Július 18-29. között rendezik meg a Kodály Művészeti Fesztivált, a hazai komolyzenei élet legnagyobb sztárjainak szereplésével.

A programsorozat a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar Nyitókoncertjével veszi kezdetét, amelyen Andreas Ottensamer klarinétművész, karmester működik közre. Másnap Mozart Bastien és Bastienne című művét láthatják és hallhatják az érdeklődők, Ducza Dóra (Bastienne), Biri Gergely (Bastien) és Naibauer Lóránt (Colas), valamint a Savaria Barokk Zenekar tagjai szereplésével. Július 21-én a Jazzation zenekar érkezik az Acappella a világ körül című produkciójukkal, valamint Mennyei hangok címmel Miklósa Erika koloratúrszoprán énekes és Somogyi-Tóth Dániel orgonista ad közös koncertet, Tóth László trombitás közreműködésével. 22-én Az ismeretlen klarinéton Rozmán Lajos (klarinét) és Dargay Marcell (zongora) művészetét csodálhatjuk meg.

A fesztivál második hete július 25-én Rost Andrea születésnapi koncertjével (Pannon dalok) nyit, amelyen Lukács Miklós (cimbalom) és a Budapest Klezmer Band is tiszteletét teszi. Másnap Samodai Bence János és Földi Jácint trombitaművészek Mondok Yvette szoprán énekesnővel és Dóbisz Áron orgonaművésszel kiegészülve gondoskodnak a felhőtlen szórakozásról. 27-én délután Bognár Szilvia és zenekara interaktív gyerekkoncertje várja a kicsiket, 28-án pedig a Nemzeti Ifjúsági Kórus hangversenyén vehetünk részt. A programsorozatot a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar és a Kecskemét City Balett Szentivánéji álom című atmoszférakoncertje zárja Hollókői Huba vezényletével.

Kiemelt kép: Andreas Ottensamer klarinétművész (Fotó: Kodály Művészeti Fesztivál)