„Valami megérett bennem. Ez az életkor hozott nekem valamit, amitől több lehetőséget kapok” – interjú Pelsőczy Rékával

A Katona József Színház társulatának tagja, országszerte, sőt határokon túl is elismert rendezőnő, akinek az osztálya most másodéves a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az Ürgék próbaidőszakában követtük egy napját, interjú a sokoldalú Pelsőczy Rékával.

Az Ürgék próbája előtt találkozunk a Kamrában, pár perc van kezdésig csak, de azt is azzal tölti, hogy a darab zenei vezetőjével, Wagner-Puskás Péterrel egyeztet egy előző nap hallott számról. Látszik, hogy minden gondolata e körül a projekt körül forog. Maga a próba egyelőre a szöveg véglegesítésével telik, Török Tamarával, a dramaturggal figyelik, ahogy a színészek mondják a maguk részeit. Van, hogy egy részletet kivesznek, és van, aminek csak új helyet keresnek, szépen sorra állnak össze a különböző témájú blokkok, amiket majd különböző felvételről és élőben játszott dalok fognak elválasztani. A próba után egy gyors ebéd keretében van lehetőségem az első kérdéseket feltenni.

Honnan jött az Ürgék koncepciója?

Pár éve csináltam egy darabot a győri Vaskakas Színházban a női viszonyokról, emléket akartam állítani vele azoknak a nőknek, akik meghatározóak az életemben. Már akkor arra gondoltam, hogy ennek mindenképpen meg kellene csinálni a másik oldalát is. Egyrészt azért, hogy meg tudjam fogalmazni, mit gondolok én a férfiakról, másrészt hátha megtudok olyan dolgokat, amik mindig is érdekeltek, például, hogy mit gondol másképp egy férfi, mik a prioritások, mi a különbség közöttünk, és akkor jött ez a lehetőség.

Mi volt a kiindulási pont?

Három ilyen pont van: Ujlaki Dénes, Bán János, és Szacsvay László. Olyan férfiak akiknek az arcán, a testén már ott van az élet. Sok mindent megtapasztaltak, gazdag tartalmaik vannak. Ez nagyon fontos.

Te választottál mindenkit?

A szereposztások beszélgetésekből alakulnak. Ajánlatokat kaptam, amikből Bencét és Zsoltot választottam. Két olyan fiatalt, akik az elején vannak még mindannak, amin a többiek már túl. A lányok, Pálos Hanna és Pálmai Anna felszabadultak egy másik munkából, én pedig azonnal lecsaptam rájuk. Szerencsére igent mondtak.

Na de a kiindulópont. Elkezdtem a környezetemben lévő férfiakkal beszélgetni Diniék korosztályából, és a többszöri találkozók alatt összegyűltek mindenféle történetek, ugyanezt csinálta közben Tamara is (Török Tamara, dramaturg – a szerk.). Ezeket Tamara tanítványai, felvétel után lejegyezték, (nagyon nehéz és lassú munka), nagyjából 800 oldal lett. Ott álltunk a szövegtengerrel, és azt éreztem, hogy elképzelésem sincs, hogy kéne hozzányúlni, nem találtam fogást rajta, de Tamara látni kezdett egy lehetséges rendszert, amit aztán elkezdett felépíteni. Ebből végül összerakott mind az öt karakternek egy történetet, ez lett az első példány, ami olyan 100 oldalnyi tömény szöveg volt. Ezen a színészekkel közösen kezdtünk el dolgozni, és kihúztunk, még 40 oldalt. Most már úgy próbálunk, mint egy normális színdarabot.

Fontos hogy ez dokumentum előadás lesz, hogy minden sztori mögött élő emberek vannak. Hogy nem fikció. Az élőbeszéd, ahogy valaki elmesél, vagy megfogalmaz egy gondolatot, hordoz magában valamit, amitől hitelesebb, és esendőbb, mint egy fényesre csiszolt mondat. Ezt a színészek ebben a próbafolyamatban valahogy nehezebben fogadják el. Nem élvezik ezeket a hibákat, nem használják, hanem szeretnék kiegyenesíteni. Irodalmibbá tenni. Ez érdekes tapasztalat. Én nagyon szeretem ezeket a rontott szövegeket.

