Az emberi élet rövidségére, múlandóságára és a világi dolgok hiábavalóságára hívják fel a figyelmet a 17. századi vanitas-csendéletek. A Vanitas-olvasatok című, három termet betöltő csoportos kiállítás a régi művészettörténeti témának kortárs képzőművészeti feldolgozásaiból kínál válogatást.

Festmények, grafikák, szobrok, videómunkák és installációk reflektálnak egy-egy „olvasatra” a vanitas témán belül. A kiállítás nyolc tárgykör köré csoportosul, amelyek mindegyike egy-egy hagyományos képtémát követ, mint például a haláltánc, a vanitas-csendélet, a homo bulla (buborékfújó), illetve az idő múlása, életkorok, gyász és romok. Mindez ma, egy kortárs alkotó számára nem a konvencióból, vallásból vagy kultúrából fakadó lehetőség, hanem egyéni választás és benső elköteleződés. E különféle alkotói hozzáállások segíthetnek a befogadó számára is jobban megérteni ezt a problémakört, így a befogadás folyamata és a műtárgy jelentéshordozó szerepe az elmúláson való felülemelkedés egyik eszközévé válik. Ugyanakkor egy külön résszel igyekeznek bemutatni az elmúláson túlmutató lehetőségeket.

Kiállító művészek: Asztalos Zsolt, Baksai József, Baranyay András, Csontó Lajos, Csurka Eszter, Elekes Károly, Érmezei Zoltán, Farkas-Pap Éva, Fehér László, Ferenczy Zsolt, Filp Csaba, Gaál József, Gálhidy Péter, Ganczaugh Miklós, Gémes Péter, Gergely Réka, Gesztelyi Nagy Zsuzsanna, Gilly Tamás, Göbölyös Luca, Hajdú Kinga, Halász Péter, Hamerli Judit, iski Kocsis Tibor, Jovián György, Juhász Éva, Karácsonyi László, Kárpáti Tamás, Keserü Ilona, Kondor Attila, Koroknai Zsolt, Kovács Lola, Könyv Kata, Kő Virág, Lajta Gábor, Lipkovics Péter, Lovas Ilona, Menasági Péter, Nagy Géza, Orosz István, Pásztor Gábor, Péreli Zsuzsa, Polgár Botond, Rabóczky Judit, Révész Anna, Richter Sára, Soós Nóra, Szabó Ábel, Szalay Lajos, Szurcsik József, Takáts Márton, Tóth Angelika és Wechter Ákos.

Március 22-én a kiállítás megnyitásának alkalmából Kondor-Szilágyi Mária művészettörténész tartott kurátori tárlatvezetést a Műcsarnokban. A kiállítás aznapi jeggyel látogatható.