és bábok szempontjából is folyamatosan építkezzen egymásból. Az első egy tárgyjáték lesz, az asztalos azokkal a tárgyakkal mesél, amelyeket éppen megtalál. A második történet a félkész, a fából félig kifaragott formák világa, a harmadikban pedig már szépen megkonstruált és mozgatható figurák kaptak helyet.

Teszárek Csaba A szomjas troll próbáján (Fotó: Piti Marcell)

Júniusban tartotok egy előbemutatót, a premierre a következő évad elején kerül sor. Mit jelent ez esetben az előbemutató, egy majdnem száz százalékos előadást?

Mi ezt úgy programoztuk be magunkban, hogy ennek az előadásnak júniusra teljesen késznek kell lennie, hogy szeptemberben, a főpróbahéten már csak fel kelljen eleveníteni. Nyilván, az évad vége nem ideális egy új bemutatóra, de ettől függetlenül az előadás maga száz százalékos lesz. Lehet, hogy a premierre lesznek még nagyon apró finomítások, például a jelmezben vagy a bábokban, de ezeket a közönség észre sem fogja venni. Illetve ez arra is jó, hogy kiderül, mi működik és mi nem.

Az előadásnak nemcsak rendezője és adaptálója vagy, hanem a zeneszerzője is. Milyen lesz a zenei világ?

Kicsit pontosítok, mert Csabival közösen írjuk a zenét. Alapvetően a skandináv zenei világból indultunk ki, de szerettünk volna kísérletezni is. Az első mesében például kicsit behozzuk a westernt is.

Teszárek Csaba A szomjas troll nyílt próbáján (Fotó: Piti Marcell)

A közönség egy egészen más oldaladról is ismerhet, hiszen cserihanna néven kicsivel több mint egy évvel elindult a zenei karriered is. Mennyire összeegyeztethető a zenei pályafutás a színházival?

Igen, ez a projekt is egyre jobban felfutóban van, ami magával hozza azt, hogy erre is ugyanakkora hangsúlyt kell fektetnem, mint a rendezésre. Az, hogy hogyan tudom összeegyeztetni, változó, de az jó, hogy nyáron, amikor a legtöbb koncert van, éppen nincsen a színházban munkám, legfeljebb készülünk a következő évadra. Mostanában szoktam érezni, hogy felemészt, hogy két ember életét próbálom menedzselni, sőt, mellette tanítok is a Vörösmarty gimiben. Néha haragudni is szoktam magamra, amiért így intéztem, de mégsem tudnék és nem is akarok választani. Mindkettő fontos része az életemnek, csak az hiányzik, hogy egy időszakban egyetlen dologra tudjak fókuszálni.

Az idei évad igazi díjesőt hozott a számodra: szeptemberben a Színikritikusok három díjjal tüntettek ki (legjobb gyerek- és ifjúsági színházi előadás: Kócos macskaember-kölyök, legjobb színházi zene: Az utolsó bárány, legígéretesebb pályakezdő), május elején pedig Junior Artisjus-díjban részesültél. Ezek a díjak a jóleső érzésen túl jelenthetnek terhet is?

Abszolút. Főleg, hogy nálam ennél kevesebb visszajelzés is képes ezt a hatást elérni, így a nyomás most csak hatványozódik. Ráadásul bennem sokáig élt az a kép, hogy díjakat idős korában kap az ember, amikor már befejezte a pályafutását, nem a pálya elején, így erősödik bennem az elmúlástól való félelem is. Fura érzés, mert óhatatlanul felmerül, hogy mit csináljak a jövőben. A válasz az, hogy semmi mást, mint a dolgomat.

Cseri Hanna A szomjas troll próbáján (Fotó: Piti Marcell)

Gondolkodtál már azon, hogy a zenei pályafutásodat összehozd a színházéval? Gondolok itt arra, hogy a dalaid inkább a fiatal felnőtteket, felnőtteket szólítják meg, esetleg nekik írj egy darabot?

Persze, nagyon szeretnék újra felnőtteknek készíteni előadást, mert egy korábbi munkám, a Mundstock úr már nincs műsoron. Most keresem a helyét és a témáját, mert én is szeretném, hogy ez a két világ, amiben létezem, kapcsolódjon egymáshoz.

Kiemelt kép: Varró Dániel, Teszárek Csaba, Gimesi Dóra és Cseri Hanna (Fotó: Piti Marcell)