Legyen az, hogy egy estére mind barátok leszünk! László Lilla, a Sláger FM műsorvezetője, több száz bensőséges interjú után, kedvenc, ismert művészvendégeit hívja vacsorázni, egy nyilvános talkshow-est keretében.
Havonta egy alkalommal egy budai bisztró fog otthont adni annak a vacsoraestnek, ahol egy-egy ismert művész a civil résztvevőkkel együtt fog vacsorázni. Az este egy igazi hullámvasút lesz, ahol Lilla tabuk nélkül beszélget minden hónapban más és más ismert vendéggel, miközben esznek-isznak és ismerkednek ismeretlenek egymással és az este jól ismert főszereplőjével.
Az első vendég március 17-én Szabó Kimmel Tamás, Junior Príma- díjas színművész lesz, de a folytatásban a nézők közelebbről megismerhetik majd többek között Szabó Győzőt, Balázs Andit, Puskás-Dallos Pétert, Csonka Andrást, de akár Győrfi Pált is. Az est rendhagyó volta abban is rejlik, hogy kiváló lehetőséget nyújt az ismerkedésre, hiszen a résztvevők több olyan helyzetben is találják majd magukat, ahol kapcsolódniuk kell egymással, így nem szégyen akár egyedül sem eljönni. A jelenlévők persze interaktívan is alakítják majd a beszélgetést. A trendektől eltérően ez a show a pillanat művészetén alapul, semmilyen platformra nem kerül ki, így csak az tapasztalhatja meg a feltöltő és életigenlő estét, aki személyesen vesz részt rajta. A Legyen az! László Lillával egy teljesen új kulturális színfoltja lesz a budapesti életnek, ahol kultúra és gasztronómia találkozik egy kis csavarral, zenével fűszerezve. Lilla kimondottan erre az alkalomra kérte fel két kiváló zenész-énekes barátját Deák Beccát és Szekér Gergőt, akik az est kulcsszavaira írták és élőben adják majd elő a Legyen az! című dalt. Március 17-e tehát nem csupán egy új kulturgasztro programsorozat születésének dátuma, hanem egyben dalpremier is.