„Valami meglepőt szerettünk volna lépni, amire fölkapják az emberek a fejüket” – interjú Schell Judittal

Javában próbálja Michael Frayn Legszebb férfikor című bohózatát, melynek ő az egyetlen női szereplője, és amelyben hosszú idő után ismét együtt dolgozik Valló Péterrel. A darab plakátfotózásán szakított időt arra, hogy meséljen nekünk a Thália Színház izgalmas évadkezdéséről. Interjú Schell Judittal.

Nagyon sűrűn indult a Thália évada, hogy érzed magad?

Jól vagyok, köszönöm! (mosolyog) Valóban izgalmas időszak van mögöttünk, tulajdonképpen eddig minden hétre jutott valami. Kezdődött a Vidéki Színházak Fesztiváljával, a Pozsonyi Piknikkel, a Színházak Éjszakájával, aztán jött az első bemutatónk az új játszóhelyünkön, a Télikertben, amelyet Tarnóczi Jakab rendezése, a Bernd Róza nyitott meg. Két héttel később debütált a Trainspotting ugyanitt, majd az Egy csók és más semmi a nagyszínpadon. Szóval igen, rendesen benne vagyunk a sűrűjében most! (nevet) Jövőre át is kell gondolni, hogy hogyan tudnánk egy picit lazábban kezdeni az évadot.

Most kezdtük el Valló Péterrel próbálni a Legszebb férfikor című darabot, ami nagyon izgalmas lesz számomra, mert régen dolgoztunk már együtt Péterrel. Nagy boldogság mindannyiunknak, hogy elvállalta a felkérést, és jön hozzánk a Tháliába rendezni.

Miért pont ezt a darabot választottátok? Ha jól tudom, magyarországi ősbemutatóra készültök.

Igen, ősbemutató lesz itthon. 2017 óta játsszuk Michael Frayn egy másik bohózatát, amely nálunk Csoda korban élünk (eredetileg Szigliget – A szerk.) címen fut, ezt Hamvai Kornél, a Thália irodalmi vezetője dolgozta át. Ők nagyon jó viszonyban vannak az angol íróval, mondhatom azt is, hogy jó barátok. Frayn volt is már nálunk korábban, hogy megnézze az előadást. Valószínűleg ismerősen cseng a neve a nézők számára, hiszen találkozhattak már más nagy sikerű műveivel is, ő a szerzője ugyanis az Ugyanaz hátulról, vagy éppen a Vadméz című daraboknak is. A Legszebb férfikor is egy bohózat, aminek a humora és a ritmusa nagyon jól fog illeni a Thália nagyszínpadára, legalábbis ebben bízunk (mosolyog).

Nagyon izgalmas szituáció, te vagy az egyetlen női szereplő benne.

Igen, igazán kiváltságos helyzet! (nevet)

Mesélsz egy picit a darabról?

Az alapsztori szerint egy olyan társaságot látunk, akik a 20. érettségi találkozójukra gyűlnek össze. Nagyon régen találkoztak utoljára, de azért nagyjából mindenki tudja a másikról, hogy hol tart az életben, mit csinált az elmúlt években. Ahogy ez azért lenni szokott általában az osztálytalálkozókon, van, akiről hallani, hogy mennyire vitte: a darabban például az egyik fiúból államtitkár lett. És persze vannak olyanok is, akik mondjuk csendesebben élnek, akiből például pap lett, arról azért kevesebbet tudnak a többiek. A kezdeti egymásnak való megörülés egy adott ponton átmegy természetesen iszogatásba és bulizásba, és amikor már mindenki kellően lelazult, onnantól kezdve borul minden, és nem csak a sörös hordóra gondolok… (mosolyog).

Említetted már a Bernd Rózát, amiben játszol is. Jakabbal ti nagyon jól ismeritek egymást, hiszen A Schroffenstein családban korábban már rendezett. Milyen volt újra vele dolgozni?

Rendkívül inspiráló volt az újabb közös munka! Igazából azért is hívtam el a Télikertbe Jakabot rendezni, mert nagyon szerettem vele dolgozni az egyetemen – a Kleist-dráma a vizsgaelőadása volt egyébként. Itt nálunk elővette Gerhart Hauptmann egy alig ismert drámáját, ami azért egy bátor vállalkozás volt, részéről és részünkről is. Varga Zsófi dramaturggal nagyon jól meghúzták az anyagot, sikerült zanzásítaniuk egy felvonásra, így egy nagyon izgalmas és értékes előadás született az eleinte esetleg avíttnak gondolt darabból. Szóval Jakab most sem hazudtolta meg magát! (nevet)

Az számomra külön öröm, hogy a kollégák, akik benne vannak a Bernd Rózában, ők is ugyanezt gondolják róla, hogy nagyszerű vele együtt dolgozni, és hogy egy ajándék volt a próbaidőszak vele és egymással is. Olyan jól összekovácsolódott ez a csapat. Tulajdonképpen én már az olvasópróba közben borzongtam, mert annyira pontosan voltak kiosztva a szerepek, minden karakterre megtalálta a megfelelő színészt, és a színészek is azonnal ráéreztek a karakterekre. Én már ott sejtettem, hogy ebből valami nagyon jó dolog születik majd.