Mikor kezdtétek el a történetek gyűjtését?

Fél éve.

A színészek saját sztorijai is belekerültek?

Igen, néhány, de több interjúból áll össze egy-egy alak.

Hogy jött, hogy zenés legyen?

Az alap volt. Ez egy narratív műfaj, egy ember áll és beszél. Csak felmutatásszerű helyzetek és képek vannak benne, amik mintha egymásra reagálnának, de igazi konfliktus vagy dráma nincs, ezért nagyon fontos, hogy vizuálisan és zeneileg oldva legyen, hogy ne fáradjon el a figyelem. Tamarával azt találtuk ki, hogy blokkok legyenek, de a szerelem és a férfi-nő viszony állandóan visszatér.

Egy átlagos napon a sok órás próba után átmész az egyetemre az osztályodhoz, ugye?

Hétfőn, csütörtökön és szombaton van mesterség óra. Moliére-eken dolgozunk épp. Moliére kisebb darabjaiban nagyon jó alaphelyzetek vannak. Élesek, és jól felismerhetők a konfliktusok, a célok, és akadályok, egyértelműek a viszonyok. Ezeken gyakorlunk, és hamar kiderült, hogy nem is olyan egyszerűek ezek a jelenetek, mint amennyire első olvasásra tűnnek.

Másodévesek most.

Igen. Első évben fogalmakat tisztáztunk, szöveg-nélküli jelenetekkel, illetve úgynevezett „tartalom nélküli” szöveges minigyakorlatokkal, aztán élet-jelenetekkel foglalkoztunk. Második félévben Hazatérés jeleneteket kértünk tőlük. A fiatal embereknek a saját családjukról van a legtöbb tapasztalatuk, nagyon érdekes, hogy milyennek látják magukat, és a körülöttük lévő embereket, hogy ragadnak meg egy-egy helyzetet, milyen színházi formát adnak neki.

Szoros a kapcsolatod velük?

Van bizalom. A kapcsolatunkat a közös munka, a közösen eltöltött idő határozza meg. Sok mindent tapasztaltunk az előző osztálynál, hogy mit nem csináltunk jól, mibe nem álltunk bele eléggé, vagy milyen szabályokat nem tisztáztunk az elején, és ezeken most változtattunk. Jó osztályunk van. Félelmetes, hogy máris harmadévesek lesznek, jövőre rendezők jönnek hozzájuk kurzusokat tartani, és mennek külső munkára is már.

Rába Rolanddal dolgoztok együtt, ugye?

Igen. Már az előző osztálynál is így volt, Bagossy László hívott mindkettőnket, hogy szívesen dolgozna velünk. Ő most rendező osztályt indított, így végül ketten vágtunk neki Rolanddal. Azt hiszem, jól működünk együtt.

Nem fordult meg a fejedben, hogy kellett volna pihenni egy évet a két osztály között?

Érzem, hogy jó lenne pihenni, de nem feltétlenül a tanításban. Maga a képzés öt év, amiből az első kettő nagyon intenzív, akkor ad csak napi elfoglaltságot. Harmadikban és negyedikben is igényel figyelmet, de nem olyan szinten, mivel ott már kurzusaik vannak, gyakorlatra mennek, színházakban fognak játszani. Az utolsó két év „levezetés”, és elősegíti a leválást is. Az előző osztályt alig tudom megnézni valamiben, inkább ez frusztrál.

Azért tartod velük a kapcsolatot? Az előző osztályoddal.

Tartom, van akivel intenzívebben, van akivel kevésbé. Van tanítvány akit rendeztem is Budaörsön, és az igazi jó élmény volt. Semmihez nem hasonlítható, amikor valamelyikük díjat kap, vagy egy jó szerepet, vagy jót hallok róla. Van közöm hozzájuk. Egy nagyon fontos időszakot együtt töltöttünk.

