„Van benne valami polgári finomság, ugyanakkor pikantéria és nagyon finom erotika is” – interjú Telihay Péterrel

Április 6-án mutatja be a székesfehérvári Vörösmarty Színház John Chapman és Ray Cooney Ne most, drágám! című bohózatát Gáspár Sándorral, Sághy Tamással és Kiss Diána Magdolnával a főszerepben. A főpróbahét előtt az előadás rendezőjével, Telihay Péterrel beszélgettünk.

Mondhatjuk, hogy már hazajársz a Vörösmarty társulatához, az elmúlt években többször is dolgoztatok együtt. Hogy érzed magad Székesfehérváron?

Mindig jól érzem itt magam, sok olyan kollégám van, aki már itteni első munkámnál, 2001-ben is munkatársam volt. Szeretek itt lenni, egyrészt mert szeretem a várost. Másrészt, mert kreatív, tehetséges, tapasztalt és megszállott művészekből és igazi színházi emberekből áll a társulat és egész egyszerűen  jó, felszabadító és megnyugtató velük dolgozni. Mintha az ember védőháló felett ugrándozna a trapézon.

John Chapman és Ray Cooney Ne most, drágám! című bohózatán dolgoztok éppen. Te választottad a darabot?

Nem. Eredetileg nem én rendeztem volna, az utolsó pillanatban ugrottam be a feladatra. Amikor úgy alakultak az események, Szikora János (a Vörösmarty Színház igazgatója – A szerk.) megkérdezte, hogy ráérek-e és van-e kedvem megcsinálni. Egyrészt János lassan 30 éve a barátom, másrészt nagyon szeretem a társulatot, így boldogan mondtam igent.

Hogy tudsz ilyenkor felkészülni? Amikor egy nem tervezett munkára „ugrasz be”?

Az biztos, hogy ilyenkor megnő az adrenalin! (nevet) Egyrészt minden perc tíz percé válik, azaz tíz percnyi munkát végez el az ember egyetlen perc alatt. Másfelől ez nem egy túlzottan komplikált darab, ilyenkor sokat segít az embernek a rutin. Harmadrészt a szereposztás készen volt, ezen nekem már nem kellett gondolkodnom. Amikor ennyire gyors valami, ennyire hirtelen kell felvenni a fonalat, akkor az adottságok mindig inkább fogódzót és biztonságot jelentenek, nem pedig valamiféle kalodát. Így különösebben nem okozott gondot felkészülni.

Milyen maga a próbafolyamat? Amikor beszélgetünk, szinte már csak egy hét van a premierig.

A Ne most, drágám! látszólag egy habkönnyű, klasszikus angol vígjáték, de valójában mégsem annyira egyszerű, megvannak a maga törvényszerűségei. Nagyon sokat segít, hogy nem a próbán kell mindent kitalálni, mert a szöveg gyakorlatilag olyan, mint egy kotta, amit elsősorban precízen le kell játszani. Éppen ez a munka nehézsége is. Miközben nagyon jókat nevetünk, ahogy próbáljuk a jeleneteket, a színészeknek a végletekig precíznek kell lenniük. Ez irgalmatlan sok gyakorlás, sokszor látszólag sziszifuszi, idegőrlő munka. Akár a zenészeké. Az ember ebbe pedig néha beleun, ugyanaz a poén harmadszorra már nem annyira vicces, és akkor a színész próbál újat keresni, amire nem feltétlenül van szükség. Az a darab legnagyobb nehézsége, hogy tízszer meg kell tudni csinálni ugyanazt.

Ismerve a bohózatot, a ritmus fontos szerepet játszik. Ezt már érzik a színészek?

Még nem, ilyenkor még nem, de azért már alakul. Éppen tegnap fejeztük be úgy a próbát, hogy kimondtuk, az első felvonás már olyan, mintha kezdene összeállni. Igen, ezt jól mondod, nagyon fontos a tempó és a ritmus, ahhoz viszont készség szinten kell tudni a szöveget, amiben alapvetően semmi különös nincs. Teljesen hétköznapi szavak, egyszerű, gyakran majdnem egyforma mondatok, az ilyen szövegeket a legnehezebb megtanulni néha. Ugyanakkor ezekben a rövid replikákban tilos téveszteni, mert értelmét veszti a szituáció. És akkor még ott van a szerepek igazsága, árnyalatai és gazdagsága. Ezen még dolgozunk, bízom benne, hogy a bemutatóra össze fog érni az egész.

Horesnyi Balázs tervezte a látványvilágot, mesélsz erről egy picit?

A darab a londoni elitnegyed egyik szőrmeszalonjában játszódik, ennek megfelelően egy  kifinomult, díszes, mégis szolid angol polgári belső a díszletünk. Egyetlen térben játszódik az egész, de van egy nagy terasz, amelyen mindenféle izgalmas dolgok történnek, többet azonban erről nem is mondanék, legyen elég annyi, hogy  London háztetőire látunk, amelyeken annyi minden történt az elmúlt évtizedekben….

Sokszor elfelejtjük, hogy a Beatles első nagy slágerei, a She Loves You, a Love Me Do teljesen primitív szövegek és szinte gyerekesen egyszerű dallamok, mégis valamitől nagyon belopták magukat az emberek szívébe, a zsigereibe. Ugyanakkor ez a különösen bájos, szinte karót nyelt angol polgáriság, amely a hátteret nyújtott ezeknek a daloknak, jellemzi ezt a darabot is. Az első Beatles film, az Egy nehéz nap éjszakája ugyanazon az angol merevségen ironizál, amely ezt a darabot is működteti, és innen nézve a történet abszurditása ismerőssé válik.

Kinek ajánlod az előadást?

16 év felett mindenkinek, aki minőségi szórakozásra vágyik! Ez az előadás olyan lesz, mint a klasszikus angol filmek, a Mr. Bean-től a Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk!-ig, van benne valami polgári finomság, ugyanakkor pikantéria és nagyon finom erotika is, ami az egésznek a hőfokát adja.

Milyen feladatok várnak még rád az évadban?

Színházi feladatom ebben az évadban már nincs, viszont Pozsonyban fogok csinálni egy dokumentumfilmet Lábán Rudolfról. Érdekes, hogy a szlovák tévének jutott eszébe ezzel a témával foglalkozni, bár nem véletlenül, hiszen Pozsonyban született. És már az is látszik, hogy a következő évadom elég sűrű lesz.

Kiemelt kép: Telihay Péter (Fotó: gyulaivarszinhaz.hu)