Ahogyan arról mi is beszámoltunk, február 21-én Szabó Réka, a Tünet Együttes művészeti vezetője búcsúlevélben jelentette be, hogy a 20 éves Tünet Együttes befejezi a működését. Az elkövetkezendő egy hónapban több előadást még játszik a társulat, majd június 13-án 18 órától a Trafóban tartják a Tünet Búcsú napját.
A Nothing Personal című előadást tegnap láthatta utoljára a közönség a Jurányi Házban, A tünetegyüttes – avagy a függetlenek tündöklése és című darabot pedig még két alkalommal, május 25-én és június 9-én tekinthetjük meg az Örkény Stúdióban. A már többször visszatapsolt Burok utolsó előadására a MU Színházban, június 7-én kerül sor. A létezés eufóriája című dokumentumfilmet június 1-én újra műsora tűzik a Toldi Moziban, közönségtalálkozóval egybekötve. A Tünet Búcsú napján, június 13-án 18 órától a Trafó tereiben fotó-rulett, filmvetítések, tárgy installációk várják a látogatókat, lehet szelfizni a Priznic-ágyban, a Tünet tagjai bábáskodásával újjá lehet születni, ki lehet próbálni a Burok készítést és a Szeánsz-fakanál pörgetést. A sírva-nevetős szeánsz 20 órakor veszi kezdetét a nagyteremben. „Ezzel az esttel szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki alakítóként vagy szemlélőként része volt a Tünet 20 éves történetének. És hogy mi lesz a Tünet Búcsú után? Még a lezárás részeként kiadjuk a társulat mesekönyvét képmelléklettel kiegészítve, felvesszük és elérhetővé tesszük a társulat előadásaihoz készült zenéket, dalokat, és egy jól kutatható online archívumot is szeretnénk létrehozni. A hírlevelünkben folyamatosan hírt adunk majd magunkról, merre tartunk, hogyan alakul a sorsunk” – mondja Szabó Réka, a társulat művészeti vezetője.
A lezárás részeként tervezik, hogy kiadják a társulat mesekönyvét képmelléklettel kiegészítve, felveszik és elérhetővé teszik a társulat előadásaihoz készült zenéket, dalokat, és egy jól kutatható online archívumot is szeretnének létrehozni.
Kiemelt kép: Szabó Réka (Fotó: Dányi Viktória)