Felvételt hirdet a Magyar Nemzeti Balettintézet és a Magyar Állami Operaház Gyermekkara olyan gyermekek számára, akik szívesen kipróbálnák magukat a színpadon. Előbbi intézmény március 23-ig, míg az utóbbi egészen április 13-ig várja a jelentkezőket.

A Magyar Állami Operaház Gyermekkar több mint 50 éve működik jelenlegi formájában, amelynek első rangú zenei csapatába óriási rangot jelent bekerülni. Az egykor ugyancsak gyermekkari tag, Hajzer Nikolett karigazgató vezetésével az OPERA Gyermekkar nem csak magas színvonalon szolgálja ki az opera-előadások és hangversenyek felmerülő igényeit, de az utóbbi években a gyerekek önálló produkciókban is bemutathatták tudásukat, amelyekkel saját korosztályukhoz is szólnak.

Az április 13-i határidőig olyan budapesti vagy az agglomerációban élő, magyarul folyékonyan beszélő, leendő 2-10. osztályos gyerekek jelentkezését várják, akik jó hallással, tiszta énekhanggal, jó ritmusérzékkel és az életkoruknak megfelelő zeneelméleti tudással rendelkeznek, tanulmányi eredményei és magatartása legalább „jó” (4) osztályzatú.

Ugyancsak felvételt hirdet a lassan tíz éves múltra visszatekintő Magyar Nemzeti Balettintézet (MNBI) is, a Magyar Állami Operaház professzionális balettképzése, amelynek növendékei az elmúlt években számos hazai és nemzetközi versenyen részesültek rangos szakmai elismerésekben, legidősebb és végzett növendékei közül többen pedig már a Magyar Nemzeti Balett felnőtt művészeivel is színpadra léptek. A korosztálytól függően heti 2-6 alkalommal zajló önköltséges képzésbe 4 és 14 év között várják a balett világára fogékony fiatalok jelentkezését. A növendékek a klasszikus balett mellett néptánc, karaktertánc, modern tánc, sztepp, RG, képességfejlesztés és etikett órákon is részt vesznek az Operaházban és az Eiffel Műhelyházban. A Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója és Radina Dace, az MNBI művészeti vezetőjének, a Magyar Nemzeti Balett korábbi szólistájának szakmai irányításával folytatott képzésben részt vevő gyerekeknek a tanulmányaik mellett lehetőségük van bemutatkozni olyan népszerű produkciókban is, mint A diótörő, vagy az olyan a balettnövendékekre szabott produkciókban, mint KisHattyúk tava, a KisCsipke.

A gyermekkari jelentkezéssel és a felvételivel kapcsolatban bővebb információ itt érhető el.

A magyar nemzeti balettintézeti jelentkezéssel és felvételivel kapcsolatban bővebb információ itt található.

Kiemelt kép: Jelenet a Kiskalóz című előadásból (Fotó: Nagy Attila)