Nemrég Vallai-díjjal ismerték el a Zoltán Áron által életre hívott VerShaker című kulturális projektet, a Vígszínház Junior Prima-díjas színművésze a Vallani Napok elnevezésű kortárs irodalmi és előadóművészeti biennálé keretében vehette át az elismerést.
A Vallai Alapítvány kuratóriumának tagjai (Bazsányi Sándor, Szegő János, Karafiáth Orsolya, Rozs Tamás, Terék Anna, Pál András és Valcz Péter) a Vallai-díjat a kortárs irodalom és az előadóművészet közötti kapcsolatot ápoló, megtermékenyítő, motiváló, akár ember, akár programsorozat, akár intézmény számára ítélik oda, amellyel ebben az évben VerShaker-projektet méltatták.
„Egy olyan közegben, ahol nem a költők a sztárok, Áron megint elhitette, hogy talán mégiscsak fontos a klasszikusok mellett az is, amit a kortárs költők csinálnak és gondolnak. Mára már hatalmassá duzzadt a dolog: workshopok, minifesztivál, koncertek, és ami a legfontosabb: találkozások és beszélgetések, közeledés egymás felé a szövegeken keresztül. Nem szeretem, ha valamit arra szűkítünk, a fiatalokhoz szól, de tény: Áron meg tudja szólítani a legfiatalabb közönséget is” – hangzott el Karafiáth Orsolya laudációjában, amelyet Pál András olvasott fel a díjátadón.
A VerShaker YouTube-csatornáját indította el 2020-ban Zoltán Áron, de az elmúlt négy év során más formában is találkozhatott ezzel a névvel a közönség. Legközelebb november 26-án láthatjuk például a VerStandUp című stand up estet, vagy december 16-án az Elmecirkusz című színházi előadást, mely produkciók szintén a VerShakerhez köthetők.
Kiemelt kép: Zoltán Áron (Fotó: Varga Gábor Vargosz)