A magyar költészet napján, április 11-én láthatja a budapesti közönség a Thália Színházban a Tomcsa Sándor Színház vendégelőadását, a Műtétet. A székelyudvarhelyi teátrum két év után kapott ismét meghívást a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljára, és ezúttal is egy különleges előadással mutatják meg művészetüket a fővárosi nézőknek.
A Tomcsa Sándor Színház a 2018/19-es színházi évadban ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. A székelyudvarhelyi Népszínház nevű amatőr színtársulat eredményeire és az alkotók, művészek által megalapozott helyi színházigényre építve jött létre 1998-ban Románia nyolcadik hivatásos teátrumra.

Jelenet a Műtét című előadásból (fotó: Tomcsa Sándor Színház)
A jubileum alkalmából többnapos rendezvénysorozattal készült a színház tavaly novemberben, melynek egyik fő attrakciója a Műtét című előadás bemutatója volt. A színművet ugyanis a teátrum névadója, a székelyudvarhelyi születésű Tomcsa Sándor írta. Tomcsa nem csak íróként, színműíróként és újságíróként, hanem karikaturistaként is dolgozott. Remekül ismerte környezetét, a benne élő embereket, és ezért képes volt alkotásaiban a valóság groteszk helyzeteit tökéletesen megragadni.
A műkedvelő színjátszók mindenkori mesterének mondott Tomcsára 1938-ban megjelent Műtét című színműve irányította a színházi szakma figyelmét. A kolozsvári Thália Színház drámapályázatára írt, és díjat nyert háromfelvonásos alkotását 1939. áprilisában láthatta először színpadon a közönség. Nyolcvan évvel később, április 11-én pedig a budapesti Tháliában is bemutatkozik a Műtét című vígjáték. Az előadás rendezője a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője, Zakariás Zalán volt.

Jelenet a Műtét című előadásból (fotó: Tomcsa Sándor Színház)
A rendező az uh.ro nevű online lapnak elmondta, hogy a székelyudvarhelyi társulat számára a Műtét premierje nagy kihívást jelentett, hiszen ez a névadó egyik legfontosabb szövege. „Az udvarhelyi színház húsz év után egy új korszakba érkezett meg, amelynek első mozzanata a Műtét bemutatója” – tette még hozzá Zakariás Zalán.
Tomcsa Sándor ezen drámájának kispolgári világában az egzisztenciális elhidegülés és a magány dominál. A történet alakjait nem lehet egyetlen társadalmi osztályba se besorolni, és társadalmi szerepeiket ledobva alkotnak maguknak belső valóságot. A főszereplő, dr. Ember László csak boldog szeretne lenni, és a magány elől menekülve kitalál magának egy képzeletbeli családot. Ahogy halad előre a cselekmény, úgy ismerjük meg egyre jobban a doktor tudatosan megalkotott kettős világát, amely több mint egyszerű, kegyes hazugság.

Jelenet a Műtét című előadásból (fotó: Tomcsa Sándor Színház)
Úgy tűnik, a két valóság jól megfér egymás mellett, ám a doktor szomszédja, Flambó elhatározza, „műtétet” hajt végre barátján, és a dolgok ezután kezdenek összekuszálódni. Flambó jóvoltából a doktor életében megjelenik a nő, a képzeletből a valóságba átlépő feleség, hogy nem létező szerelmükkel együtt harcoljanak a kiüresedettség ellen. A két valóság találkozásakor megszűnik a dráma groteszk, karikatúra jellege, és felsejlik a mély életszerűség, az emberben zajló belső küzdelem. Mint minden „műtétnek”, Flambó akciójának is kérdéses a kimenetele: valósággá tud-e válni az illúzió?
A Műtét főszereplőjét, dr. Ember Lászlót a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, Farkas Loránd alakítja. Flambót a Tomcsa Sándor Színház társulatának tagja, Barabás Árpád kelti életre a színpadon. A Műtétet április 11-én, csütörtökön 19 órakor játsszák a Thália Színház nagyszínpadán. Jegyet váltani az előadásra erre a linkre kattintva tudtok.

Jelenet a Műtét című előadásból (fotó: Tomcsa Sándor Színház)
Szereplők: Farkas Loránd (Dr. Ember László), Barabás Árpád (Flambó), Márkó Eszter (Nagysád), Bekő Fóri Zenkő (Piri), László Kata (Rucskáné), Esti Norbert (Gaszton), Nagy Xénia-Abigél (Baba), Pál-Varga Márta (Frida), Kőmíves Boróka (Nő), Dunkler Helka (Gyerek), Szűcs-Olcsváry Gellért (Pincér), Tóth Árpád (Strici), Pál Attila (Részeg 1), Dunkler Róbert (Részeg 2)
Alkotók: Csíki Csaba (díszlettervező), György Eszter (jelmeztervező), Boca Hunor-Lehel (hang), Toásó István (fény), Máthé Miklós Mónika (ügyelő), Zakariás Zalán (rendező)
Jasinka Ádám írása
Kiemelt kép: Jelenet a Műtét című előadásból (fotó: Tomcsa Sándor Színház)