Hazánkban is megjelent a magyar származású Rebecca Makkai kampuszregénye: a Lenne pár kérdésem egy szépirodalomba ágyazott krimi, amely olyan kérdésekkel foglakozik, mint a #metoo, a nők kiszolgáltatott helyzete és az igazságszolgáltatás visszásságai.

Bodie Kane egyetemi tanár és sikeres podcaster már szívesen maga mögött hagyná a múltját – a családi tragédiát, amely rányomta bélyegét egész kamaszkorára; a New Hampshire-i bentlakásos iskolában eltöltött, javarészt nyomorúságos négy évet; valamint az akkoriban történt gyilkosságot, amelynek áldozata korábbi szobatársa, Thalia Keith volt –, de az interneten a mai napig heves vita zajlik Thalia halálának körülményeiről és az elítélt, Omar Evans segédedző bűnösségéről. Amikor Bodie-t egy kurzus erejéig visszahívják tanítani a Granby Gimnáziumba, a nő ellenállhatatlan késztetést érez az ügy feltárására és a hibák leleplezésére. Lehet, hogy az iskola vezetői és a rendőrök, akik kapkodva igyekeztek rács mögé juttatni Omart, más gyanúsítottakat figyelmen kívül hagytak? Elképzelhető, hogy az igazi gyilkos még szabadon van? Bodie végül egy diákja segítségével – aki podcast-sorozatban akar foglalkozni a régi esettel – fejest ugrik abba a nyúlüregbe, amelyet addig elszántan került, és kénytelen átértékelni, tényleg annyira kívülálló volt-e a Granbyben, mint hitte, vagy már 1995-ben is tudott valamit, ami a megoldás kulcsát jelentette volna a perben?

A magyar származású Rebecca Makkai édesapja 1956-ban emigrált az USA-ba, apai nagyanyja Ignácz Rózsa, a múlt század egyik ismert magyar színésznője, írója. Makkai előző, magyarul is olvasható Négy betű című regényét (amiről korábban mi is írtunk) Pulitzer-díjra és a Nemzeti Könyvdíjra is jelölték, megkapta a Carnegie Medalt és elnyerte az LA Times Könyvdíját. Legfrissebb regénye, a Lenne pár kérdésem több hétig szerepelt a New York Times sikerlistáján, és számos év végi toplistára is felkerült. Makkai az írás mellett a Northwestern Egyetemen és a Nevadai Egyetemen tanít, illetve művészeti igazgatója a StoryStudio Chicagónak. Jelenleg Chicagóban és Vermontban él.

Rebecca Makkai (Fotó: Brett Simison)

Ha kézbe vesszük ezt, a maga közel 550 oldalával féltéglának minősülő kötetet, sejthetjük, hogy nem egy lightos utazás vár majd ránk. És szerencsére nem is kell csalódnunk, mert bár a Lenne pár kérdésem valóban nem adja könnyen magát, ha kellően kitartók vagyunk, egy olyan történetet kapunk, amelynek ott van a helye az idei év legfontosabb olvasmányai között. A regény cselekménye két fő részből áll: az első, nagyobb etap a 2010-es évek végén játszódik, Bodie ekkor tér vissza tinédzserkora helyszínére, hogy két hetet töltsön el kurzusvezetőként régi iskolájában. A hazatérés egyben fájdalmas sebeket is feltép benne, olyanokat, amelyeket legszívesebben már régóta elfelejtett volna. A regény első 200 oldala éppen ezért meglehetősen nehéz, mert a szerző ide-oda ugrál az időben és az emlékek között, így az olvasónak folyamatosan koncentrálnia kell, hogy ne csak az egyre terebélyesedő bűnügyi szálat, hanem a főhős és a környezete közötti dinamikát is jól térképezze fel. Ráadásul az sem könnyíti meg teljesen a helyzetet, hogy Bodie a történet elmesélőjeként Mr. Bloch-hoz intézi a szavait – a férfi szerepe pedig sokáig tisztázatlan.

