Május 25-én búcsúzik a Valahol Európában a tatabányai Jászai Mari Színháztól. A Balázs Béla és Radványi Géza filmforgatókönyve alapján Dés László (zene), Nemes István (dalszövegek), valamint Böhm György, Korcsmáros György és Horváth Péter (szövegkönyv) által írt musical két év után kerül le a repertoárról. 

A népszerű zenés darabot Szabó Máté állította színpadra, a tatabányai bemutatóra 2020. augusztus 29-én került sor. „Balázs Béla és Radványi Géza forgatókönyve elemi erővel lökött a valóság kellős közepére, ugyanakkor végtelen szeretettel faragott számomra mesét annak borzalmaiból. Igazán fontos történetekben a felemelkedés a lehető legmélyebbről történik. Akkor érezhetjük úgy: ez a történet még hasznos lehet számunkra. Megtapasztaltuk mostanság, mi a félelem. És tudtuk, hogy bénító erejű tud lenni, amikor kétségessé válik a cselekvőképességünk, miközben érezzük, hogy hamarosan szükség lehet rá. Ez a történet megtanítja, mennyi lehetőség rejlik a félelmen és az állati ösztönökön túl az emberben, amibe kapaszkodhat, embertelen időkben, Nemes István csodálatos sorai és Dés László világszínvonalú zenéjén keresztül, pedig talán azt is megértjük, hogy mi kell ahhoz, hogy bárhol, bármikor, ott legyünk, ebben a képzeletbeli Európában” – nyilatkozta a bemutató előtt Szabó Máté.

Az árván maradt, otthontalanul kóborló és bandába verődött gyerekek történetét feldolgozó musical zenei vezetője a Jászai Mari Színházba szinte már hazajáró Lovas Gabriella volt, a díszletet Khell Csörsz, a jelmezeket Füzér Anni tervezte. Hosszúként Mikola Gergőt és Károlyi Krisztiánt, Suhancként Szakács Hajnalkát és Cseke Lilla Csengét, Simon Péterként Kardos Róbertet, Ficsúrként Figeczky Bencét, Kuksiként pedig Balázs-Magyar Nimródot és Kátai Konrád Tamást láthatta a közönség az elmúlt két évben. Mellettük a színház társulatának szinte valamennyi tagja (Dévai Balázs, Maróti Attila, Mihály Csaba, Végh Péter, Honti György, Megyeri Zoltán) színpadra lépett tucatnyi tehetséges gyermekszínésszel egyetemben. 

Kiemelt kép: Szakács Hajnalka, Mikola Gergő, Figeczky Bence és a gyerekszereplők a Valahol Európában című musicalben (Fotó: Prokl Violetta/tatabányai Jászai Mari Színház)