Valódi bevonódás – Kritika a Bálna című előadásról

Gyakran emlegetik a 2005-ben végzett operett- és musicalosztály mára már szép karriert magukénak tudható egykori diákjai, hogy osztályfőnökük, Kerényi Imre a sokoldalúságot, illetve a meglévőkön túli készségek és képességek meglétét kereste bennük a felvételikor, majd azt plántálta később is beléjük, hogy aki több lábon áll, csak az válhat sikeressé igazán. Ennek a szemléletmódnak az elsajátítása nyomán fő hivatásuk megtartása mellett sokuk más területen is megmutatta önmagát. Az Örök hűség című színházfilm, melyet a Duna Televízió a trianoni békediktátum aláírásának évfordulóján vetített le, Dolhai Attila Szétszakítottak című drámája alapján készült el, a színész saját dalszövegeivel. Nádasi Veronika a Mary Poppins visszatér dalszövegeit ültette át magyar nyelvre, Szemenyei János pedig rutinos zeneszerző már. Sándor Mátyás című zenés darabját október 20-án mutatják be a Kolozsvári Magyar Operában, ehhez egyébként egy másik, hasonlóan kreatív színész, Cseh Dávid Péter alkotott dalszövegeket, és jónéhány egyéb színházi produkción túl a Misi mókus musical esetében is ugyanígy járt el. A mesejáték szintén jövő hónapban debütál a Móricz Zsigmond Színházban Nyíregyházán Peller Károly rendezésben, aki ennélfogva a sokrétű színészek táborát maga is büszkén erősítheti ebben a minőségében. Szomor György szövegírói és zeneszerzői tevékenysége közismert: legfrissebb munkáját, a Petőfifjú-t az idei évadi repertoárba a Veszprémi Petőfi Színház illeszti majd be.

Brasch Bence, akiről, ha beírjuk a nevét a keresőbe, az jön ki, hogy énekes, valójában már végzett színművész, Novák Eszter és Selmeczi György osztályában diplomázott 2019-ben. Ugyanazzal a kreatív tehetséggel rendelkezik, mint a fentebb említett pályatársai: nemcsak a színpadi jelenlét, hanem az alkotás öröme is vonzza, az Átriumban szeptember 17-én bemutatott Bálna című darabjának megírásakor pedig a gyakorlatban is utat tört nála ez a fajta szenvedély. A pandémia miatt a jelenetsorok kimunkálására bőven volt ideje, azonban a szövegkönyvön még a próbák alatt is alakítgatott. A kész előadás a „színház a színházban” dramaturgia mentén szerveződik, mivel a témája ebben a formátumban dolgozható fel leginkább. Nem titkolt szándéka, hogy a cselekmény kibontása közben közelebb hozza a nézőt a teátrumok világához, ezért a darab központi figurája egy fiatal író, akitől élete főműve helyett könnyed kis musicalt rendel a színházigazgató.

Már a kiindulóhelyzet is kellően abszurd, hiszen hősünk azonnal szembesül azzal, hogy a felettese szerint az igényesebb produktumok létrehozása helyett a tömegízlés kiszolgálása jóval kifizetődőbb, tehát az ember nem feltétlenül használhatja arra a képességeit, amire egyébként értékrendje és személyes meggyőződése alapján szeretné. Brasch Bence első színpadi műve az őt ért impulzusokból és tapasztalatokból, a vele a valóságban is megtörtént dolgokból, illetve fiktív, ám könnyen valószínűsíthető helyzetekből építkezik, a megvalósítás azonban a megszokott, hagyományosnak mondható színházi sémákat, formaelemeket gyakorta nélkülözi. A közönséghez történő sűrű kiszólások, a velük előadás közben, sőt a szünet idején is kialakított interakciók eltörlik a színész és néző közötti egyezményes határvonalat, így a rivaldák világába való bevonódás nemcsak elméleti síkon történik meg a Bálna megtekintése alatt.

A produkció sok más tekintetben szintén szembe megy a szokásrenddel, erre a 15-ös korhatárbesorolás már előzetesen figyelmeztet, bár az elhangzó erősebb kifejezések, valamint a nyers erotikát sem nélkülöző, vagy egyéb szempontból meghökkentő performanszok mind meghatározott funkciót töltenek be a cselekményben. Az egész projektet egyfajta ironikus humor szövi át, melynek segítségével a történet kipellengérezi a bulvármédiát, húsba vágón mutatja be a művészek kiszolgáltatottságát, az alkotók érvényesülési nehézségeit, az őket egyre gyakrabban fenyegető kiégés motívumát, a művésziesség és nívótlanság párharcát. Szembesíti a nézőket azzal, hogy ha az ember esélyt kap arra, hogy megcsillogtathassa talentumát, könnyen kikerülhet a kezéből az irányítás, és bizonyos körülmények hatására akár méltatlan helyzetben is találhatja magát. Kifigurázza mindezeken kívül egyebek mellett a tehetségkutatók világát és azok közízlést formáló tulajdonságát, a reklámcélú szenzációkeltés gyakorlatát, továbbá a hirtelen felemelkedést követő kegyvesztettség valamennyi ódiumát.

A Bálna tehát a maga modern, kortárs eszközeivel és módján igen sok mindenre reflektál, ezért a néző a játékidő során megkaphatja a megismerés, a felismerés, illetve a ráismerés élményét, annyi a darabban a hazai teátrumokra és a honi médiákra vonatkoztatható rejtett, kevésbé indirekt, vagy éppen a teljesen konkrét utalás. Kovács Máté, a Bálna főhősét, Bokor Bonifácot alakító színész egy vele készült interjúban kísérletező típusnak vallotta magát, talán ezért hatott annyira természetesnek a premieren, mint akit kifejezetten otthonosan érint a Brasch Bence színművére jellemző formabontó stílusvilág. Ágoston Katalin, Tornyi Ildikó és Sas Zoltán játékával nagyban segítette a zenés színdarabban rejlő humorfaktor kibontakoztatását, Debreczeny Csaba pedig mind emellett igen bátran vetette bele magát azokba a kivételes szituációkba, melyeket a cselekmény tőle éppen megkívánt. Szinetár Dóra már a próbafolyamat alatt kinyilvánította, mennyire kedveli az előadást, sokszor beszélgetett a rendezővel azokról a dolgokról, amelyek a szerepe kapcsán foglalkoztatták, így ihletet adott ahhoz, hogy végül miként történjen meg az első felvonásban a lezárás, ami a számára egyébként hatalmas ziccert is generál.

A Bálna a színházcsinálás boldog és szorongató pillanatait különleges tálalásban adja át, így azok válnak a produkció leglelkesebb befogadóivá, akik a közönség soraiban ülve el tudják engedni a konvencionális színházi mintát, és kíváncsian fordulnak egy újszerű projekt felé, amely mindazokban, akik jegyet váltanak rá, további gondolatok ébreszt a téma iránt.

Kiemelt kép: Ágoston Kati és Kovács Máté a Bálna című előadásban (Fotó: Lakatos Péter/Átrium)