Az idei évben ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Spinoza Színház. Ez alkalomból a jubileumi programjainak részeként az Erzsébetvárosi Önkormányzattal és a Mazsihisszel közösen ingyenes, utcai örömzene koncertsorozatot indítanak, amelynek keretében május 5-étől szeptember 8-áig minden csütörtökön, délután 4 és 5 óra között a zsidó világzene hazai sztárjai lépnek fel a Carl Lutz-emlékműnél, a Dob utcában. Az ingyenes koncerteket a Spinoza Színház születésnapi ajándékként kínálja a minden érdeklődőnek.
A húsz héten át tartó programok több mint hetven zenész és énekes közreműködésével valósulnak meg. Fellép többek között: Jávori Ferenc Fegya, Dunai Tamás, Szinetár Dóra, Gerendás Péter, Nógrádi Gergely, Klein Judit, a Sabbathsong Klezmer Band, Fellegi Balázs, Darvas Kristóf és még sokan mások. A koncerteken klezmer muzsikák, vidám zsidó dallamok hangzanak el, de nem hiányoznak majd az örökzöld film- és musicalslágerek sem.
A programokról részletesebben a Spinoza Színház hivatalos oldalán tájékozódhatnak.
Kiemelt kép: A Spinoza Színház épülete (Fotó: Erzsébetváros hivatalos honlapja)