Vágyunk tárgya – Elolvastuk Julia May Jonas debütáló regényét

Az elsőkönyves Julia May Jonas Vladimir című regénye nemcsak egy erős írói pálya kezdete, hanem egy több szempontból is meglepetést okozó kortárs mű.

A regény hőse, a közel 60 éves, ​népszerű angolirodalom-professzor (nevét mindvégig homály fedi), akinek egy nap a szintén egyetemi oktató férjét, Johnt egykori tanítványai zaklatással vádolják. A helyzetet bonyolítja, hogy a tanárnő maga is rögeszmésen vonzódni kezd fiatal, jóképű, tehetséges és nős kollégájához, Vladimirhoz. A házaspár tagjai a hosszú évek alatt elnézték egymás kalandjait, de a felmerült vádak mindkettejük számára kínos helyzetet teremtenek. Debütáló regényében Julia May Jonas olyan aknamezőre viszi olvasóit, ahol az érzelemkitörések az erkölcs határaiba ütköznek.

Mondják, hogy ne a borító alapján ítéld meg a könyvet, a Vladimir kapcsán pedig ez hatványozottan igaz. Valamiért nemcsak a magyar, hanem a többi ország kiadója is úgy látta jónak, ha egy (fél)meztelen, kidolgozott testtel vagy éppen orgazmust átélő férfifejjel kelti fel az érdeklődést (lásd lent), amely kép(ek) és az egyszerű, férfinevet tartalmazó cím együttese alapján joggal gondolhatnánk, hogy egy újabb A szürke ötven árnyalatával van dolgunk. Habár az a tény, hogy a kötetet itthon a Park Könyvkiadó jelentette meg, akikre inkább a szép- és a minőségi szórakoztatóirodalom jellemző (Elena Ferrante, Guillaume Musso), semmint az erotikus ponyva, bizonyára az olvasók többsége erre nem figyel fel. Jómagam is, ha nem olvastam volna kicsit alaposabban utána a regénynek, bizonyára eszembe sem jutott volna levenni a polcról, amely, így utólag látva, nagy hiba lett volna.

Julia May Jonas – aki egyébként a Columbia Egyetemen szerzett drámaírói diplomát, és jelenleg is színházzal foglalkozik – debütáló regényében ugyanis sem az erotika, sem a romantika nem jut fontos szerephez (előbbiből van egy pici, de utóbbinak nyoma sincs). Helyette egy ironikus, fanyar humorú történetet kapunk, amely szórakoztató, ugyanakkor meglehetősen elgondolkodtató módon beszél korunk valódi társadalmi problémáiról. Narrátorunk és férje ugyanis több mint 25 éve éltek nyitott kapcsolatban, és bár legtöbbször John lépett félre – nemcsak a vádak szerint, hanem a valóságban is – a fiatal tanítványaival, a nő sem élt önmegtartóztató életet. Nem szokványos múlttal rendelkeznek tehát, és nem szokványos az sem, ahogyan a főszereplő reagál a férjét ért vádakra. A legelső #metoo-botrány már jó pár évvel ezelőtt kirobbant, számtalan regény, film és színdarab foglalkozott már a témával, azonban Jonas egy egészen új megközelítést választott. Egészen más szemmel tekint ezekre az aktusokra, mint ahogyan azt az olvasó elvárná, jóformán fel is menti Johnt – mondván, ezek a viszonyok egészen addig tartottak csak, amíg nem került szabályozásra az oktató-hallgató kapcsolat, illetve, férje egyszer sem kényszerítette vagy zsarolta meg a lányokat.

Ez azonban csak egy egészen apró szelete ennek a műnek (kiemelendő, hogy úgy tud fajsúlyosan beszélni a #metoo-ról, hogy közben mégis alig foglalkozik vele), mert emellett láthatunk egy, a külvilág számára tökéletesen működő, de valójában romokban lévő házasságot, egy szintén nem hétköznapi anya-lánya kapcsolatot, némi irodalmi kitekintést és természetesen nem feledkezhetünk meg a címszereplőről, a vágy tárgyáról, a fiatal Vladimirről. Elbeszélőnk egy minden tekintetben középszerű asszony: bár írt két könyvet, egyik sem kapott nagyobb visszhangot, kedvelt, ám széles körben mégsem eléggé ismert egyetemi tanár, aki ráadásul nehezen tud megküzdeni az idő múlásával, és azzal, ahogyan ez a testén is látszódni kezd. Nincs teljesen tisztában érzelmeivel, lába alól szép fokozatosan kezd kicsúszni a talaj. Ebbe a sivárnak és kilátástalannak tűnő helyzetbe toppan be Vladimir, aki nemcsak fiatal és jóképű, hanem házas és családapa is. Ez mégsem riasztja vissza női főszereplőnket, hogy már-már tinédzseri fellángolással rajongjon érte, megtéve mindent, hogy a közelébe férkőzhessen, és persze, hogy elcsábíthassa. Egyúttal arra is ráébred, hogy elszaladt mellette az élet, áldozatai azonban feleslegesek és semmisek voltak, így hát igyekszik minden szalmaszálba megkapaszkodni.

„Aztán csak ültem, és néztem őt, ezt a nagydarab embert, a zsákmányomat, a kincsemet, az én Vladimiromat. Megszereztem. Úgy döntöttem, hogy nem döntök el semmit. A pillanat hevében fogok cselekedni. Nem akartam túl hamar kiszabadítani. Ez csak a biztonságát szolgálja, mondtam magamnak, bár tagadhatatlan gyönyörűséggel töltött el a látvány. Abban bíztam, hogy ha felébred, energiáink interakciója majd megmutatja a helyes utat.”

Azt már tisztáztuk, hogy a regény cseppet sem illik bele az erotikus-romantikus újhullámba, és a fentiek alapján bármennyire is úgy tűnik, nem is pusztán egy kapuzárási pánikkal küzdő nő vallomása (habár ez már inkább megállná a helyét). Jonas könyve szépen ellavíroz a műfajok között, miközben egyikbe sem illik bele igazán, talán éppen ettől lesz annyira életszagú. Egyedül a történet befejezésénél húzhatjuk kicsit a szánk, én a magam részéről nem éreztem annyira ideillőnek, de végső soron a szerző debütáló kötete minden tekintetben meglepetést okozott – miért pont ez lenne a kivétel? Az pedig külön kiemelendő, hogy igen nagy tér jut az irodalom szerepének és fontosságának, aminek következtében egy-egy kikacsintást is megenged olvasója felé az író.

A Vladimir fanyar humorával, sajátos narratívájával, realisztikus, sokszor önellentmondásba keveredő karaktereivel, valamint fajsúlyos mondanivalójával és kérdésfeltevéseivel az utóbbi évek egyik legjobb szépirodalmi regényévé vált – ha pedig hozzávesszük, hogy elsőkönyves műről beszélünk, talán még nagyobb dicséret illeti Julia May Jonast.

Julia May Jonas: Vladimir (Vladimir), Park Könyvkiadó, ford. Merényi Ágnes, 276 oldal

Kiemelt kép: Julia May Jones (Fotó: Adam Sternbergh)