Nemrég jelent meg a Helikon Kiadó gondozásában az Egymás tükörképei vagyunk című kötet, amely Márai Ilona naplóiból válogatott szövegeket tartalmaz, amelyeket férje, Márai Sándor néhány naplóbejegyzése is kiegészít. A könyv anyagát Takáts Andrea színművésznő állította össze, aki a Vígszínház társulatának tagjával, Hegedűs D. Gézával közös estjén a házaspár életét dolgozza fel.

„Azt különösen szépnek találtam, ahogy mindkettőjük naplóbejegyzéseiben újra és újra visszatükröződik, vagy csak halványan felsejlik a másik. Mintha Lola is, Sándor is a másik gondolataira, érzelmeire adna válaszokat, mintha valamilyen módon tükröződne a gondolataikban, érzéseikben, amit a másik érez és gondol. Így állt össze egy lüktető, rendkívül izgalmas élet képe, két független és szenvedélyes ember közös életének története” – fogalmaz Takáts Andrea a kötetről a Nyugati téren megjelent írásában.

A különleges korrajzból született Lola naplója című felolvasószínházi-sorozat a színművésznő és Hegedűs D. Géza előadásában 2023 februárja óta látható a KuglerArt Szalonban. A Márai házaspár emigrációjának négy különböző állomásán játszódó négy rész úgy követi egymást, mint egy filmsorozat egymáshoz szorosan kapcsolódó epizódjai, így aki kezébe veszi a kötetet, annak feltétlenül ajánljuk, hogy látogasson el az előadásra is!

Kiemelt kép: Az Egymás tükörképei vagyunk című kötet (Fotó: Helikon Kiadó)