Ezt elmondhatjuk az Egy csók és más semmiről, amit szintén most mutattatok be.

Igen. Annak is annyira jó hangulatú volt az olvasópróbája, hogy sejteni lehetett, hogy igazi közönségsiker lesz belőle… Juronics Tamás a rendezője, aki elképesztő ritmusérzékkel tette föl a színpadra a történetet, tele van izgalmas koreográfiákkal, és az ismert dalokat pedig nagyon élvezik a nézők. Volt már korábban is zenés darab a Thália Színházban, de egy ideje nem mutattunk be ilyen művet, és most én rábeszéltem a vezetőséget, hogy menjünk neki ismét. Hiszek abban, hogy a zene felszabadítja a lelket, hogy olyan pluszt ad mindig egy előadáshoz, amitől a nézők úgy távoznak a színházból, mintha valamilyen finom kis bonbont kaptak volna: még jó darabig ott van az íze a szájukban, illetve a fülükben.

Valahogy én is azt éreztem, hogy nagyon illik a Tháliához ez a darab.

Örülök, hogy így látod! (mosolyog). Én is azt gondoltam, hogy ne nagyoperettel kezdjünk, hiszen mi alapvetően egy prózai színház vagyunk, elég nagy lépés lenne számunkra egy ennél komolyabb zenés darab. Tisztában vagyok vele, hogy a társulatból nem mindenki van azon a szinten a hangi adottságokat tekintve, hogy ennél nagyobb fába vághattuk volna a fejszénket. Az Egy csók és más semmi egy zenés vígjáték, Eisemann dalai olyanok benne, amelyeket elő lehet adni színészi játékkal fűszerezve még akkor is, ha az embernek nincs kimondottan primadonna vagy bonviván hangja hozzá. Erre azt gondolom, hogy nagyon alkalmas a társulat.

Hamarosan új főszereplővel lesz látható a Thália kultikussá vált előadása A férfiagy – avagy nincs itt valami ellentmondás?, november 22-től Kamarás Iván ölti magára a karaktert. Hogy jutott eszedbe, hogy őt kérd fel?

Ez a szerep, illetve a Ketten egyedül Johnny-ja is annyira tipikusan Csányi Sándoré volt, hogy nem volt könnyű dolgunk, amikor elkezdtünk azon gondolkodni, hogy ki vehetné át ezeket. Gáborral (Kálomista Gábor, a Thália Színház ügyvezető igazgatója – A szerk.) abban azonnal megállapodtunk, hogy vendéget hívunk a feladatra, ne csak egy egyszerű átosztás történjen, még ha a társulatból többen is alkalmasak lennének eljátszani a két karaktert. Valami meglepőt szerettünk volna lépni, amire fölkapják az emberek a fejüket. Így merült fel szinte azonnal Iván neve, akivel mi osztálytársak voltunk a Színművészetin, és akivel mi azóta is barátok vagyunk. Tudom, hogy 10 éve nem állt így kőszínházi színpadon, amióta elment Amerikába, de azért kisebb feladatokat ezalatt az idő alatt is vállalt.

Így a nyár elején felhívtam, hogy mit szólna hozzá. Azonnal megbeszéltük, hogy van egy rendszer, ami szerint haza tud járni, akkor tudja csak vállalni, ha ennek megfelelően tudjuk egyeztetni. Mondtam neki, hogy meg fogjuk oldani, így végül nagyon boldogan mondott igent. Először csak a Ketten egyedülre hívtuk, amit december közepén kezdünk el felújítani, aztán végül megállapodtunk, hogy akkor már legyen A férfiagy… is. Sokszor beszéltünk telefonon amióta felkértem, hetek óta tudja mindkét szöveget, éppen csak föl nem mondja nekem néha. (nevet)

Akkor neked továbbra sem lesz lazítás, épp hogy bemutatjátok a Legszebb férfikort, már kezditek is a Ketten egyedült.

Igen, de hál’ istennek annak a szövegét nekem már nem kell megtanulnom. Számomra mindig az a legnyomasztóbb teher egy próbafolyamatban, a szövegtanulás. (mosolyog)

Kiemelt kép: Schell Judit (Fotó: Zsigmond László)