Kérik a tanácsodat?

Elég önállónak látom őket. Nagyjából képben vagyok, hogy hogy vannak abban a színházban, ahol dolgoznak, és kíváncsian nézem, hogy alakulnak a dolgaik. Milyen döntéseket hoznak. Fontosnak tartom a személyes felelősséget. Hogy határok között mozgunk, de felelősek vagyunk a szakmai életünkért. Ezt a felnőtt hozzáállást erősítjük a mostani osztályban is. Sok irány van, fontos, hogy egy pályakezdő színész, minél konkrétabban tudja, hogy mit akar ettől a pályától. Mi a fontos neki.

Az említett mesterség órán Réka aznap három jelenetet néz meg, a monológok rövidek, de annál érdekesebbek, mindben rengeteg eszközt használnak a hallgatók és az érzelmek széles skáláját kell megmutatniuk. Érezni, hogy nagyon koncentrálnak, Réka egyetlen instrukcióját, ötletét sem akarják elmulasztani, amit nagyon pontosan próbálnak megvalósítani, és gyakran egészítik ki ezeket saját ötleteikkel. Látszik, hogy valóban szoros a kapcsolat tanár és diákok között, azonnal érzékelem, hogy a tiszteleten kívül szoros ragaszkodás is van közöttük, amit a szünet közbeni jó hangulatú beszélgetés is egyértelműen jelez. Kiderül, hogy gyakorlatilag minden percük tevékenyen telik, készülnek a május végi vizsgára, ahol például Máté Gábor is megnézi majd őket. Este hatkor elköszönünk tőlük, az osztály a Radnótiba készül, együtt nézik meg a III. Richárdot, míg mi Rékával a Katona felé vesszük az irányt, Wágnernét játssza egy óra múlva a Kamrában a Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler című darabban.

Színészként boldog vagy most?

Nagyon! Csupa olyan szerepem van, amit szeretek, izgalmas feladatok találnak meg. Valami megérett bennem. Ez az életkor hozott nekem valamit, amitől több lehetőséget kapok.  

Szerintem most ezer arcod van, és egyik izgalmasabb, mint a másik, fantasztikus dolgokat csinálsz a színpadon.

Nagyon jól is érzem magam most ezen a téren (mosolyog). Amikor elkezdtem rendezni, akkor színészként kevesebb dolgom volt, és szükségem volt rá, hogy valahogy ki tudjam magamat fejezni, lekössem az energiáimat. Óriási boldogságot jelentett, hogy mindenre oda tudok figyelni, mindenbe beleszólásom van. Most kicsit ezt a felelősséget el szeretném engedni.

Hogy több legyen a színészet?

Kicsit hátrébb szeretnék lépni. Olvasni akarok, beszélgetni, főzni, ülni a teraszon, színházat, és filmeket nézni.  „Tanulmányi szabadságot” szeretnék az elmúlt tíz év után.

Könnyen hagyod magad rendezni?

Figyelj, szerintem régen rosszabb voltam. Nem tudok nem gondolkodni, de nem szólok bele annyi mindenbe. Örülök, hogy a játékon kívül más dolgokkal nem kell foglalkozni. Az ember összerak valamit a fejében a szerepről, majd a rendező mond valamit, ami ebbe sehogy se illeszkedik, ilyenkor szokott egy kis zördülés lenni, de mindent kipróbálok, amit kérnek, sokat változtam ebben (nevet).

Van kedvenc szereped?

A legújabb boldogságom Miranda a Munkavégzés során nem biztonságosban, ez tényleg igazi, nagy boldogság. Imádom, hogy passzol az életkoromhoz és az alkatomhoz. Nagyon szeretem a Petrát is (Petra von Kant – a szerk.), csak abba belehalok.

Mit értesz az alatt, hogy belehalsz?

