Június 7-én utoljára játssza a Stúdió K Színház a Peer Gynt című előadást.

Henrik Ibsen hőse, Peer Gynt állandóan úton van, hogy sehová se kelljen megérkeznie. Őt követik a nézők a Stúdió K-ból egy városszéli elhagyatott helyre, ahol egy elzárt pincerendszer csupasz, szürreális, labirintusos tereibe lejutva minden megtelik Peer történeteivel és emlékeivel. A felnőtté válás drámája ez, az útkeresésé, az elszalasztott lehetőségeké, a szem elől tévesztett céloké. Mert álmok nélkül nem élhet az ember, de kizárólag csak álomvilágban sem.

A Hegymegi Máté rendezte előadásban Nagypál Gábor, Homonnai Katalin, Horkay Barnabás, Kurta Niké, Lovas Dániel, Meszléry Judit, Nyakó Júlia, Pallagi Melitta, Sipos György és Spilák Lajos bújik Ibsen karaktereinek bőrébe. A zenét Kákonyi Árpád szerezte, a jelmez- és díszlettervező Fekete Anna és Kálmán Eszter volt, a produkcióban közreműködik a Faust Fiúkórus (Ince Zsóka vezetésével). A darabot – amely a Stúdió K Színház történetének fontos mérföldkövévé vált- 2017. június 9-én mutatták be, ugyanebben az évben a legjobb független előadásnak választották. Összesen 3250 néző mintegy 285 óra játékidőre utazott a társulattal a kőbányai pincerendszerbe, ahol néha a játszók számára is teljesen váratlan dolgok történtek.

Az előadást júniusban négy alkalommal játsszák, 7-én pedig utoljára tarthatunk Peer Gynttel. A kicsivel több mint négy és fél órás darab minden alkalommal 18 órakor kezdődik a Stúdió K Színházban, és ott is fejeződik be. A pincerendszer sajátosságai miatt kérik a nézőket, hogy melegen öltözzenek.

Kiemelt kép: Jelenetkép a Peer Gynt című előadásból (Fotó: Stúdió “K” Színház)