Azonban, ha sikeresen vesszük az akadályokat, a regény nagyjából egyharmadánál elkaphat minket annak hangulata, és bár a későbbiekben is kapunk flashback-jeleneteket, az egyre inkább jellemzővé váló lineáris történetvezetés nagyban megkönnyíti az olvasó dolgát. Ekkor indul be jobban a nyomozás is, köszönhetően egyrészt annak, hogy Bodie is szabad utat enged az emlékeknek, másrészt pedig azért, mert a fiatal Britt is egyre mélyebbre ássa magát az esetbe a választott podcast-téma miatt, és afféle friss szemként olyanokra is rákérdez, amelyek Bodie-ban eladdig fel sem merültek. Habár maga a Thalia-gyilkosság kellően izgalmas ahhoz, hogy végig fenntartsa az érdeklődést, a regénynek korántsem ez a legnagyobb erénye. Sőt, azt is mondhatnánk, hogy a krimiszál csak keretül szolgál mindazon témáknak, amelyekről Makkai szólni kíván az olvasókhoz.

Ebből pedig nem is kevés akad, és bár ezek mindegyike kellően fajsúlyos önmagában is, a szerző szépen olvasztja-fűzi ezeket egymásba, logikai kapcsolatokat alakítva ki köztük. Az egyik – és talán legfontosabb – téma, a nők kiszolgáltatottsága és a #metoo-jelenség sokszínűsége. Ez utóbbit nem hagyományos értelemben véve tárja az olvasók elé, hanem jóval árnyaltabb módon mutatja be azt, hogy mi tartozhat ezen fogalom alá. Ráadásul Bodie-t mintha egész életében kísértenék az ilyen típusú férfiak: tinédzserként egyik iskolatársa, Dorian Culler zaklatta és alázta meg folyamatosan, és bár a lány a tőle telhető módon igyekezett felvenni a harcot, mégsem volt elég erős ahhoz, hogy végleg felülkerekedjen. Ezen felül láthatunk példát arra is, hogy egy tanár milyen módon tud visszaélni a státuszával, főleg, hogy olyan korban lévő lányokkal teszi mindezt, akik még nincsenek tisztában saját testükkel és jogaikkal, így fel sem tudják mérni a helyzet súlyosságát. Végezetül: Bodie-nak azzal is szembesülnie kell, hogy volt férjét – akivel a házasságuk megromlása után is jó viszonyt ápol – szintén utoléri a zaklatás vádja. Így egészen más oldalról kerül a téma közelébe, hiszen Jerome Wagerről sok mindent el tud képzelni, de azt, hogy nőket bántalmazna, semmi esetre sem, ugyanakkor a nép ítéletével szemben ő is tehetetlen.

„Kavargott a gyomrom. Indulnom kellett az órámra, hogy bölcsen irányítsam a kiskorúak tevékenységét, holott magam sem értettem a világ működését.”

A második rész már napjainkban játszódik, amikor Bodie és társai a nyomozásuk eredményeként elérik, hogy a bíróság újra vizsgálja Omar Evans ügyét, akiről a nők úgy vélik, hogy ártatlanul ül közel két évtizede. A történet ezen szála olykor megidézi a legjobb tárgyalótermi krimik hangulatát, ugyanakkor továbbra sem erre helyeződik a hangsúly, hanem a jogrendszer és az igazságszolgáltatás hibáira, visszásságaira. A regényben akad néhány fejezet, amelyben a szerző olyan (elképzelhetően megtörtént) eseteket ír le, amely bebizonyítja, hogy a bíróság hanyagsága, vagy éppen a jogszabályok rugalmatlansága végzetes tragédiákat okozott – és ezeknek áldozatai többnyire mind nők. Így a regény egy hangos és fájdalmas kiáltássá is válik egyben, amely igyekszik felhívni a figyelmet a világunkban zajló legégetőbb problémákra.

A Lenne pár kérdésem tipikusan az a történet, amelyből ha mozgóképes változat készülne, már csak a témája és a kidolgozása okán is megérné, hogy Oscar-díjat nyerjen. Bízzunk benne, hogy a jövőben a könyvre is ugyanez a sors, a díjeső vár, de ennél is sokkal fontosabb, hogy minél több olvasóhoz eljusson, hogy kicsit más szemmel tekintsünk a világra.

Rebecca Makkai: Lenne pár kérdésem (I Have Some Questions For You), ford.: Heinisch Mónika, Magnólia Könyvek, 544 oldal
Kiemelt kép: Rebecca Makkai: Lenne pár kérdésem (Szerzőportré: Chicago Magazine)