Azt hogy belehalok. Bele kell halni.

Ősszel lesz 20 éve, hogy a Portugált játsszátok, mennyit változott Masni ez alatt az idő alatt?

Állítólag a gesztusaim maradtak. A lelke sokat gazdagodott.

Az hogy a Katonában társulati tag vagy, az nagyon sok kötöttséggel jár, sosem fordult meg a fejedben, hogy szabadúszóként folytatod tovább? Hogy nyerj egy kis időt magadnak?

Szeretek itt lenni. Most talán erősebben mint pár éve. Fontosnak érzem amit csinálunk, és szeretem a kísérleteket, a lehetőségeket, örülök a fiatal rendezőknek, úgy érzem, most jól áramlanak a dolgok nálunk.

Hogyan töltődsz vissza ennyi elfoglaltság mellett?

Minden erőmet feléltem, takarékon vagyok, a fennmaradó időmben igyekszem egyedül lenni, semmi fölös energiám nincs most. De az Ürgék után pihenni fogok, ülök a teraszon, megyünk hegyet mászni, ha lehet búvárkodni, sokat szeretnék mozogni, és barátaimmal, családommal lenni.

Képes vagy teljesen kikapcsolni?

Képes vagyok! Szerintem nagyon jól tudok pihenni! Lenni! (nevet) Ha feladat van, akkor azzal foglalkozom, amíg nincs kész, addig nincs pihenés.

Nekem személyes kedvencem a Kombi, így külön öröm, hogy a takarásból láthatom végig. Fél órával a kezdés előtt érkezünk meg, Réka azonnal elkezdi összemondani a szövegét Rezes Judittal és a darab súgójával, Boncza Anitával. Ahogy jönnek sorba a mondatok, rádöbbenek, hogy elképesztően nehéz dolga van, Bognár Péter olyan kifejezéseket és szófordulatokat használ, amik egymásra építkeznek, nagyon fontos a sorrend, nem lehet egyszer sem téveszteni. Wágnerné nincs mindig a színen, de Réka nem tud egy percet sem pihenni, állandóan öltözik, illetve van egy gyors parókacseréje is, amire összesen 10 másodperce van csak. A két felvonásos előadást nagyon élvezik a nézők, minden poénon nevetnek, együtt élnek a szereplőkkel, a taps is jó hosszúra nyúlik, alig akarják leengedni a színészeket a színpadról. Már majdnem 22 óra van, amikor kilépünk az öltözőből, de Réka még akkor is az egyetemi dolgokról egyeztet Kocsis Gergellyel, illetve velem az interjúról, úgy tűnik, hogy fáradhatatlan. Akkor kezd csak el kiengedni, amikor leül a színészekkel és az ott maradt dolgozókkal egy pohár borra, szinte senki sem siet előadás után haza.

Az mindig nagyon izgalmas élmény, amikor egy újságíró bepillantást nyerhet a kulisszák mögé, és Réka ehhez nagyon jó partner volt. Olyan területeken mozog egyszerre otthonosan, amik önmagukban is egész embert kívánnak, de ő sokoldalúságával és tehetségével kiemelkedő tud lenni mindháromban. Rendezőként és színészként is színházakat tölt meg, illetve különleges érzékenységgel és odafigyeléssel neveli a következő színész generációt, akiktől ugyanilyen sikereket várhatunk majd el. Nagyon fontosnak tartok itt még egy dolgot hangsúlyozni, mindezt NŐKÉNT! Egy olyan világban, ami inkább férfiközpontú, ahol inkább az erősebbnek gondolt nem képviselő érvényesültek mindig is. Pelsőczy Rékának azonban sikerült rangos helyet kivívnia magának közöttük. Kíváncsian várom, hogy a tanulmányi szabadsága alatt milyen szerepek találják majd meg, illetve hogy amikor majd visszatér rendezőként milyen új témákhoz fog nyúlni, és persze fél szemem az osztályán lesz mostantól.

Kiemelt kép: Csuport Alexandra