Varázslat a titkos ajtó mindkét oldalán

Ascher Tamás 45 éves rendezői pályája során színpadra vitte az összes jelentős klasszikust, sőt van, amelyiket többször is, rengeteg kortárs darabbal foglalkozott, számos műfajban letette névjegyét: rendezett prózát, musicalt, operát… Most elérkezett annak is az ideje, hogy bábszínházi előadást álmodjon színpadra, a tőle megszokott hiperrealizmust vegyítve a technika adta játékos és valóságtól elrugaszkodó elemekkel. Neil Gaiman Coraline, és a titkos ajtó című meséje remek táptalaja ennek a kettősségnek, a két világban játszódó történet kiváló inspirációs forrás arra, hogy Ascher groteszk humora kibontakozhasson benne.

Coraline egy 12 éves kislány, aki a szüleivel Londonból egy vidéki kisvárosba költözik, ahol a megszokott nyüzsgés után úgy érzékeli, hogy nem történik az égvilágon semmi. Anyja és apja túl elfoglaltak ahhoz, hogy lekössék a korához képest nagyon okos és talpraesett, élénk kislányt, ezért Coraline arra kényszerül, hogy navigációs órájával a karján saját magát szórakoztassa el az ódon házban. Egy nap egy eldugott zugban felfedez egy ajtót, ami mögött csak egy téglafalat talál, ám attól kezdve ez az ajtó folyamatosan hívja magához. Így amikor egy éjszaka nem tud aludni, ismét előtte találja magát, és amikor kinyitja, egy varászlatos folyosót talál mögötte, amin áthaladva belép a másik világba. Ebben a világban is vannak szülei, ám az itt élő felnőttek kedvesek, lesik a kívánságait, édesanyja a kedvenc ételeit főzi, édesapja pedig játszik vele, a szomszédok is folyamatosan azon vannak, hogy szórakoztassák. Ám a nagy idillben mégis van valami furcsa, az összes itt élő szeme helyére fekete gombokat varrtak. Coraline mégis jól érzi magát köztük, és amikor a valóságban ébred, alig várja, hogy ismét visszatérhessen.

Egy alkalommal, amikor a másik világban jár, a másik anya felajánlja neki, hogy örökre ott maradhat, ehhez nem kell mást tennie, mint elfogadni a saját gombjait. Coraline már-már hajlik arra, hogy igent mondjon, ám egyre több arra utaló jellel találkozik, hogy valami nem stimmel ezen a helyen. Megismerkedik a szellemgyerekekkel, a másik apa is furcsa dolgokat mond, és még a patkányok is a megszokottól eltérően viselkednek. Rájön, hogy a másik anya személyében kivel van dolga, így megindul a küzdelem, hogy hazajusson az igazi szüleihez, sőt végül az ő kiszabadításuk lesz a játszma tétje.

Az előadás egy 50 és egy 30 perces részből áll, igazodva ezzel a 10 éves gyerekek igényeihez, ugyanis a darabot ennek a korosztálynak ajánlják. Érthető, hiszen a történet szövése elég bonyolult, illetve van benne néhány hátborzongató rész is, amit persze a humor segítségével könnyedén feloldanak a színészek. Gimesi Dóra dramaturg nagyon jó érzékkel húzta meg az anyagot, minden karakter pont annyit van színen, amitől érthetővé válik a szerepe, az általa írt szövegek könnyedek és viccesek, sokszor elterelik a figyelmet egy-egy feszültebb helyzetről. Az előadás végén én azt éreztem, hogy nagyon szívesen kapnék még többet ebből a mesevilágból, nézném még a Hoffer Károly tervezte gyönyörű bábokat.

A díszlet tökéletesen jeleníti meg a két világot, Khell Zsolt munkája rengeteg eredeti ötletet rejt magában. A ház, amely a fő helyszín, három szintből áll, és le-föl mozog, annak megfelelően, hogy éppen a kisasszonyok lakásában, vagy éppen Coraline otthonában járunk. A másik világba úgy jutunk át, hogy a díszlet ketté nyílik, a mögötte található vászonra vetített alagút pedig egyszerűen átsodor a megvilágítással megváltoztatott hangulatú ismét összecsukódó házba. A kivetített grafikák hangulata abszolút illeszkedik az egész előadás látványvilágához és hangulatához.

Ascher Tamás rendezésének egyik legnagyobb különlegessége az, hogy a darab közben egyetlen egyszer sem látszódnak a bábokat mozgató színészek, így a nézők egy valódi, részletesen megkonstruált mesevilágba csöppennek. A játszóknak persze ez egy kis nehézség, hiszen az animáción kívül most egyetlen eszközt tudnak bevetni, a hangjukat.

Spiegl Anna tökéletesen hozza a cserfes, kotnyeles kislányt, Coraline-ja hisztis, dacos jelenetei éppolyan szívmelengetők, mint azok a percek, amikor a másik anyával folytatott párharcban a szüleiért aggódik. Sajnáljuk a magára hagyott kislányt, és együtt izgulunk vele, amikor felfedezőútjai során új dolgokra csodálkozik rá. A legnehezebb szerepe talán Pallai Marának van, hiszen neki két teljesen különböző lelkiállapotot kell megjelenítenie a két világban. A valóságban szétszórt, kicsit nemtörődöm személyiség, aki ugyan igyekszik megfelelni élete minden színterén: a munkahelyén, és az otthonában szülőként és feleségként, de mégsem képes erre. A másik világban viszont a kedvesség álcája mögé bújt gonosz boszorkányt kell megjelenítenie, úgy hogy éreznünk kell az első perctől kezdve ezt a kettőséget, muszáj, hogy felébressze bennünk már az első percekben a kételyt, hogy ez a látszólagos idill mégsem annyira valóságos.

Ács Norbert szépen jeleníti meg a varázslat álló apát, aki mégis igyekszik kitörni a rákényszerített szerepből, és megpróbál segíteni Coraline-nak. A kislányt az elejétől kezdve kísérő Macska szerepében Márkus Sándor látható, aki kiválóan hozza az állathoz illő elemeket, amikor tud beszélni, akkor mondanivalóját pikírt humor szövi át, gyakran tesz élesebb megjegyzéseket, de a feszültebb helyzetekben mindig Coraline segítségére siet. A további szereplők is remek perceket szereznek a nézőknek, a kisasszonyok produkciója és a szellemgyerekek jelenései is mind emlékezetes részei az előadásnak.

Ascher Tamás tökéletesen bizonyította a Coraline-nal, hogy a bábszínházban minden megtörténhet, a mesevilágban ugyanolyan hatásosan lehet beszélni a szeretetről, a család fontosságáról és a barátságról. Sokszor éreztem azt, hogy ez az előadás nem csak gyerekeknek szól, képes lesz az idősebb korosztályt is megszólítani, elvarázsolni, hiszen én magam is élvezettel néztem minden egyes percét, és hagytam, hogy észrevétlenül beszívjon a különleges látványvilág és atmoszféra, melyet a zenei betétek csak fokoznak. Maradandó színházi élmény lehet az egész családnak, érdemes megnézni.