Május 21-én utoljára jön össze a rokonság, hogy megünnepeljék a családfő, Helge 60. születésnapját: a Thomas Vinterberg, Mogens Rukov és Bo Hansen dogma-filmje alapján készült Születésnap a hónapban búcsúzik a Budaörsi Latinovits Színháztól.  

A gazdag és prominens családfő születésnapjára összegyűlik a család és a barátok. Christian, az elsőszülött fiú – akinek ikerhúga nem sokkal ezelőtt öngyilkosságot követett el – beszédet mond az ünnepi asztalnál, amelyben gyerekkorukra emlékezve súlyos dolgokkal vádolja az apját. Christiant csendre intik, az ünneplés folytatódik. “Sokszor azok az emberek bántanak minket, élnek vissza a hatalmukkal, akiket szeretünk, akiknek sokat köszönhetünk. Gyerekek vagyunk, de nem csak a családunkban, hanem abban a demokráciában is, amiben élünk. Nem nőttünk fel. Gyerekként kezelnek minket, de ami még rosszabb, mi is gyereknek gondoljuk magunkat. Hagyjuk, hogy a nálunk erősebb, hangosabb mondja meg kik vagyunk, mit csináljunk és hol a helyünk. A felnőttség azt jelenti, hogy az ember a saját lábára áll. Kimond dolgokat, képviseli a határait, és cselekszik. Ez felelősséggel jár. És nem csak jogokkal, de kötelességekkel is. Meg kell szólalni. Ki kell állni magunkért. Csak az tud felelősséget vállalni, aki tudja a jogait és él is velük. Könnyű ezt mondani, de minden személyes történet, hihetetlenül bonyolult, és minden kiállás nehéz. És fontos, hogy miután megöltük apáinkat, legyen tudásunk, célunk, és saját mondanivalónk, amivel a helyükbe lépünk. Nekem erről szól a Születésnap – nyilatkozta korábban a rendező, Pelsőczy Réka.

Az előadást 2020. szeptember 26-án mutatták be a Budaörsi Latinovits Színházban, a főbb szerepekben Chován Gábor, Böröndi Bence, Bohoczki Sára, Ilyés Róbert, Takács Katalin, Páder Petra, Mertz Tibor, Bregyán Péter, Hartai Petra, Szőts Orsi és Fröhlich Kristóf látható. 

Kiemelt kép: Jelenetkép a Születésnap című előadásból (Fotó: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)