Január 20-án és 21-én V4 Klubot rendeznek a Fonó Budai Zeneházban, ahol fellép a Góbé, a lengyel Kapela Maliszów és a szlovák Nogaband.
Az eseményen a koncertek mellett lengyel, szlovák és magyar művészek által vezetett zenés és táncos workshopok, valamint közös táncház is lesz. A Fonó V4-es hálózata tavaly tovább bővült: a Zeneház a 2019-ben nyílt krakkói EtnoKrakow/Rozstaje Klub mellett 2022-ben a kassai Klub Milovníkov Folklóruval kezdett közös partnerséget. A sikeres krakkói és a kassai klubnapok után most Budapesten is várja a közönséget a Fonó által szervezett V4 Klub. Az események és az együttműködés célja, hogy a résztvevő nemzetek saját kultúrájukat közvetítve tanulhassanak egymástól, zenei, művészi inspirációt nyújthassanak egymás számára.
A V4 Klub első fellépője január 20-án, pénteken este a Góbé zenekar lesz a Fonóban, azt követően lengyel-szlovák-magyar táncházat tartanak. Másnap napközben lengyel, szlovák és magyar művészek ingyenes workshopjain lehet részt venni, többek között hegedű, brácsa, bőgő, dob és néptánc kurzusokhoz lehet csatlakozni. Este a lengyel Kapela Maliszów és a szlovák Nogaband ad koncertet, ezt ismét lengyel-szlovák-magyar táncház követi.
Kiemelt kép: Kapela Maliszów (Fotó forrása: Fonó)