Február 28-ig lehet javalatokat tenni arra, hogy ki kapja 2025-ben a Fotóriporteri Életműdíjat, amelynek átadására ezúttal is a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban kerül majd sor, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporteri Szakosztályának szakmai támogatásával.

Arra, hogy ki nyerje el idén az Életműdíjat, bárki tehet javaslatot (E-mail: info@capacenter.hu; Tárgy: Fotóriporteri Életműdíj 2025), a végső döntést pedig a szokásos módon a hattagú kuratórium hozza majd meg, amelynek tagjai 2024-től Bánkuti András, Fejér Gábor, Keleti Éva, Kőrösi Orsolya, Pályi Zsófia és Szigeti Tamás.

A szervezők február 28-ig várják a jelöléseket, a díjat minden alkalommal kizárólag egy természetes személy kaphatja meg, alkotócsoportok nem nominálhatók. A Fotóriporteri Életműdíj oklevelét minden évben Palotai Gábor grafikus tervezi, a nyertes pedig 1 millió forintot is kap az elismerés mellé.

A Fotóriporteri Életműdíjat 2018-ban Urbán Tamás, 2019-ben Szebeni András, 2020-ban Rédei Ferenc, 2021-ben Benkő Imre, 2022-ben Fejér Gábor, 2023-ban Németh Györg, 2024-ben Balogh László kapta.

Kiemelt kép: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ (Fotó: Rencz Norbert)